Orbán, és a pandapolitika

Van-e kedvesebb, szívmelengetőbb jószág a bumfordi, monoklis pandamackónál? Ugye, hogy nincsen? Nullától 99 éves korig – ahogyan a leghülyébb reklámok szoktak fogalmazni – célközönség mindenki.

Az óriáspandának kielégíthetetlen étvágya van, ami a bambuszt illeti. Egy átlagos állat egy fél napot eszik, 12 órát a 24-ből, és sokszor megpihen közben, 12,5 kg bambusz kell naponta ahhoz, hogy a panda étvágya csillapodjon - ami aranyár. A keleti nyitás Magyarországának – egyebek mellett - pandára van szüksége.

Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója kifejtette: a panda Kína nemzeti büszkesége. A kormányuk beleegyezésétől függ, lesz-e nekünk, Budapesten is belőle. „Ez viszont már politikai kérdés” – fejtette ki a Blikknek. „Úgy tudom, a magyar diplomácia kiemelten foglalkozik a budapesti pandával, egészen magas politikai szinten, és ezek az erőfeszítések belátható időn belül eredménnyel járhatnak”.

A harmadik Orbán-kormány tehát kiemelt külpolitikai kérdésként kezeli a pandaügyet. Jó tudni, hiszen épp pont most készül éhen halni szabadságharcos nemzetünk. A mesés kelet egyetlen mesebeli tallért sem igyekszik befizetni a mi királyi kincstárunkba, és ezzel ideje megbarátkozni a békemeneteseknek is. De ha egy panda mégiscsak befutna, az kiváltaná a fél magyar államadósságot – legalábbis a lelkekben. Ha van tartalékban egy kínai cseregyilkosunk, miénk a pálya.

Jelzem, egy magyar pandának a még komcsik is képesek lennének örülni, ezért aztán csak óvatosan…!