labdarúgás;Internazionale;Zanetti;

2014-05-11 10:57:00

Zanetti 4 Ever

Elnyűhetetlen, elpusztíthatatlan, örökifjú, és hasonló jelzőkkel szokták illeti a hozzá hasonló sportembereket. Ha valaki a mai felgyorsult, kemény, tétmeccsekkel teli futballban 19 évig az élvonalban tud maradni, minden tiszteletet megérdemel. Ilyen játékos volt Javier Zanetti, aki szombaton este, 41 évesen búcsúzott el az FC Internazionale együttesétől.

„Zanetti 4 Ever” – ilyen feliratú karszalagot kapott a veterán argentin csapatkapitány, akit a Lazio elleni bajnoki mérkőzésen 4-1-es győzelemmel búcsúztatott csapata. Óriási ovációt kapott szurkolóktól a második félidőben pályára lépő játékos, aki már régóta beküzdötte magát a fekete-kék együttes legendái közé. Nehéz lesz utána bárkinek a 4-es számú mezt viselni, ha ugyan nem vonják vissza, mint tették azt egy nagy elődével és példaképével, a 3-as mezt viselő Giacinto Facchettivel, aki szintén balhátvéd posztján remekel közel két évtizeden át és a klubhűség mintaképének számított. Manapság az ilyesmi már ritka, mint a fehér holló: talán csak Iker Casillas (Real Madrid), Francesco Totti (AS Roma), és Ryan Giggs (Manchester United) hasonlítható hozzá.  Zanetti 1975-ben került az Interhez, azóta összenőtt vele, és mint a búcsúmérkőzés előtt már bejelentették: Milanóban marad és a klub vezetésében kap szerepet.

A 19 év alatt nemcsak részese, hanem főszereplője volt az Inter sikereinek: négy olasz bajnokság, öt olasz kupa, egy UEFA-kupa (1998), egy BL-győzelem (2010) és egy klubvilágbajnoki cím (2010) van a dicsőség-listáján. 617 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, összesen 857-szer húzta magára a fekete-kék mezt. Közben hazája válogatottjában is csúcstartó lett, 145-ször játszott argentin színekben. 1996-ban olimpiai bajnokságot is nyert.

Zanetti nem csupán energikus játékával, nagyszerű védőmunkájával, felfutásaival, játékintelligenciájával vált a szurkolók kedvencévé, hanem sportszerűségével is. Az ellenfelek is mindig tisztelték a kemény, de soha nem alattomos, tiszta eszközökkel fáradhatatlanul küzdő játékost. Szerencséje is volt, mert elkerülték a komolyabb sérülések. Tavaly azonban hosszabb időre kidőlt a sorból, de még ekkor is az volt a fő célja, hogy újra pályára léphessen.

A nagyszerű játékos, akit a végén társai a levegőbe dobáltak, köszönetet mondott a szurkolóknak, hogy „még mindig szívesen fogadtak egy rohangáló öregembert” és ígéretet tett arra, hogy vezetőként is ugyanúgy szívét-lelkét adja az Interért, ahogyan a pályán tette. Ebben biztosak lehetünk.