Felemás kiállás Áder Jánostól

Publikálás dátuma
2014.05.10. 07:01
Sneider Tamás parlamenti alelnöksége ellen Áder nem emelt szót FOTÓ: TÓTH GERGŐ
A törvény teljes szigorát várja a Pásztor Istvánt ért inzultus kapcsán Áder János - az államfő három nappal az események után megkövette a vajdasági politikust, és tűrhetetlennek nevezte, hogy ilyesmi előfodulhatott. Ráadásul a hatóságok szeme láttára, s négy nappal az eset után állított csak elő egy személyt a rendőrség. Áder más esetekben nem volt ilyen karakán: a botrányos német megszállási emlékmű ügyében nem emelt szót, de az exszkinhed Sneider Tamás parlamenti alelnöksége sem zavarja.

Tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt - állt ki három nappal a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét ért támadás után a magyar államfő, aki támadói nevében is megkövette Pásztor Istvánt. A véleményét rendkívüli sajtótájékoztatón ismertető Áder azt mondta: akik minden emberi mivoltukból kifordulva megalázták Pásztort, azok "egész nemzetünket" meggyalázták.

Mindent meg kell tenni, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő - ezért a Pásztort ért inzultusra Áder a törvény teljes szigorát várja. Mint mondta, nem nézhetjük tétlenül, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése, vagy véleménye miatt bántalmaznak, és a történtek tanulsága, hogy minden "politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést" félre kell tenni.

Pásztort az Országgyűlés keddi alakuló ülésére időzített, az exjobbikos Gaudi-Nagy Tamás által a földtörvény miatt szervezett tüntetésen támadták meg a Kossuth téren: a VMSZ elnöke felhergelt tömeggel találta szemben magát, többen szidalmazni kezdték, egy idős nő pedig durván ócsárolta és leköpte. Az eseményen nem csak Gaudi-Nagy képviselte a Jobbikot, hanem Morvai Krisztina, a párt EP-lisvazetetője is. (Ehhez képest a párt szerint "semmiféle módon" nem vettek részt a szervezésben.) Pásztort nem csak leköpték, de másnap Gaudi-Nagy a köztévén hazaárulónak is nevezte, azok pedig - mondta - "lámpavason szoktak lógni". Erről Áder nem tett említést.

A hatóságok dolga, hogy fellépjenek azok ellen, akik túlmentek a véleménynyilvánítás jogi keretein - ezt már Rogán Antal mondta, aki szerint a Jobbik valójában nem határolódott el a "szélsőséges és bunkó" viselkedéstől. Bár a párt látszólag elhatárolódott Gaudi-Nagytól, a "harcostársa" mellett kiálló Morvaitól már nem, ő egyetértett Gaudi-Nagy kijelentésével. Sőt, mint azt Novák Előd közölte, nem a Jobbik akart szakítani Gaudi-Naggyal, hanem fordítva: a párt elnöksége még támogatta is, de állítólag ügyvédi munkája miatt nem kívánt ebben a ciklusban képviselő maradni.

Áder kiállását mindenesetre üdvözölték a demokratikus ellenzéki pártok. Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint "megtette azt, amit államfőként megtehetett", hogy személyes kiállásával mondta el véleményét. "Fontosnak tartom, hogy minden politikai erő tegye egyértelművé, megbocsáthatatlannak tartja az ilyen, indulat vezérelte politizálást" - hangsúlyozta Mesterházy, aki azonban a Jobbik vezetőitől, személyesen pedig Vona Gábortól is azt várja: kövessék meg a VMSZ elnökét. Vona eddig hallgatott az ügyben.

Ugyancsak egyetértett Áderrel az Együtt-PM. Ám a szkinhed múltjára büszke, egy cigány férfi megütése miatt korábban nyolc hónap felfüggesztett börtönt is kapott jobbikos Sneider Tamás parlamenti alelnöksége ellen Áder nem emelt szót; ezért az Együtt-PM azt várja, lépjen közbe az államfő, hiszen Sneider korábban egy embert a származása miatt bántalmazott, és egy 2010-es interjúban arról is beszélt, hogy nem bánt meg semmit szkinhed-korszakából.

A köztársasági elnök ugyancsak nem emel szót a mai napig a botrányos német emlékmű miatt. Erre utalt Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa is Facebook-oldalán, továbbá arra, hogy Áder szintén nem állt ki, "amikor a Köztársaság korábbi miniszterelnökét" érte a Pásztoréhoz hasonló inzultus.

Emlékezetes, 2006 ősze miatt a volt főrendőrök elleni perben a bíróságra érkező Gyurcsány Ferencet leköpték - rendőri jelenlét mellett. Bár heves társadalmi tiltakozás kísérte, Áder minden kifogás nélkül aláírta az alaptörvény negyedik módosítását is, de 2012 nyarán amiatt sem állt ki, amikor a Jobbikhoz köthető szervezetek Cegléden romákat kővel megdobtak. Igaz, azon a nyáron támadták meg az utcán Schweitzer József nyugalmazott főrabbit, az esemény másnapján Áder elítélte az esetet.

Napok kérdése, mi vár a gyulai bíróra

Etikai eljárás indulhat a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatását kirekesztő kijelentésekkel elutasító gyulai bírónő, Mucsi Erika ügyében - ezt Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke mondta. Emlékeztetett: a napokban több civil szervezet kezdeményezett etikai eljárást a Gyulai Törvényszék bírája ellen, ám ilyet csak bírónak van lehetősége indítani. Ráadásul korábban a törvényszék lapunkkal azt közölte, hogy az ügyben eljáró másodfokú bíróság, a Szegedi Ítélőtábla döntése után járhatnak el Mucsival szemben, akkor, ha az ítélőtábla nem találja megalapozottnak a bírónő indoklását.

Makai szerint napokon belül eldől, megindul-e az eljárás, most zajlik ugyanis az etikai kódex megújítása. Hangsúlyozta: csak etikai vonatkozásokkal foglalkozhatnak, az eredeti bírósági eljárás érdemi kérdéseire, vagy az esetleges alapjogsértésekre nem térhetnek ki. Emlékezetes: a március 24-i ítélet indoklásában Mucsi többek között azzal érvelt, hogy a cigányság "munkakerülő életforma", és az alakzatban masírozás nem jelent jogsértést, ráadásul még a "cigánybűnözés" létét is elismerte.

Zártkörű buli a Gundelben

Publikálás dátuma
2014.05.10. 07:00
A Gundelben látja vendégül ma este Orbán Viktor a miniszterelnöki eskütétele utáni vacsorára meghívottakat FOTÓ: K 2 PRESS
Továbbra is titkolja a kormányfő sajtóstábja az Orbán Viktor mai beiktatását követő luxusvacsora körülményeit, noha már a parti helyszíne is kiszivárgott. Így nem kívánják elárulni, mennyibe kerül a Gundelba szervezett díszvacsora, s kik a meghívottak. Eközben a Fidesz is nagygyűlésen ünnepli a miniszterelnöki eskütételt, pedig a kormányalakításra még sokat kell várni.

Több millió forintba is kerülhet az a titkolni igyekezett, ám lapunk értesülése alapján nyilvánosságra került "beiktatási vacsora", amelynek már a helyszíne is kiszivárgott. Sajtóhírek szerint a szombat esti partit Budapest egyik legpatinásabb éttermében, a Gundelban tartják, a számlát pedig állítólag Orbán Viktor saját zsebéből fizeti ki.

Ez utóbbi sok mindent megmagyarázna. Havasi Bertalan ugyanis még szerdán a díszvacsorával kapcsolatos kérdéseinkre a rendezvény tényét érdemben nem cáfolta, ám sejtelmesen annyit válaszolt, hogy "a szokott módon értesítjük a szerkesztőségeket, amennyiben a miniszterelnök úrnak vagy a kormánynak lesz bármilyen sajtónyilvános eseménye".

A részleteket firtató újabb kérdéseinkre a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön hozzátette: "sem az állam, sem a Fidesz nem szervez ilyen vacsorát". Vagyis - mint megírtuk - a luxusvacsora nem lesz sajtónyilvános, hiszen azt nem a kormány, illetve a Fidesz szervezi. Tegnap épp ezért ismét igyekeztünk megerősíttetni a szóvivővel a partit érintő információinkat, ám Havasi ezúttal is csak annyit válaszolt: "szívesen megerősítem, amit tegnap illetve tegnapelőtt írtam".

A díszvacsora résztvevőiről eközben továbbra sem tudni szinte semmit. Megírtuk, információink szerint nemcsak a hazai közélet Orbán által fontosnak tartott képviselői kaptak meghívást, hanem befolyásos hazai és külföldi gazdasági szereplők is - például bankvezetők, mint Tian Guoli, a Bank of China igazgatósági elnöke, akivel tegnap tárgyalt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

Miközben Orbán nem szeretné a választók orrára kötni, mennyibe kerül a luxusvacsora és kiket vendégel meg, kormányfővé választására pompázatos ceremóniával készül a Fidesz. Ma ugyanis kizárólag a miniszterelnök választással foglalkozik a kedden megalakult Országgyűlés. A 15 órakor kezdődő és mindössze egyórásra tervezett ülésnap a kormányfő megválasztásával kezdődik, ezt követi a miniszterelnök ünnepélyes eskütétele, majd felszólalása. Mindezt pedig a Fidesz-szimpatizánsok is láthatják majd, hiszen az Országház előtti Kossuth téren hatalmas kormánypárti nagygyűlésen, kivetítőkön követik majd az eseményeket, később pedig Orbán a téren is beszél majd híveihez.

Orbán a parlament alakuló ülésén kedden, nem szólalt fel, eltérve az eddigi hagyományoktól. Ám abban is rendhagyó, hogy nem terjeszt be a parlamentnek kormányprogramot, így arról a Ház nem is szavaz majd. A Fidesz frakcióvezetője pedig már azt is közölte, hogy a jövő héten kezdődik a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Rogán Antal szerint az előterjesztés egyéni képviselői indítványként kerül a Ház elé, de nem kapkodnak majd elfogadásával, hiszen csak júniusban alakul új kormány.

Ezzel szemben - eltérve a házszabálytól - már hétfőn elfogadhatják a parlamentben a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. A fideszes Gulyás Gergely pedig beadta az országgyűlési törvény módosításáról szóló javaslatot, amelynek célja, hogy a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehessenek fel a jövőben.

Szerző

Elűzik a szegényeket Miskolcról

Publikálás dátuma
2014.05.09. 22:06
A Farkas Flórián vezette csapatnak minderre szava sincs. FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
Megszavazta a miskolci közgyűlés a város szegényeinek kitelepítéséről szóló tervezetet: aki "önként" elhagyja önkormányzati otthonát és a városon kívül vesz másik ingatlant, pár százezertől kétmillió forintig terjedő támogatást kap.

Nagyjából 300 önkormányzati tulajdonban lévő lakásról van szó, ezek fele üresen áll, egy részükben jogcím nélküli lakáshasználók laknak, és csak egy nagyon kis százalékában vannak jogos bérlők. Dr. Simon Gábor, a közgyűlés szocialista tagja lapunknak elmondta: számítások nem készültek, nem tudni, hány család vásárolna lakást, így az sem ismert, mibe kerülne mindez a városnak. Miskolc költségvetésében nem is szerepel ilyen tétel.

Soós Attila, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának szóvivője kedden arról beszélt, hogy a miskolci "gettók és nyomortelepek" felszámolását tervezik a biztonságos, élhető város megteremtéséért. Miskolc "szégyenfoltjait, a bűnözés melegágyát" akarják eltűntetni, ami a "gettók, nyomortelepek" teljes felszámolását jelenti. A diósgyőri stadion környéki, úgynevezett számozott utcák, Lyukó-völgy, a Tetemvár, a Hideg-sor ingatlanjairól van szó. Soós Attila kedden még azt mondta: "aki hajlandó elhagyni a tartós lakhatásra, gyermeknevelésre alkalmatlan házakat, és a város közigazgatási határán túli településeken vesz új, magasabb komfortfokozatú ingatlant, másfél-kétmillió forintot kapna".

A közgyűlés elé viszont egy merőben más tervezet került. Eszerint a rossz állapotú, műszakilag elavult, kizárólag önkormányzati bérlakásokban élők "kitelepítéséről" van szó, mégpedig a közbiztonsági csomag elemeként. Néhány százezer forinttól kétmillióig terjedhet a "megváltás" összege, de ezt a pénzt csak akkor kapják meg a családok, ha nem Miskolcon "vásárolnak" ingatlant, hanem bármelyik környező településen. Az MSZP önkormányzati frakciója közleményében a Fidesz gusztustalan médiahackjének minősítette a történteket.

Ladányi János szociológus lapunknak úgy fogalmazott: a miskolci gettók már sok éve súlyos és egyre romló gondot okoznak. Üdvözlendő lenne, ha ezzel valaki, valamit szeretne kezdeni. Mindenekelőtt szociális lakásépítéssel és vásárlással lehetne elmozdulni a holtpontról, de hogy ez történik-e, azt az egymásnak ellentmondó, kiszivárgó hírekből nem lehet megítélni. Ladányi szerint a Miskolc környéki térségben vannak Magyarország leghátrányosabb helyzetű települései.

A szakember attól tart, nem csak a romákkal szemben valósulhat meg az embertelen megoldás, hanem azokkal a családokkal szemben is, akik azokon a településeken élnek, ahová ezeket a szegény családokat költöztetnék. Ha számottevő nyomorban élő áramlik majd oda, akkor ez újabb elvándolást okozhat, és ez a falvak további hanyatlását okozhatja.

Szerző