Közelkép - Szép arcúak

Elég szokatlan lehet, hogy egy tánc-, zene-, énekversenyről egy nézőnek – történetesen nekem – a résztevők arca jut az eszébe. A szinte kivétel nélküli szép arcok. A Fölszállott a páva résztvevői többségének nemcsak esztétikailag volt szép az arca, hanem tiszta is volt.

Ezek az arcok valami belső tisztaságot sugároztak. És táncolni, énekelni, muzsikálni is tudnak. Azok tízen különösképpen, akik egyénileg, vagy együttesekként bejutottak a hétvégi döntőbe.

Most is nehéz dolga volt a zsűrinek abban, hogy alig egy-két pont különbséggel győzteseket hirdethessenek az egyes kategóriákban, lényegében azonos színvonalúak voltak az együttesek, egyéni versenyzők, zenekarok, énekesek. Itt nem volt dísz-zsűritag, aki ál-szellemeskedéssel, esetleg röhincsélve mondjon közhelyeket.

Ezek a zsűritagok egytől-egyig a népzene, a néptánc és ének legjobb szakemberei e honban, s már-már tudományosnak is mondható tájékozottsággal tudtak beszélni a bemutatott produkciók eredetéről, specialitásáról, meg arról is, hogy ki fedezte fel, gyűjtötte, írta le ezeket a különlegességeket.

Az egész verseny megjelenítése az ízlésesen használt népi motívumoktól a háttérben, illetve a jól megválasztott kameraállásból, felülről jól láttatott táncformációkig látványban is tiszta örömöt szerzett a műsor. A két műsorvezető is a szakma kiválóságai közé tartozik.

Így show-műsornak is kiváló volt a produkció. (Szellemesek voltak a versenyen kívüli feladatok is, bizonyítva, hogy a műfaj nem áll távol a civilektől sem.) Végül a díjak kiosztása – amelyben némi eltervezettség nyomai is gyaníthatóak voltak -, nem szerzett meglepetést, a közönségdíj is méltó helyre került: a székely énekes-fiúhoz. Akinek a legfőbb vágy az volt, hogy – végre hazamehessen.