Orbán, és a pandapolitika

Van-e kedvesebb, szívmelengetőbb jószág a bumfordi, monoklis pandamackónál? Ugye, hogy nincsen? Nullától 99 éves korig – ahogyan a leghülyébb reklámok szoktak fogalmazni – célközönség mindenki.

Az óriáspandának kielégíthetetlen étvágya van, ami a bambuszt illeti. Egy átlagos állat egy fél napot eszik, 12 órát a 24-ből, és sokszor megpihen közben, 12,5 kg bambusz kell naponta ahhoz, hogy a panda étvágya csillapodjon - ami aranyár. A keleti nyitás Magyarországának – egyebek mellett - pandára van szüksége.

Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója kifejtette: a panda Kína nemzeti büszkesége. A kormányuk beleegyezésétől függ, lesz-e nekünk, Budapesten is belőle. „Ez viszont már politikai kérdés” – fejtette ki a Blikknek. „Úgy tudom, a magyar diplomácia kiemelten foglalkozik a budapesti pandával, egészen magas politikai szinten, és ezek az erőfeszítések belátható időn belül eredménnyel járhatnak”.

A harmadik Orbán-kormány tehát kiemelt külpolitikai kérdésként kezeli a pandaügyet. Jó tudni, hiszen épp pont most készül éhen halni szabadságharcos nemzetünk. A mesés kelet egyetlen mesebeli tallért sem igyekszik befizetni a mi királyi kincstárunkba, és ezzel ideje megbarátkozni a békemeneteseknek is. De ha egy panda mégiscsak befutna, az kiváltaná a fél magyar államadósságot – legalábbis a lelkekben. Ha van tartalékban egy kínai cseregyilkosunk, miénk a pálya.

Jelzem, egy magyar pandának a még komcsik is képesek lennének örülni, ezért aztán csak óvatosan…!

Szerző
Veress Jenő

Zűrzavar

Ideje dolgozni - mondta a kedves vezető, majd hosszan ünnepeltette magát. Előbb a parlamentben azokkal, akik neki köszönhetik a jövőjüket, majd az Országház előtt azokkal, akik csak remélik, lesz jövőjük. Végül elment a Gundelbe, de hogy ott mit mondott, azt már nem tudhatjuk. Így aztán itt állunk a legnagyobb kétségek között, mert a díszvacsora oldott hangulatában talán rendet rakott abban a zűrzavarban, amit délutáni beszédeivel ő maga váltott ki.

Az ülésteremben ugyanis azt ígérte, "minden magyart képvisel majd". Hiába szereztek a kormánypártok kétharmados többséget, Orbán "a háromharmad" miniszterelnöke kíván lenni. Megható. Kijelentésének komolyságát azonban némileg csökkenti, amit a nép előtt, a Kossuth téren mondott. Ott ugyanis megkapta a magáét a "bukott baloldal", mert mindig kész arra, hogy a magyarok ellen szervezkedjen. És akkor felmerül a kérdés, hogy ők vajon nem részei-e a "háromharmadnak", vagy ha igen, akkor miképpen képviseli őket, ha ennyire utálja, vagy tart tőlük.

De ez még nem elég. Szeretnénk végre tudni, mi történt a 2010-es választáson. Vagy nevezzük szerényen második rendszerváltásnak, amikor "legyűrtük a múltunkat, végleg lezártuk a posztkommunizmus éveit", továbbá "legyőztük a kishitűséget és a megalkuvást". A legújabb válasz az, hogy forradalom kezdődött, amit "szívvel és hittel vívtak", bár nem az utcákon, tereken, hanem a lelkekben.

Csakhogy még emlékszünk Orbán Viktor egyik tavaly őszi beszédére, amely szerint a kétharmados győzelmet nem interpretálták forradalomnak, noha megtehették volna. Ez akkor azért lepett meg mindenkit, mert korábban éppen az ellenkezőjéről volt szó, s az alaphangot - ki más, mint - a kedves vezető adta meg a 2010-es választás második fordulójának éjjelén, midőn kifejtette, "ma forradalom történt a szavazófülkékben".

És akkor még nem említettük Európát, amelynek folyamatosan üzenünk Brüsszelbe. Hogy tudják mihez tartani magukat. Eddig csak tiszteletet követeltünk, de Orbán európai jobbkeze, Győri Enikő - nyilván a miniszterelnök szavaitól megittasulva - már tovább ment. Azt mondta, a magyaroknak tudniuk kell, hogy a kezükben a lehetőség Európa sorsának alakítására.
Valóban ideje dolgozni. Így talán sikerül feledni az elszabadult kétharmad keltette sokasodó kételyeket.

Orbán utat mutat

Orbán miniszterelnök múlt csütörtökön résztvett, és magyarnyelvű előadást tartotta az egyik német tartományi televízió, a WDR berlini Európa Fórumán. Nézem aznap a két német közszolgálati TV, az ARD és ZDF esti, és későesti összefoglaló hírműsorait. Négy, egyenként félórás adás. Mindegyik beszámolt a fórum eseményeiről, de egyetlen egyszer sem hangzik el Orbán Viktor neve. Másnap lapozom a nagy, országos német lapokat.

Sem a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), sem a liberális Süddeutsche Zeitung (SZ) nem tett említést arról, hogy a magyar miniszterelnök is ott volt, beszédet mondott, kétoldalú találkozókat folytatott. Csak a konzervatív Die Welt számolt be röviden, hogy Orbán találkozott Merkellel. Kétségtelen, a konferencia légkörét az ukrán események uralták. Ez volt a nem hivatalos főtéma, és nem Magyarország. De az, hogy a magyar miniszterelnök személyéről nem vesz tudomást, semmibe veszi a német média legbefolyásosabb része - feltűnő.

A Merkellel való találkozás körülményei is szokatlanok voltak. Kettejük tárgyalása előtt tartottak sajtókonferenciát, és nem, mint ahogy szokásos, utána. Ez azzal magyarázható, hogy a kancellárasszonynak volt olyan mondanivalója Orbán számára, amelynek közzétételével nem akarta terhelni a találkozó légkörét. Előzetesen csak annyit mondott a sajtó előtt, hogy gratulál Orbánnak kétharmados választási győzelméhez, és hozzátette, hogy ez nagy felelősséggel jár.

A berlini tárgyalásokat követő általános sajtókonferencián azonban még hozzátette, hogy "nem mindig ért egyet a magyar miniszterelnök tetteivel és hangvételével (…) Ha valaki nem tartja magát minden szavához, akkor nagyon oda kell figyelni". A választások után négy napos késéssel küldött gratuláló levelében már felhívta Orbán figyelmét arra, hogy szerinte a kétharmados többséget "szemmértékkel, visszafogottsággal, és az alkotmányos alapelvekkel szembeni szenzibilitással kell alkalmazni".

A kancellárasszony visszafogott stílusának ismerői tudják, hogy részéről ez a nyilvánosság előtt gyakorolt kritika felső határa. Sokszor elmondták, elmondtuk, hogy ez a kritika, és a német sajtó bírálatai Orbán személyének, a budapesti kormány magatartásának és nem - Fidesz terminológiával élve - "a magyar embereknek" szólnak. De kárvallottja mégis a magyarság. Neki árt, hogy legnagyobb és legfontosabb európai szövetségese kormányfőjének "fenntartásai" vannak Orbán Viktor politikájával szemben. Ez nem új. Merkel már két éve azt üzente Áder János államelnökön keresztül a magyar miniszterelnöknek, hogy fogadja meg a demokratikus országok pártcsaládjához tartozó kormányfők tanácsait a jogállamiság, a demokratikus normák tiszteletbetartása ügyében. Nem titok, hogy a kancellárasszony szerint Orbán rossz úton jár. Korábban kijelentette, hogy "mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Magyarországot a jó útra tereljük".

Merkel bajorországi pártszövetségese, a CSU radikálisabb. A bajor parlament elnöke nem fogadta a már Münchenben tartózkodó Kövér Lászlót, a magyar országgyűlés elnökét. Több CSU politikus felvetette a Fidesz kizárásának lehetőségét az EU országok konzervatív pártszövetségéből, mert az Orbán kormány megszegi az európai közösség olyan alapelveit, mint a jogállamiság, sajtó- és vallásszabadság. Világos, és Orbán pontosan tudja, hogy erre most, az EU választások előtt nem kerülhet sor. A konzervatív pártszövetségnek szüksége van a Fidesz szavazataira a baloldali egységgel szemben. De két hét múlva újraosztják a lapokat. Nem kizárt, hogy Martin Schulz, a baloldali pártok jelöltje lesz az új EU parlament elnöke. Egy ilyen vereség felerősítheti a konzervatív pártszövetségen belül a radikális hangokat. Újból felmerülhet a mozgalom szégyenfoltjának tekintett Fidesz kizárásának gondolata.

Orbán berlini szerepléséből azonban nem érezhető ez az aggodalom. Szokásának megfelelően minden alapot nélkülöző öntudattal lépett fel. Azt javasolta "a" Nyugatnak, hogy fogadja el az unortodox magyar gazdaságpolitikát. Szerinte ennek eredményeként jövőre teljesen megszűnhet nálunk a munkanélküliség. Alapelve - mondta -, hogy "nem élhetünk más pénzén". Úgy tett, mintha megbízták volna az EU-ba tíz évvel ezelőtt felvett kelet-európai országok képviseletével. Többes szám első személyben jelentette ki, hogy mi azt várjuk a Nyugattól, "ismerje el, hogy amit mi képviselünk, az nem ostobaság, nem unortodoxia, hanem Közép-Európa gondolata".

A német sajtó nem adott fórumot Orbán állításainak. Tudják, hogy a négy évvel ezelőtt beígért egymillió állandó munkahelyből eddig semmi nem valósult meg. Ismerik a számokat, hogy a tíz évvel ezelőtt csatlakozott országok közül Magyarország nyújtotta az egyik legrosszabb teljesítményt. A fejlesztések 97 százalékát EU pénzből fedezi. A rossz ebben az, hogy magatartásával a miniszterelnök nem magát, hanem az országot teszi hiteltelenné, nevetségessé. (Egy TV műsorban elhangzott az a gúnyos javaslat, hogy "a tehetségtelen Merkel megtanulhatná a zseniális Orbántól, hogyan kell 45 százalékos szavazati arányból kétharmados parlamenti többséget varázsolni, hiszen ő még egy nyomorult abszolút többséget sem tudna kihozni belőle".)
Orbán azt a hírünket öregbítette Berlinben, amelyet ő teremtett. Ez a mi tragédiánk.