Miskolc;gettó;

2014-05-16 18:19:00

Gettó-ügy tiltakozással

Kiakadt Borsod-Abaúj-Zemplén megye legtöbb önkormányzata a miskolci gettó-kitelepítés terve miatt. Nincs a térségben elérhető árú ingatlan, és a lakosság is lázadozik az ötlet miatt. Hiába kovácsolna a döntésből politikai tőkét a Jobbikkal rokonszenvező helyi Fidesz, valószínűleg visszaüt a kezdeményezés.

Közzétették tiltakozásukat a borsodi polgármesterek a miskolci gettóellenes határozat nyomán. A környékbeli települések vezetői felháborodtak a miskolci szegények elüldözése miatt, és nem kívánnak asszisztálni a közelgő önkormányzati kampány hazug céljaihoz. Csütörtökön nyilatkozatot fogadtak el az ügyben. Eszerint: "önkormányzataink kinyilvánítják, hogy nem támogatják azt, hogy bármely önkormányzat a szociális jellegű problémáinak megoldását a szegénység exportjával oldja meg.

Önkormányzataink minden törvényes eszközzel megakadályozzák, hogy ebben a településeink bármely módon érintettek legyenek. Önkormányzataink ezt nem a szociális érzékenység hiánya miatt teszik.Tiltakozunk az ellen, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a saját önös céljainak elérése érdekében más önkormányzatokat hátrányos helyzetbe hozza azzal, hogy a számára nem kívánatos személyeket a város közigazgatási határán kívülre költözteti. Ez a döntés a településeinken egyébként is meglévő súlyos szociális gondokat még inkább fokozná.

Kérjük, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a lakások bérletéről szóló rendeletéből az alábbi szövegrészt hatályon kívül helyezni szíveskedjen: "Az alacsony komfortfokozatú lakások esetében pénzbeli térítés csak akkor fizethető, ha a bérlő a város közigazgatási határán kívül vásárol lakóingatlant és arra 5 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az önkormányzat által."

Miskolc azonban nem hátrál, a szegények kitelepítését mindenképpen szeretné lebonyolítani az önkormányzati választások előtt - "hangulatjavító intézkedésként".

Megírtuk: Felsőzsolca polgármestere, Tóth Lajos nem árulja el, milyen preventív intézkedéseket fogadott el a miskolci szegények kirekesztése ügyében az önkormányzat. A faluvezető arra hivatkozott, hogy május 27-én lép hatályba a rendelet, addig titok a tartalma.

Tudomásunk szerint sok távolabbi faluban, sőt, a "száműzöttek" kiszemelt jövőbeni lakhelyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is elemi erejű a felháborodás, és a tiltakozás. Egyeztetést, együttműködést szeretnének a miskolci diktátum helyett.