Előfizetés

Tíz éve az unióban - A versenyjoggal nem volt gond

Jóllehet a tíz évvel ezelőtti uniós csatlakozáskor a magyar versenyjog már harmonizált volt a közösségi joggal, sajátos helyzetet teremtett, hogy a csatlakozás időpontjával egybeesett az uniós versenyjog eljárásjogi reformja.

A reform egyik lényeges eleme az volt, hogy a tagállamoknak az uniós versenyszabályokat kellett alkalmazniuk minden olyan antitröszt ügyben, amelyben a magatartás alkalmas lehet a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására.
Ehhez kellett alkalmazkodnia a Gazdasági Versenyhivatalnak is.

A reform során az uniós tagállamok versenyhatóságai és az Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága létrehozta az Európai Versenyhálózatot (European Competition Network - ECN), amelynek keretében a versenyhatóságok az uniós jog alapján lefolytatott ügyekben szorosan együttműködnek egymással. Így például ügyek kerülhetnek át egyik versenyhatóságtól a másikhoz, információt cserélhetnek egymással és eljárási cselekményeket kérhetnek egymástól.

Mivel a társulási megállapodásban megfogalmazott jogharmonizációs követelményeknek megfelelően a magyar versenyjogot folyamatosan az EU versenyjogához kellett igazítani, a csatlakozáskor a két jogrendszer alapvetően összhangban volt. Azokat a változásokat pedig, amelyek éppen a csatlakozás időpontjában léptek életbe az uniós jogban, mint például az egyedi csoportmentesség lehetőségének eltörlése a versenykorlátozó megállapodások esetében, 2005 júliusában vezették át a hazai versenyjogban.

A jogharmonizációnak köszönhetően a külföldi vállalkozások Magyarországon is hasonló versenyjogi szabályokkal találkoznak, mint a többi tagállamban, ez ösztönözheti a külföldi vállalkozások befektetési hajlandóságát. További előny, hogy az Európai Versenyhálózat tagjaként a Gazdasági Versenyhivatal megismerheti a legjobb külföldi gyakorlatokat és a különböző piacokat uniós szinten, illetve szabályozott keretek között lehetővé vált számára az információcsere a külföldi versenyhatóságokkal.
A GVH az MTI-vel közölte: bár a társulási időszak lejártával a jogharmonizációs kötelezettség megszűnt, Magyarország ezt követően is folyamatosan közelítette a belső használatú nemzeti versenyjogát a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásoló ügyekre alkalmazandó uniós joghoz. Az antitröszt szabályok alapján például a GVH az uniós tagság 10 éve alatt 99 ügyet indított kettős jogalapon, vagyis az uniós versenyszabályok és a hazai versenytörvény párhuzamos alkalmazásával. Ezek az eljárások az antitröszt ügyek közel 40 százalékát tették ki.

A 99 ügyből eddig 87 zárult le, amelyek közel harmadában elmarasztalásról, vagy kötelezettség vállalás előírásáról döntött a GVH. Az ügyek lefedik a GVH tevékenységének valamennyi elemét, azokban kartellek, vertikális versenykorlátozó megállapodások, erőfölényes visszaélések egyaránt szerepeltek.

A magyar hivatal több alkalommal adott át információt az ECN-tagoknak, illetve a GVH is kapott fontos információt más versenyhatóságtól. Voltak példák az eljárási segítségnyújtás alkalmazására is, ezeket minden esetben a GVH kérte más tagállami versenyhatóságtól.

A fúziókontroll terén a GVH több alkalommal is aktívan részt vett a bizottsági eljárásban. Ez azokra az ügyekre korlátozódott, amelyek komolyabban érintették a magyar piacot, de nem érték el azt a küszöböt, amely indokolta volna, hogy a GVH magához kérje az EU Bizottság előtt indított ügyet.

A GVH aktívan részt vesz az ECN fórumain és a különböző munkacsoportok munkájában. Ezen túlmenően az egyik legfontosabb munkacsoportban, amely az együttműködés vázát alkotja és ezen belül a jogközelítés irányait dolgozza ki - a 2004. májusi indulás óta - társelnöki funkciót tölt be.

Negyedszázada „Vasfüggöny” nélkül

Publikálás dátuma
2014.05.02. 10:13
Fotó: Gettyimages
1984-et írtunk. Éppen csak véget ért a szocialista tömb által (Románia kivételével) bojkottált Los Angeles-i nyári olimpia. Augusztus 17-én hatalmas koncert zajlott a Budapest Sportcsarnok parkolójában: a heavy metal legnagyobb sztárja, az Iron Maiden lépett ott fel. Azért csak ott, mert a szervezők (és a hatóságok) féltek az „agresszívnek” tartott metálközönséget beengedni az alig két éves sportcsarnokba. A koncert része volt az angol banda kelet-európai turnéjának, amelyről  videó is jelent meg: Iron Maiden Behind The Iron  Curtain, azaz a Vasszűz a Vasfüggöny mögött.

Akkor, a kiújult hidegháború tetőpontján, aligha hitte volna bárki, hogy kevesebb, mint öt év múlva, 1989. május 2-án megkezdődik a „Vasfüggönynek” nevezett határzár lebontása.

 A vasfüggöny fogalma Sir Winston Churchill brit politikustól származik, aki először a Harry S. Truman amerikai elnökkel folytatott levélváltásában használta a kifejezést, majd az 1946. március 5-én, az Egyesült Államokbeli Fultonban mondott beszédében. A kezdetben képletes, majd fizikai valósággá vált elhatárolás Európa kettéosztottságának metaforája lett, s évtizedekig betöltötte azt a szerepet, amit Sztálin és kommunista vezetőtársai szántak neki: a szocialista tábor országainak elzárását Európa nyugati felétől.

 Magyarországon a határok védelmére a második világháborút követően határvadász-, majd határőrszervezeteket állítottak fel, amelyek 1947-től a Honvédelmi Minisztérium irányította Határőr Parancsnoksághoz tartoztak, 1950-től pedig az Államvédelmi Hatóság felügyelete alá kerültek. Nyugaton a magyar-osztrák határt, illetve délen az ellenségnek kikiáltott titói Jugoszláviával közös határszakaszt lezárták, s már 1949-ben megkezdődött a műszaki zár, a határ menti drótakadály és aknazár telepítése. Az osztrák határszakaszon 356, a jugoszláv részen 630 km hosszan egy- és kétsoros drótakadályt építettek, amelyet aknamezővel egészítettek ki.

A Sztálin halála (1953. március 5) utáni viszonylagos enyhülés és a megváltozott politikai körülmények miatt 1955 júniusában az építkezéseket befejezettnek nyilvánították, s a magyar kormány döntése alapján még az év októberében megkezdődött, 1956 őszére pedig gyakorlatilag befejeződött a határzárak eltávolítása, az aknák felszedése.

 Az 1956-os forradalom leverése után megint kiéleződött a Nyugattal való viszony, ekkor már a lehetséges konfliktus iránya Ausztria felé helyeződött át. A kormány 1957 márciusában elrendelte a nyugati országhatár újbóli lezárását. A drótkerítés felhúzását és az újraaknásítást a műszaki csapatok 1957. áprilisától 1957. június 30-ig hajtották végre. A műszaki alakulatok 350 km kétsoros tüskésdrót kerítést húztak négy- illetve ötsoros aknamezővel, benne kb. 800 ezer db taposóaknával. Mivel a drótakadályok állapota idővel romlott, s az aknák is veszítettek működőképességükből az egész rendszert 1963-ra korszerűsítették új típusú drótakadállyal és több mint egymillió aknával.

 A vasfüggöny életének harmadik szakasza akkor kezdődött, amikor a határőrség országos parancsnokának és a Belügyminisztériumnak a javaslatára az MSZMP Politikai Bizottsága 1965-ben jóváhagyta, hogy építsék meg a Szovjetunióban alkalmazott SZ-100-as elektromos jelzőrendszert (EJR), amelyet 1971-ig működésbe is helyeztek. Ehhez véglegesen el kellett távolítani az aknazárat és a drótakadályokat, megépíteni a jelzőkerítést, valamint a vadfogó kerítést. A rendszernek az volt a lényege, hogy ha a 24 voltos feszültség alatt álló kerítéshez valaki hozzáért, az riasztotta a legközelebbi határőrsöt.

 A 80-as évek hazai és nemzetközi változásai nyomán, amikor az ideológiai „vasfüggöny” már amúgy is elhalóban volt, egyre erőteljesebben vetődött fel, hogy nem eléggé hatékony, rendkívül költséges s nem utolsó sorban politikailag is indokolatlan az EJR fenntartása. Eközben mind több jelzés érkezett a Határőrség Országos Parancsnokságára a jelzőrendszerrel kapcsolatos gondokról, műszaki zavarokról. A Belügyminisztérium javaslatára az MSZMP Politikai Bizottsága 1989. február 28-án határozott a jelzőrendszer felszámolásáról.

1989. május 2-án Hegyeshalomban nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 350 kilométer hosszú magyar-osztrák határon megkezdődött az elektromos határzár felszámolása. Ez volt az első lépés, amely rövid időn belül elvezetett a világrendszerek közötti „falak” leomlásához.  1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál személyesen is átvágta az vasfüggönyt: a világ számos országából érkezett újságírók előtt lezajlott demonstratív külügyminiszteri akció szimbolikus és egyben történelmi pillanat volt. Alig két hónappal később pedig lezajlott a Fertő-tó melletti „páneurópai piknik”, amelynek végállomása a Berlini Fal lebontása volt.  Mire a magyar határt teljesen megtisztították az akadályoktól (1990. december 31), addigra az egész „keleti blokkban” végbementek a rendszerváltások és már a Szovjetuniónak is csak egy éve volt hátra.

A „vasfüggöny” eloszlatásának negyedszázados évfordulóján óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon a mai magyar kormány nem éppen egy újabb „vasfüggöny” felépítésén munkálkodik-e, hogy elzárja országunkat a „hanyatló Nyugattól”?

 

Pluszrendeletet papír zsebkendőből!

Harrach Péter, a sziklára épült KDNP frakcióvezetője valószínűsítette, hogy a kormány legnépszerűbb államtitkára új feladatot kap az oktatásügyben. A hírre - ha valóban így van - könnybe borul a pedagógusok szeme. Lengetnék zsebkendőiket, viszontlátás reményében.

A magyar oktatásügynek mindenkor voltak nagy irányítói Eötvös Józseftől Klebelsberg Kunóig, akiről ilyen intézményt elnevezni blaszfémia. A nagyok sorába tartozott Hoffmann Rózsa is. Említett elődei nagyot alkottak. Ő meg nagyot - rombolt! Sikerült feje tetejére állítania az oktatásügyet, látványosan csökkentenie a színvonalat, és ami a legrémesebb: porig aláznia a pedagógusokat. Ráadásul mindezt háta mögött igazgatói és tanszékvezetői tapasztalatokkal. Igaz, az igazgatói székbe az MSZMP jóvoltából röptették, tanszékvezetőként pedig bizonyította, hogy az oktatás hétköznapjairól gőze sincs.

Már maga az a tény, hogy a tanár-diák gyümölcsöző szeretetkapcsolatairól egy mosolytalan, sértődős, faarcú hivatalnok szónokol és intézkedik, nyilvánvalóvá tette, hogy a pedagógusok számára fű sem terem. Nem is, hiszen koruktól és képzettségüktől függetlenül egymás mellé zavarták őket egy ostobán kiagyalt futóverseny startvonalára, ahol az idősebbeknek esélyük sincs a célvonal közelébe jutni.

Ezt "életpálya-modellnek" nevezte, amivel sikerült átoknak beillő szókapcsolatokat kiagyalnia. Ráadásképp beletiport az iskolai demokráciába: hivatala kénye-kedve szerint nevezi ki, zavarja el az igazgatókat (és a számukra nem tetsző pártállású tanárokat, tanárnőket), s ezt az eljárást a demokrácia győzelmeiként tálalják. Megkockáztatható: Hoffmann Rózsa nem a pedagógusokért, hanem ellenük tevékenykedett, ami nyilván előnyére szolgált, hiszen a "tudásalapú társadalom" csak hatalmas blöff, amelyet ő is takargatott áldásos intézkedéseivel.

Általános jelenség, hogy állások betöltéséhez nem jártasság és tehetség, megingathatatlan elvhűség, hanem párthűség és -támogatás szükséges. Hoffmann Rózsa is különféle politikai pártok jóvoltából csinált és nyilván csinál tovább karriert. Tipikus esete a rossz kiválasztásnak. Csak remélhetjük, hpgy tovább haladva fölfelé legalább az oktatásügynek árthat kevesebbet. Máskülönben ismét növekszik a külföldön szerencsét próbáló fiatalok száma, ami előbb-utóbb tragédiát okozhat.