Rohadó almák

A "rohadó almák" mint politikai terminus megalkotója Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség megtámadott elnöke. A parlament nyitó ülésén a Kossuth téren rontottak neki a tétlen rendőrök szeme láttára a ráuszított jobbikos tüntetők, köpködés és artikulálatlan üvöltések kíséretében: "Kapjátok el! Hazaáruló!" A történtek után Pásztor figyelmeztetette a magyar politikusokat: vigyázzanak, mert ha egy ládába akár egyetlen rohadásnak induló alma kerül, az képes az egész rakományt tönkretenni.

Ez történt a ciklus ünnepélyesnek szánt, első országgyűlésével is. A ládába rohadásnak induló almák keveredtek, elkeserítő élmények rontották el a szájunk ízét. Már akinek egyáltalán jó volt a választások óta. Azt vártam, nehéz lesz szembesülnöm azzal, hogy két parlamenti évtized után most csak a tévén át drukkolok a kollégáknak. Nem szép dolog, de végül inkább megkönnyebbültem, hogy ebbe az almába már nem kell belekóstolnom. Mert nem volt elég a Kossuth téri botrány, végignézhettük, hogyan emeli a kormányzó többség közjogi méltósággá a cigányverő Sneider Tamást, hogyan kerül a jövő szempontjából legfontosabb oktatási és kulturális bizottság élére jobbikos elnök.

A közös politikai "ládát" megrontani képes almák egyre gyűlnek. Lassan hozzászokunk: már nem is nagyon fintorgunk a rohadás szagát érezve. Most mégis egy olyan darabot vennék szemügyre, amelyen nem is annyira szembetűnő a baj. Ez az alma még szépen ki is van fényesítve. Tetszetősre suvickolták ezer közhellyel arról, hogy a széthúzás magyar átok, aki valamivel nem ért egyet, azzal baj van, a szembenállás az ördögtől való. Úgy tűnik, a legfőbb ellenféllé maga a vita lépett elő. Az értelmes is.

Ne álmodjunk arról, hogy a gyűlölködéssel, a hideg polgárháború logikájával akarnak szakítani. Az mindig jól jön, kár volna búcsúzni tőle. Most általában a vita, a véleménykülönbségek létjogosultsága kérdőjeleződik meg, kap kizárólag negatív jelzőket, válik tilalmassá és üldözendővé. Már az új Házszabály előírásai is egy irányba mutattak: a nyilvánosan követhető parlamenti vita terének és időtartamának megnyirbálása felé.

De az még ehhez képest is sok volt, hogy egy tollvonással kihúzták a ciklus korábban legfontosabb parlamenti napirendjét, a kormányprogram vitáját. Se kormányprogram, se vita. Még az kéne, hogy az ellenzéki képviselők onnan szélről beleugassanak a kormánypártok idilli egyetértésébe! Esetleg rákérdeznének a egykori ígéretekre, és később is előrángathatnák a kormányprogramot, a miniszterek és a miniszterelnök fejére olvasva, ha azzal éppen ellentétesen újabb szabadrablásra vagy a szegények megnyomorgatására készülnek.

Kétségkívül unortodox magyar megoldás: Európa egyetlen programnélküli kormánya kezdheti meg működését. A házelnök egy tévéinterjújában könnyedén elhessentette az erre vonatkozó kérdéseket. Azért nem lesz kormányprogram, mert "a vitája úgyis formális volt. A miniszterelnök pedig el fogja mondani, miként képzeli el a következő négy évet." Az persze más. Tényleg, általában is felesleges a vita, a miniszterelnök majd mindig elmondja, mit képzel és mit akar. Vége a marakodásnak, a széthúzásnak. Tiszteletet Magyarországnak, amely képes volt kilépni az évezredes, turáni átokból. Immár mindenki egyetért, és szereti a másikat. Vagy legalábbis a vezért, de úgyis csak ez számít.

Mégis az az érzésem, ez a fényes és gusztusos alma belülről rohad. Mert az a demokrácia minimumához is hozzátartozik, hogy az állampolgárok szabadon alkothatnak véleményt, és azt nemcsak otthon a párnájukba suttogják bele, hanem uram bocsá', ki is mondják. Amiből pedig szükségképpen vita támad. De e nélkül semmi sem megy előre, vagy - ami még rosszabb - egyetlen ember vagy egyetlen érdekcsoport diktál. Őket persze csak zavarja a vita.

És a rohadás máris terjedni kezdett. Nem csak a parlamenti vita, nem csak a kormányprogram megbeszélése felesleges, nem csak a miniszterelnök jelöltek vitája maradt el. A Fidesz szóvivője immár minden vitát, minden különböző véleményt károsnak nyilvánít. Amikor számon kérik rajta, hogy a Fidesz miért marad távol az európai programokat bemutató vitákról, megfellebbezhetetlen ítéletet mond: "a társadalomnak most nincs szüksége céltalan vitatkozásra." "Magyarországnak a legkevésbé van szüksége vitákra."

Hasonló hangnemben nyitotta meg a parlament ülését a köztársasági elnök is. Valószínűleg már csak azért is kötelező volt beállnia a vitákat fújoló kórusba, hogy megbocsássák néhány szokatlan és tisztességes mondatát valamennyi eddigi kormány teljesítményének elismeréséről, no pláne arról, hogy a "nyugati polgárosodást" kell célul kitűzni.

De a vágyott nyugati polgárosodás egyik fontos jellemzőjét, az értelmes vitákkal járó demokratikus közéletet már ő is elutálja. "A múlt terméketlen politikai vitáiról" beszélt, amelyek például olyan jelentéktelen kérdésekről szóltak, mint a köztársaság, jogállamiság vagy a múltunkhoz való viszony. De hát mit is mondhatott volna szegény, amikor az utóbbinak tisztázását maga Orbán minősítette "olcsó lökdösődésnek a kocsmapultnál".

Kész, passz. A vita leváltva. Mindenkinek kuss. Az almák meg rohadnak csendben, tovább.