Pluszrendeletet papír zsebkendőből!

Harrach Péter, a sziklára épült KDNP frakcióvezetője valószínűsítette, hogy a kormány legnépszerűbb államtitkára új feladatot kap az oktatásügyben. A hírre - ha valóban így van - könnybe borul a pedagógusok szeme. Lengetnék zsebkendőiket, viszontlátás reményében.

A magyar oktatásügynek mindenkor voltak nagy irányítói Eötvös Józseftől Klebelsberg Kunóig, akiről ilyen intézményt elnevezni blaszfémia. A nagyok sorába tartozott Hoffmann Rózsa is. Említett elődei nagyot alkottak. Ő meg nagyot - rombolt! Sikerült feje tetejére állítania az oktatásügyet, látványosan csökkentenie a színvonalat, és ami a legrémesebb: porig aláznia a pedagógusokat. Ráadásul mindezt háta mögött igazgatói és tanszékvezetői tapasztalatokkal. Igaz, az igazgatói székbe az MSZMP jóvoltából röptették, tanszékvezetőként pedig bizonyította, hogy az oktatás hétköznapjairól gőze sincs.

Már maga az a tény, hogy a tanár-diák gyümölcsöző szeretetkapcsolatairól egy mosolytalan, sértődős, faarcú hivatalnok szónokol és intézkedik, nyilvánvalóvá tette, hogy a pedagógusok számára fű sem terem. Nem is, hiszen koruktól és képzettségüktől függetlenül egymás mellé zavarták őket egy ostobán kiagyalt futóverseny startvonalára, ahol az idősebbeknek esélyük sincs a célvonal közelébe jutni.

Ezt "életpálya-modellnek" nevezte, amivel sikerült átoknak beillő szókapcsolatokat kiagyalnia. Ráadásképp beletiport az iskolai demokráciába: hivatala kénye-kedve szerint nevezi ki, zavarja el az igazgatókat (és a számukra nem tetsző pártállású tanárokat, tanárnőket), s ezt az eljárást a demokrácia győzelmeiként tálalják. Megkockáztatható: Hoffmann Rózsa nem a pedagógusokért, hanem ellenük tevékenykedett, ami nyilván előnyére szolgált, hiszen a "tudásalapú társadalom" csak hatalmas blöff, amelyet ő is takargatott áldásos intézkedéseivel.

Általános jelenség, hogy állások betöltéséhez nem jártasság és tehetség, megingathatatlan elvhűség, hanem párthűség és -támogatás szükséges. Hoffmann Rózsa is különféle politikai pártok jóvoltából csinált és nyilván csinál tovább karriert. Tipikus esete a rossz kiválasztásnak. Csak remélhetjük, hpgy tovább haladva fölfelé legalább az oktatásügynek árthat kevesebbet. Máskülönben ismét növekszik a külföldön szerencsét próbáló fiatalok száma, ami előbb-utóbb tragédiát okozhat.

A demokrácia újjáépítése

A parlamenti választásokat követően a baloldal újjászervezéséről, megújításáról szóló elemzések, nyilatkozatok sorából kiemelkedik Hiller István interjúja. A baloldaliak elkötelezettségük alapján őszintén örülhetnek az átgondolt, cselekvésre buzdító szavaknak. A jobboldaliak meg nyugtázhatják a politikai ellenfél tisztességét.

Az utóbbi méltányolásnak szép számmal akad példája a történelemben. Hiszen még a barbárnak számító korok véres harcai során is fel-felvillan a legyőzött fél iránti példaadó nagylelkűség, amely az ellenség hősiességének elismeréséből származott és képes volt ellene mondani a bosszúállás kísértésének. Shakespeare "A velencei kalmár" című drámájában írja: "Az irgalom lényege nem a kényszer, / Úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből / A lenti földre, s kétszeresen áldott: / Megáldja azt, aki adja, s azt, ki kapja. / A nagyokban is ez a legnagyobb, / koronánál szebb dísze a királynak. / Mert jogara földi erő jele, / A félelem és felség tartozéka, / S a hatalom akkor legistenibb, / Ha fékje irgalom."

Az úgynevezett jobboldali politikusok, elemzők győzelem-ittas megszólalásaiban persze nyoma sincs az ellenfél elismerésének, inkább saját nagyszerűségüknek adnak hangot, miközben nem felejtkeznek el a legyőzött fél pocskondiázásáról sem. Ezért is hat üdítően Hiller megszólalása, mert nem a vereség keserűségét osztja meg velünk, s nem is a hatalmával visszaélő politikai ellenfelek iránti felháborodását, hanem az újrakezdésbe vetett reményét. Azzal foglalkozik, amivel foglalkoznia kell. Azzal, amihez elhivatottságot érez: a baloldal újjáépítésével.

Csakhogy a hazai politikai élet törésvonala nem a jobb- és a baloldal között van. Ha ott volna, akkor mindenki törődhetne a maga dolgával. De nem ott van. A kormány döntéseiben és tevékenységében jobb- és baloldali program-elemek egyaránt helyet kapnak. Gondoljunk csak a nevezetes rezsi-csökkentésre, amelyet a baloldali ellenzék is megszavazott! És tegyük hozzá: ha egy balodali kormány ugyanígy és ugyanezekkel a feltételekkel hozta volna tető alá a paksi atomerőmű bővítését, biztos, hogy belebukott volna. És kommunistázástól visszhangzana a Kárpát-medence.

Észre kell vennünk, hogy a regnáló kormányzat nemcsak a jobboldalt tarolta le, hanem - ha más módszerekkel is, de - a baloldal hagyományos territóriumainak egy részét is sikerült birtokba vennie. Ha valaki csak ebből az elmorzsálódott maradékból akarja önmagát fölépíteni, nem igen juthat sokkal többre, mint amire a legutóbbi választásokon jutott. Már csak azért sem, mert a választásokra is hasonló elképzelések megvalósításával készültek.

A kormányzat szimultán sakkjátszmát folytat, miközben a leváltását szorgalmazó ellenfeleinek mindegyike a saját sakktáblája fölé görnyed és kénytelen beérni a vesztesek vigaszdíjával: hogy azért valamelyest tudta növelni a saját szavazótáborát. Közben a kormányzat folyamatos nyerésben van, így a közvélemény - sokszor még az egyébként kritikus megszólalókat is beleérte - elhiszi, hogy jól játszik, noha sikereit a játékszabályokat menet közben történő módosításával éri el. Amiről a most kezdődő ciklusban sem kell lemondania.

Ehhez képest, aki csak a saját oldalát akarja restaurálni, az csak egy részfeladat elvégzésére készül. Embertpróbáló erőfeszítéseihez képest legfeljebb részeredményre juthat. Olyan ez, mint amikor valaki az épület egyik oldalát elmerülten javítgatja, miközben a homlokzat - a demokrácia homlokzata - omladozik.

A szociáldemokrácia történelme folyamán tőlünk nyugatabbra számtalan válságot élt át, amiből ki tudott lábalni. De ezeknek a válságoknak a leküzdése működő demokráciák keretében volt lehetséges. Hazai körülményeink között viszont a nyugat-európai válságkezéslési szisztémák nem biztos, hogy a kívánt eredményekre vezetnek. S habár valóban jó lenne, ha mindenkinek pusztán azzal kellene foglalkoznia, amire hivatott. De hát most nem olyan időket élünk! Most nem lehet kevesebbre vállalkozni, mint a hazai demokrácia megújítására. Túl kell lépni önmagunk politikai identitásán ahhoz, hogy elvehetetlen elkötelezettségünk majdan otthonra találhasson.

Többféle módszer kínálkozik. Például folyamatosan működtetni lehetne egy olyan fórumot, amelyben jobb- és baloldaliak egyaránt részt vennének és a kormányzati döntésekről véleményt nyilvánítanának. Miközben a nyilvánosság előtt az egymás közti vitáikat sem hallgatnák el, párbeszédet folytatva tanújelét adnák a politikai különbözőségek ellenére szükséges együttműködési készségüknek, amely egy újszerű magatartást honosíthatna meg végeláthatatlan vitákkal nyugtalanított és darabokra szaggatott közéletünkben.

Azt kell visszaadnunk a társadalomnak, amit a hatalom viselői győzelmeikkel el akarnak feledtetni: hogy az ember természeténél fogva még akkor is a demokrácia elkötelezettje, ha alig vagy sohasem élt benne. Ahol az ellenfélnek jogosultsága van nemcsak az irgalomra, hanem a megbecsülésre is. S ha majd a munka dandárját közösen elvégeztük, mindenki visszatérhet kedvelt foglalatosságához. Elvek és programok csiszolásához, kifényesítéséhez. De ezt sem pusztán önmagáért. Hanem hogy kiteljesedjen a demokrácia.

A demokrácia újjáépítése

A parlamenti választásokat követően a baloldal újjászervezéséről, megújításáról szóló elemzések, nyilatkozatok sorából kiemelkedik Hiller István interjúja. A baloldaliak elkötelezettségük alapján őszintén örülhetnek az átgondolt, cselekvésre buzdító szavaknak. A jobboldaliak meg nyugtázhatják a politikai ellenfél tisztességét.

Az utóbbi méltányolásnak szép számmal akad példája a történelemben. Hiszen még a barbárnak számító korok véres harcai során is fel-felvillan a legyőzött fél iránti példaadó nagylelkűség, amely az ellenség hősiességének elismeréséből származott és képes volt ellene mondani a bosszúállás kísértésének. Shakespeare "A velencei kalmár" című drámájában írja: "Az irgalom lényege nem a kényszer, / Úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből / A lenti földre, s kétszeresen áldott: / Megáldja azt, aki adja, s azt, ki kapja. / A nagyokban is ez a legnagyobb, / koronánál szebb dísze a királynak. / Mert jogara földi erő jele, / A félelem és felség tartozéka, / S a hatalom akkor legistenibb, / Ha fékje irgalom."

Az úgynevezett jobboldali politikusok, elemzők győzelem-ittas megszólalásaiban persze nyoma sincs az ellenfél elismerésének, inkább saját nagyszerűségüknek adnak hangot, miközben nem felejtkeznek el a legyőzött fél pocskondiázásáról sem. Ezért is hat üdítően Hiller megszólalása, mert nem a vereség keserűségét osztja meg velünk, s nem is a hatalmával visszaélő politikai ellenfelek iránti felháborodását, hanem az újrakezdésbe vetett reményét. Azzal foglalkozik, amivel foglalkoznia kell. Azzal, amihez elhivatottságot érez: a baloldal újjáépítésével.

Csakhogy a hazai politikai élet törésvonala nem a jobb- és a baloldal között van. Ha ott volna, akkor mindenki törődhetne a maga dolgával. De nem ott van. A kormány döntéseiben és tevékenységében jobb- és baloldali program-elemek egyaránt helyet kapnak. Gondoljunk csak a nevezetes rezsi-csökkentésre, amelyet a baloldali ellenzék is megszavazott! És tegyük hozzá: ha egy balodali kormány ugyanígy és ugyanezekkel a feltételekkel hozta volna tető alá a paksi atomerőmű bővítését, biztos, hogy belebukott volna. És kommunistázástól visszhangzana a Kárpát-medence.

Észre kell vennünk, hogy a regnáló kormányzat nemcsak a jobboldalt tarolta le, hanem - ha más módszerekkel is, de - a baloldal hagyományos territóriumainak egy részét is sikerült birtokba vennie. Ha valaki csak ebből az elmorzsálódott maradékból akarja önmagát fölépíteni, nem igen juthat sokkal többre, mint amire a legutóbbi választásokon jutott. Már csak azért sem, mert a választásokra is hasonló elképzelések megvalósításával készültek.

A kormányzat szimultán sakkjátszmát folytat, miközben a leváltását szorgalmazó ellenfeleinek mindegyike a saját sakktáblája fölé görnyed és kénytelen beérni a vesztesek vigaszdíjával: hogy azért valamelyest tudta növelni a saját szavazótáborát. Közben a kormányzat folyamatos nyerésben van, így a közvélemény - sokszor még az egyébként kritikus megszólalókat is beleérte - elhiszi, hogy jól játszik, noha sikereit a játékszabályokat menet közben történő módosításával éri el. Amiről a most kezdődő ciklusban sem kell lemondania.

Ehhez képest, aki csak a saját oldalát akarja restaurálni, az csak egy részfeladat elvégzésére készül. Embertpróbáló erőfeszítéseihez képest legfeljebb részeredményre juthat. Olyan ez, mint amikor valaki az épület egyik oldalát elmerülten javítgatja, miközben a homlokzat - a demokrácia homlokzata - omladozik.

A szociáldemokrácia történelme folyamán tőlünk nyugatabbra számtalan válságot élt át, amiből ki tudott lábalni. De ezeknek a válságoknak a leküzdése működő demokráciák keretében volt lehetséges. Hazai körülményeink között viszont a nyugat-európai válságkezéslési szisztémák nem biztos, hogy a kívánt eredményekre vezetnek. S habár valóban jó lenne, ha mindenkinek pusztán azzal kellene foglalkoznia, amire hivatott. De hát most nem olyan időket élünk! Most nem lehet kevesebbre vállalkozni, mint a hazai demokrácia megújítására. Túl kell lépni önmagunk politikai identitásán ahhoz, hogy elvehetetlen elkötelezettségünk majdan otthonra találhasson.

Többféle módszer kínálkozik. Például folyamatosan működtetni lehetne egy olyan fórumot, amelyben jobb- és baloldaliak egyaránt részt vennének és a kormányzati döntésekről véleményt nyilvánítanának. Miközben a nyilvánosság előtt az egymás közti vitáikat sem hallgatnák el, párbeszédet folytatva tanújelét adnák a politikai különbözőségek ellenére szükséges együttműködési készségüknek, amely egy újszerű magatartást honosíthatna meg végeláthatatlan vitákkal nyugtalanított és darabokra szaggatott közéletünkben.

Azt kell visszaadnunk a társadalomnak, amit a hatalom viselői győzelmeikkel el akarnak feledtetni: hogy az ember természeténél fogva még akkor is a demokrácia elkötelezettje, ha alig vagy sohasem élt benne. Ahol az ellenfélnek jogosultsága van nemcsak az irgalomra, hanem a megbecsülésre is. S ha majd a munka dandárját közösen elvégeztük, mindenki visszatérhet kedvelt foglalatosságához. Elvek és programok csiszolásához, kifényesítéséhez. De ezt sem pusztán önmagáért. Hanem hogy kiteljesedjen a demokrácia.