Irigylésre méltó könnyedséggel veszik hősei a világot átszelő szakításokat, gond nélkül helyezik át egyik országból a másikba az életük alapjait, fittyet hánynak krízisnek, munkanélküliségnek, gyerekneveléssel járó gondoknak, a megélhetés alapvető feltételeinek, mert hisz vígjátéki szerepük szerint az a dolguk, hogy boldog érintetlenségben tapicskoljanak érzelmi válságokon át, újabb érzelmi válságok felé.
A mostani harmadik, Már megint lakótársat keresünk című részben ugyanúgy csak színesítő háttér a világ egy újabb nagyvárosa, hőseinknek nem sok közük van ahhoz, hogy történetesen New Yorkban próbálnak egymás idegeire menni.
Xavier nevű hősünk, akit a francia vígjátékok ügyeletes kedvence, Romain Duris dicséretes visszafogot6tsággal ad elő, két gyermekének anyját követi N.Y.-ba, az asszony ugyanis új szerelmet talált, a gyerekeket pedig nem hagyja apjuknál Párizsba.
Klapisch maga írta a forgatókönyvet, olyan ügyesen, hogy miközben állandó a nyüzsgés a vásznon, jönnek-mennek régi szerelmek, szülők, barátok, még az elmaradhatatlan nemzeti szimbólum, Audrey Tautou is beugrik pár jelenetre - de közben az ég-világon semmi nem történik. Illetve majdnem.
Xavier a gyermekre vágyó leszbikus barátnéjának tesz egy szívességet, bérapaságot vállal, s a két gyermeke mellé egy harmadiknak is apukája lesz. Kedves ötlet és jópofa, s az is marad, kedves és jópofa ötlet, mérsékelten humoros érzelmi körítéssel.
A valahai Lakótársat keresünk nagy közönségsikert ért el, a népek örömmel habzsolták nem csak Párizsban, hanem Karlovy Varyban is. Habzsolásról ma már nincs szó, a tisztes középszer beérte a sztorit, unalmas és feledhető lett, még ha kedves is olykor.
(Már megint lakótársat keresünk***)