Csodára várva

Publikálás dátuma
2014.04.30 07:45
Beckett darabjainak szereplői lidércesen lepusztultak (Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Kulka János, Elek Ferenc) FOTÓ: MTI/BELI
Fotó: /
A Godot-ra várva című kultikus Beckett darabot mutatta be a Katona József Színház, Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor rendezésében. A reménnyel és reménytelenséggel teli, végeérhetetlen várakozás dermesztően tragikomikus.

Vladimir és Estragon csak dekkolnak és dekkolnak Beckett Godot-ra várva című kultikussá lett művében. Egy talpalatnyi helyen próbálják valahogy agyonütni az időt. Elkopott, elrongyolódott a ruhájuk, Szakács Györgyi olyanra tervezte ezeket, mintha ősidők óta rajtuk lennének, már-már olyanok, mint a testük részei.

Khell Csörsz pedig leszűkíti a színpadot, vészesen lecsökkenti a mozgásteret, egy körszerű alkalmatosságot teremt számukra, ez várakozásuknak, és létezésüknek tere, ami ráadásul imbolyog, így még labilisabbá teszi a helyzetüket, némi mozgás is akár veszéllyel járhat. Ahogy Beckett előírja, egyetlen vézna, riasztóan kiszáradt fa a fő látnivaló ezen a lúdbőröztetően kietlen helyen.

A Kocsis Gergely által játszott Vladimir és az Elek Ferenc által játszott Estragon, fura, szomorú bohócpáros. Elek örök nyughatatlant, állandó elégedetlent, javíthatatlan kíváncsit, érdeklődve kotnyeleskedőt játszik, Kocsis a megfontoltabb, az elmerengő, a várakozás szükségességére a társát rendszeresen figyelmeztető ember.

Persze megkérdezhető, hogy mennyire emberek még, nem egy világpusztulás utáni állapot éppen hogy még élő véglényei inkább? Az interjúktól amúgy is elzárkózó Beckett soha, semmi ilyen kérdésre nem adott választ. A már több mint hatvan éve bemutatott darab sok tekintetben ma is talány. Bele lehet látni temérdek mindent, mint Beckett más műveibe is, nagy létkérdéseket.

Ráadásul tragikus és komikum szinte szétszálazhatatlanul, érzékenyen összefonódik. Amikor évtizedekkel ezelőtt Ascher először színpadra állította Kaposváron, majd több mint tíz évre rá felújította a Beckett darabot, azt is érzékeltette, hogy ez a két földönfutó csavargó mennyire szerethető.

Hogy tétova elesettségük, kitörni vágyásuk lehetetlen helyzetükből, és cselekvésképtelenségükből, mennyire emberi. Megmutatta, hogy a sokak által zordon, zárkózott különcnek tekintett Beckett milyen humánus szerző, még akkor is, ha ezt titkolni igyekezett. Éreztette, hogy a várakozás, bármire is, akár egy életen keresztül tarthat, és ebbe bizony beteljesületlen szerelem ugyanúgy beleérthető, mint nagyon várt hatalomváltás, vagy sorsunk jobbá fordulása. 

Amikor Darvas Iván a Thália Színházban rendezte a darabot, jobban hangsúlyozta a csaknem féktelen játékosságát, azt, hogy két nagy színész, Darvas és Garas elszabadul, és egymást határtalanul inspirálva, tulajdonképpen széthancúrozzák a színpadot, miközben azért persze megmutatnak egy lidérces léthelyzetet.

Tompa Gábor sepsiszentgyörgyi és kevésbé sikerült budapesti rendezése elvontabb, áttételesebb, költőibb volt.Vidnyánszky Attila Beregszászon szikár, célratörő, a világ ridegségét középpontba állító előadást vitt színre. De Zsámbékiből és Ascherből most is kibukik a humanista.

A két csavargó náluk óhatatlanul két szétválaszthatatlan barát. És bár a kettős magányukba betörő Pozzo és Lucky között úr és szolga viszony van, Kulka János és Keresztes Tamás azt is megmutatják, hogy bármennyire is basáskodik Pozzo Luckyn, ők is elválaszthatatlanok. Valami lelki kapcsolat is van közöttük.

Egymásra utaltságuk bármennyire is figyelmetlennek tűnnek, egymásra hangoltságot is jelent. Kulka öntetszelgő, fölényeskedő, magát a világ közepének tekintő Pozzo, aki a második felvonásban megvakulva, végletesen kiszolgáltatott.

Keresztes elborult tekintettel, ziláltan hosszú hajjal őrültnek tűnő Lucky, akinek azonban a monológjában, bármennyire is összefüggéstelen mondatfoszlányokból áll, értelem is megmutatkozik, csak ennek ebben a világban már semmi haszna.

Ez a világ már a várakozásról szól. Csodavárásról, istenvárásról, az elfogadható életkörülmények reméléséről. Minél inkább távol kerülünk ezek valós lehetőségétől, annál inkább kénytelenek vagyunk csalfa önámítással várni. És így Beckett darabja, pedig sokan jósolták már az abszurd drámák idejétmúltságát, megint és megint szomorúan húsbavágó.

2014.04.30 07:45

A Sziget az átbulizott estéken túl

Publikálás dátuma
2018.08.15 15:21

Fotó: / Draskovics Áfám
Az Óbudai-sziget kissé kieső részén kapott helyet az ArtZone, de annak, akit a koncerteken kívül más is érdekelt, mindenképpen megérte meglátogatni.
A Sziget Fesztivál különös olvasztótégely, nincs olyan kulturális tevékenység, amely ne lehetne fellelhető a több hektáros területen. A számos különféle, egy átbulizott este után is megtekinthető előadás mellett az alkotásra is lehetőség nyílik, és bár a sziget egyik legtávolabbi pontjára kell gyalogolni érte, az ArtZone-ban mindenki kiteljesítheti kreatív énjét. Évről évre újabb és újabb művészeti alkotásokkal, látnivalókkal, foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, akik kedvük szerint válogathatnak a szinte végtelennek tűnő kínálatból. Idén készíthettünk többek közt Romani design kiegészítőket, festhettünk Frida Kahlo portrét, és megöntözhettük az általunk elkeresztelt virágokat a Sziget közösségi kiskertjében. Mindeközben pedig bolyonghattunk a nagy számban magyar tervezők, művészek alkotta művek közt. A számtalan lehetőség közül érdemes volt kipróbálni a Rythem Boksz-ot, amely xilofonszerűen felépülő oldalainak köszönhetően különféle hangokat adott ki a megfelelő érintésre. Elkerülhetetlen volt a központi helyen lévő, A földi örömök szigete elnevezésű installáció, amely Hieronimus Bosch A gyönyörök kertje című művén alapult. Továbbá az ArtZone egy szintén kiemelt pontja volt még Várnai Gyula Békét a világnak! (Peace on Earth!) című alkotása, amely már a 2017-es Velencei Biennálén is szerepelt.
Különlegességekből azonban a Sziget egész területén sem volt hiány, mindenhol színes, ötletes projektekre bukkanhattunk. Nyiráb Márton alkotása, a Love Hands például kedvelt selfie pontja volt a fesztiválozóknak, ugyanis a két kézből formált szív, azon túl, hogy az idei hívószóhoz “a szeretet forradalmához” is kapcsolódott, esténként bámulatos, színes fényvetítéssel egészült ki. Más művek a szabad gondolatokra fókuszáltak, a Psychotropic című alkotás fekete-fehér-színes kérdéseken keresztül közelített többek közt a fesztivál üzeneteihez is – a sokszínűséghez, a toleranciához, a környezetvédelemhez. Ha valaki nem csupán a neves előadók és a nagykoncertek miatt látogatott el az Óbudai Szigetre, most sem csalódhatott. A huszonhat éve dübörgő fesztivál idén is bővítette repertoárját a nem zenei programok és látnivalók terén. Kíváncsian várjuk, mivel állnak elő jövőre!
2018.08.15 15:21
Frissítve: 2018.08.15 17:17