Harmincas zenekar, negyvenes dalszerző

Publikálás dátuma
2014.04.25. 11:00
Fotó: Krulik Marcell Benjámin
Kettős ünnep lesz a Művészetek Palotájában május 2-án. Harmincadik születésnapját ünnepli a Makám együttes, és – bár ez nincs rajta a plakáton – negyven éve ír dalokat a zenekar alapítója, zeneszerzője Krulik Zoltán. A dupla jubilánssal beszélgettünk egy belvárosi teázóban.

- A koncerten az együttesnek az énekes korszakából válogattátok össze a programot, ez volt a MüPa kérése. De ez sem kis repertoár, hiszen már jó másfél évtizede tart. A Makám kezdetben instrumentális kortárs zenéjével vált ismertté. Hogyan történt annak idején a váltás?

- A dalolás, mint életforma, már jóval a Makám előtt bennem volt. Amikor felkérést kaptam a német Erdenklang kiadótól, hogy Lovász Irénnek írjak egy lemezt, vagy amikor később a Fonó Recordstól, amely aztán évekig a kiadónk volt, szintén hasonló igény érkezett, elő kellett hívnom magamból ezeket az élményeket és vegyíteni azokkal a zenei tapasztalatokkal, amelyeket a Makám hangszeres korszaka alatt gyűjtöttem: az anyatejként megélt kárpát-medencei dallamvilág, a pentatónia mellett India, a Szaharán túli Afrika és a Balkán világát. Nagyon megérintett az Észak-Indiai klasszikus zene fő dallamhangszerének számító szitár hangzása, rezgése, később magam is tanulni kezdtem Kozma András tanítványaként. A balkáni zenét a Kolindásokkal való közös munka során szívtam magamba, Zsigmondy Ágival, Lantos Ivánnal sokat dolgoztam együtt, mielőtt még 1980-ban kimentek volna Nyugatra. Ugyancsak nagy hatással volt rám Dabasi Péter, aki 1980-ban újjáalakította a Kolindát, engem is meghívott a zenekarba, ez lett a Makám és Kolinda, ami négy évig működött. Afrikára Kurtág György hívta fel a figyelmemet. Miután meghallgatta a Tükör című darabomat, azt tanácsolta, hogy folytassam ezt az utat és tanulmányozzam a Szaharán-túli Afrika zenéjét. Engem különösen a pigmeusok éneke ragadott meg. Ezeket az elemeket mind beépítettem a zenémbe s a dalaimba Amikor az ember komponál, sokszor nem is tudja, hogy egy-egy hatás honnan jön. Az élmények, források kavarognak bennünk, míg lassan összeérnek.

- Akkoriban a népzenét kezdték új módon értelmezni Magyarországon.

- Igen, megjelentek a színen olyan előadók, mint a Kaláka, a Sebő, a Vízöntő, a Vujicsics, a Gépfolklór együttes. Az egykori hallgatóból én is „kollégájuk” lettem. De hogy visszatérjek a kezdetekhez: olyan sikere lett az első énekes lemezünknek, a SkanZennek, hogy azóta, néhány színházi és filmzenét leszámítva a dalírás a legfőbb örömöm és tevékenységem.   

- A kezdeti népdalfeldolgozásoktól hamarosan eljutottatok a népzenei alapú saját dalokig, miközben párhuzamosan készítettetek „felnőtt” és gyerekeknek szóló lemezeket.

- Megint közbeszólt a sors, újabb felkérést kaptunk. Én nem írok külön „felnőtt” és gyerekdalokat, de amikor egy-egy hangulat, vagy tematika köré összerendeződik 5-6 dal, akkor már célirányosan kezdek foglalkozni vele, hogy esetleg kialakuljon belőle egy teljes lemezanyag. Amikor dalt írok, teljesen elengedem magamat, de tudjuk mindnyájan, meditációval, koncentrációval rá is lehet erősíteni az „ihletett állapotra”. Először elutasítottam a Fonó Records gyereklemez-felkérését, lehet, hogy bennem is volt egyfajta prekoncepció, hogy az „nem komoly dolog”. Persze tudtam, hogy amit a Kaláka vagy a Sebő csinál, az nagyon is komoly a maga játékosságával együtt. Aztán valószínűleg kellett az a düh is, amit akkor éreztem, amikor meghallgattam egy sor gyermekzenének tartott borzadályt gyenge prozódiával, idétlen dallamokkal. Ez sarkallt a Szindbád dalainak a megírására. A dalok szinte jöttek maguktól. Három gyereklemezünk is megjelent az évek során. A Szindbád, az Ákom-bákom és a Csillagváró.

- Kellenek-e különleges körülmények számodra, hogy dalokat írj?

- Van, hogy „elvonulok” komponálni, ez általában a Bakonyt, vagy a Balaton-felvidéket jelenti, de számomra ez a pesti állapot is megfelelő környezet. Képes vagyok bárhol írni. Előfordul, hogy a metróban jutnak eszembe a legjobb dolgok, amiket fontosnak tartok, hogy rögzítsem s nem szükséges hozzá más, csak papír és ceruza, bár ma már a telefonomat is használom e célra. Nem kell ilyenkor mást az emlékezetbe vésni, mint azt a szikrát, amely elindít. Hazaérve egy kottás füzetbe gyűjtöm az ötleteket. A szöveg és a dallam nálam leginkább egyszerre születik. Idén több verslemezre is készülök. Petri György szerelemről és halálról szóló versei és egy Weöres Sándor-anyag is kiadás-közeli állapotban van. Ezek is a Makám égisze alatt jelennek majd meg.

- Azért a Robinzon Kruzót megcsináltad…

- Ezért a feleségemnek tartozom hálával. Egyrészt ő a Múzsa, másrészt a legszigorúbb kritikus. Soha nem veregeti a vállamat feleslegesen. Megmondja a szemembe, hogyha valami nem tetszik, amin én persze néha megsértődöm, de  később belátom, hogy igaza volt. Őneki mutatom meg először az új dolgaimat Évek óta rágja a fülem, hogy énekeljek végre én egy Makám-lemezen. Ezt sokáig teljes értetlenséggel utasítottam el, pedig huszonéves koromban kiálltam a színpadra Szilágyi Attila barátommal és évekig daloltunk Szélkiáltó duó néven. A másik „bűnös” Kaleta Csaba hangmérnök, akivel összesen 88 dalt vettünk fel a Yellow Studióban. Addig biztatott, hogy végül két dalt énekeltem a Szindbádon. A harmadik „főkolompos” Kelemen László, aki egy önálló előadóestre kért fel a Hagyományok Házában. Volt rá fél évem. Azt világosan láttam, hogy nekem nem a már „hagyományos” Makám-stílben kell énekelnem és komponálnom. Ebből született a Robinzon Kruzo. Az est pedig olyan jól sikerült, hogy jöttek egymás után a felkérések, elkészült a lemez is, hasonló címmel, és jól fogadta a szakma és a publikum. A MüPában is énekelek erről a lemezről.

- A jubileumi koncerten igen szép a fellépők listája, különösen ami az énekesnőket illeti. A zenekar viszont már jó pár éve állandónak mondható. Pedig korábban fölöttébb nagy volt a jövés-menés a Makámban.

- Nem hiszed el, de már kilenc éve van együtt ez a csapat. Kilenc évvel ezelőtt ismerkedtünk meg és egy heti próbával nekivágtunk egy erdélyi túrának. Nagy kaland volt, ami azóta is tart. Kiváló zenészeknek és nagyon jó embereknek tartom őket, gazdag, színes egyéniségek.

- Mindenki más zenei gyökereket hozott magával, és éppen ennek az elegye adja a Makám érdekességét. A fellépő énekesnők, Bognár Szilvia, Lovász Irén és Szalóki Ági pedig a dalos Makám egy-egy korszakát képviselik.

- És itt van velünk még Korzenszky Klára, valamint Hornai Zóra, aki ugyan jelenleg Svájcban él, de a koncertre hazajön és Szirtes Edina Mókus, aki most lép fel velünk először. Ő egy olyan világot hozott be, ami nekem eddig hiányzott: a flamenco. Mókus szintén olyan egyéniség, aki rengeteg mindent integrál magában, akár énekével, akár hegedűjátékával. Első közös próbánk négy órán át tartott, nagyon feltöltött ez az élmény.

- Az évfordulós koncertek többnyire „összefoglalásai” az eltelt éveknek, de nálatok lesz olyan, ami már a továbblépés irányába mutat. Ahogyan a keleti bölcsek mondják: egyetlen állandóság van a világban, a változás. A Makám egész története a folyamatos változás.

- Nemcsak emlékezni akarunk, hanem az új kapuk nyitását is megmutatnánk a közönségnek, akik ránk áldoznak egy estét a hosszú hétvégéből. Persze játszanunk kell azokat a darabokat, amelyekért megszerettek bennünket, ez így van minden zenekar esetében. Van például egy dalom, a Katonasirató, Bognár Szilvia énekli. Abban bennem van nagyapám, apám, családom összes tagjainak háborús élménye, kicsit archaizáló a szöveg, de én azokból a történetekből merítettem, amelyeket tőlük hallottam.  Szilvia kérte, hogy ezt énekelhesse, mert a közönség az ő Makámos múltjából ezt szereti a legjobban.  De előveszünk olyanokat is, amelyek teljesen kikerültek a repertoárból. Nem csoda, hiszen 17 lemezünk van, és ha előveszünk egy-egy régi dalt, nem is értjük, hogy miért nem játsszuk. Meghívtam az Ős-Makámból Szőke Szabolcsot, akivel eljátsszuk a Panaszfal c. instrumentális darabomat is.

- Nyáron mindig sűrűvé válik a program a Makám számára.

- Májustól beindulnak a koncertek, van, hogy heti három-négy fellépésünk is lesz, alig várom, hogy újra járjuk az országot-világot. Aztán nyáron jön a fesztivál szezon, és akkorra tervezem az új lemez felvételeit is, hogy ősszel már csak simogathassuk. Újra érzem magamban az erőt és vágyat az alkotáshoz.

 

Schiffer, a gyáva

Álbaloldali lapokról beszélt, többek között, péntek reggel a Klubrádióban Schiffer András LMP-vezető, még pedig a szocialisták főpolgármester-jelölti ajánlata kapcsán. A politikus arra kérdésre, mely orgánumokat is nevez álbaloldaliaknak, azzal a szellemesnek vélt fordulattal válaszolt, hogy akinek nem inge nem veszi magára. Amit csak azért nem értek, mert, ha volt bátorsága úgy általában minősíteni – kiket is? -, akkor miért gyávult el, amikor konkretizálni kellett volna kijelentését?

Én például egyáltalán nem félek kijelenteni: sokszor követhetetlen, több esetben a Fidesz kegyelméből létező pártnak tűnik számomra az LMP, főként Schiffer András mozgása. De rendben van: ez a mozgás végül is parlamenti helyeket, országgyűlési státuszt eredményezett a pártnak. Az azonban mégiscsak túlzás, hogy Schiffer az öt százalékot alig meghaladó eredményét a választások legnagyobb győztesévé stilizálja.

Megnyilvánulásai, kinyilatkoztatásai alapján azt is gondolhatnánk: az LMP ma Magyarország egyik legjelentősebb politikai ereje. Szerénység, mondaná erre Bástya elvtárs, de Schiffer híján van a szerénységnek, sajna az igazi bátorságnak is.

Természetesen szíve-joga minősíteni bárkit, azt sem vitatom el tőle, hogy a meglehetősen rossz anyagi kondíciók közepette, helyenként vegetáló baloldali sajtót minősítheti, de azért nem ártana elgondolkodnia egy pillanatig azon, hogy ma Magyarországon vajon jó üzlet-e baloldalinak lenni? Vajon miféle haszonszerzés hajt valakit, hogy ráadásul álbaloldali legyen? Ha kaphatnánk erre egy bátor választ…

Szerző
Németh Péter

Schiffer, a gyáva

Álbaloldali lapokról beszélt, többek között, péntek reggel a Klubrádióban Schiffer András LMP-vezető, még pedig a szocialisták főpolgármester-jelölti ajánlata kapcsán. A politikus arra kérdésre, mely orgánumokat is nevez álbaloldaliaknak, azzal a szellemesnek vélt fordulattal válaszolt, hogy akinek nem inge nem veszi magára. Amit csak azért nem értek, mert, ha volt bátorsága úgy általában minősíteni – kiket is? -, akkor miért gyávult el, amikor konkretizálni kellett volna kijelentését?

Én például egyáltalán nem félek kijelenteni: sokszor követhetetlen, több esetben a Fidesz kegyelméből létező pártnak tűnik számomra az LMP, főként Schiffer András mozgása. De rendben van: ez a mozgás végül is parlamenti helyeket, országgyűlési státuszt eredményezett a pártnak. Az azonban mégiscsak túlzás, hogy Schiffer az öt százalékot alig meghaladó eredményét a választások legnagyobb győztesévé stilizálja.

Megnyilvánulásai, kinyilatkoztatásai alapján azt is gondolhatnánk: az LMP ma Magyarország egyik legjelentősebb politikai ereje. Szerénység, mondaná erre Bástya elvtárs, de Schiffer híján van a szerénységnek, sajna az igazi bátorságnak is.

Természetesen szíve-joga minősíteni bárkit, azt sem vitatom el tőle, hogy a meglehetősen rossz anyagi kondíciók közepette, helyenként vegetáló baloldali sajtót minősítheti, de azért nem ártana elgondolkodnia egy pillanatig azon, hogy ma Magyarországon vajon jó üzlet-e baloldalinak lenni? Vajon miféle haszonszerzés hajt valakit, hogy ráadásul álbaloldali legyen? Ha kaphatnánk erre egy bátor választ…

Szerző
Németh Péter