Kint is vagyunk, bent is vagyunk

Tíz évvel az EU-csatlakozás után a magyar közélet és közvélemény még mindig nem tudja a pontos helyét Európában. Ez volt az általános tanulsága annak a konferenciának, amelyet a Politikatörténeti Intézet rendezett pénteken Magyarország és az Európai Unió címmel.

Wéber Attila szociológus (PTI) emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás idején konszenzus volt az új politikai erők között az európai integrációt illetően, de miután a Fidesz 1994 után igyekezett betölteni a jobboldalon támadt űrt, ahogyan a konzervatív nemzetpolitika került identitásának középpontjába, fokozatosan tért át a „szimbolikus politizálásra” és a konfrontációra. Bár az első Orbán-kormány folytatta a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, a 2002-es választásokat követően végleg eltávolodott egymástól a két oldal Európa-felfogása, kettéválasztva ezzel a közvéleményt is. A közbeszéd része lett a „nemzetietlen baloldal” támadása, amely „a határon túli magyarok érdekeit alárendeli Európának”.

Ezáltal a 2004-es csatlakozás után nem maradt közös hosszú távú cél. A globális válságot Orbán Viktor arra használta fel, hogy kijelentse: a Nyugat menthetetlen, semmi értelme majmolni, és ebből következett az azóta is tartó „szabadságharc”, a Nyugat legfeljebb mint átalakítandó, mi több, „meghódítandó” területté vált. Minderre ráerősítettek a Fidesz-hívek között ébren tartott történelmi sérelmek is. „Magyarország minden erőfeszítés ellenére nyugattalan és nyugtalan maradt” – mondta Wéber Attila.

Böcskei Balázs politológus (IDEA) „gyászmunkának” nevezte előadását, amelyet a baloldal „második történelmi veresége” utáni feltáró munka részének szánt. Kifejtette, hogy a magyar baloldal a rendszerváltás óta „volt már minden és annak ellenkezője is”. Hibájaként rótta fel, hogy az MSZMP megszűnése után az újjáalakult MSZP nem tudta rekonstruálni az 1948-ban megszakadt szociáldemokrata hagyományt, továbbá nem ismerte fel, hogy Magyarország „kétsebességes ország”, különböző fejlettségű régiókkal. A baloldal, mondta Böcskei, a mai napig kitart „felzárkóztató, europanizáló” küldetése mellett, és aki ezzel szemben áll, „az demagóg, populista, rosszabb esetben fasiszta.” Tévednek abban, hogy a „szuverenitás” kérdését Orbán Viktor felől akarják megközelíteni. Itt lenne az idő a baloldalnak meghatározni saját nemzetpolitikáját, tudomásul véve, hogy a globalizáció veszteseinek a nemzet marad kapaszkodónak – hangsúlyozta a politológus.

Róna Dániel (Corvinus Egyetem) a Jobbik kettősségét, vagy ahogy ő fogalmazott, „homályosságát” elemezte annak fényében, hogy miközben kilépés-párti retorikával élnek, az európai választási kampányban mégis követelnek az Uniótól. Egy 2013-as statisztika alapján kimutatta, hogy a Jobbik-szavazók 37%-a támogatja az EU-tagságot, és a párt képviselői sokkal erősebben „euroszkeptikusok”, mint a szavazók. Ellentmondásosnak ítélte meg a Jobbik 2014-es választási programját, amelyben a párt elismerte, hogy az EU-tagság nettó nyereség, de a kapott pénzeket rosszul használta fel az ország, miközben a jelenlegi „nem önkéntes tagság” helyett a „rugalmas integrációt” szorgalmazná.

Kocsis Györgyi, a Magyarországi Európa Társaság alelnöke egy felmérést ismertetett, amelyben az egyes pártoknak az Unióhoz való viszonyát értékelték a képviselők politikai kijelentéseit elemezték, a parlamentben, a médiában, a pártprogramokban. Az értékelés az 1-estől (euro-destruktív) a 10-esig (Európai Egyesült Államok) terjedt. A 2012-ben, majd 2014 márciusában végzett felmérés szerint két párt álláspontja „stagnált”: az MSZP mindkét esetben 7-est kapott (passzív pragmatikus minősítés), a Jobbik pedig maradt a 3-as osztályzaton (kemény euroszkeptikus). A Fidesz a 2012-es 6,2-től (kemény pragmatikus) visszaesett 5,8-ra (europesszimista tendencia), a DK feljavult 7-esről 8-asra (eurokonstruktív), míg az LMP – Kocsis Györgyi szavaival – keresi a helyét. 2012-ben 8-as volt, a 2014-es magyarországi választások előtt – vélhetően szavazatszerzési okokból, visszaesett 6-osra, az európai választásokra azonban ismét a 8-as felé kapaszkodik.

Rechnitzer János regionalista (MTA) a rendszerváltás óta eltelt időszak hazai régió-politikájának „hektikusságára” hívta fel a figyelmet, amelyben ciklikussá váltak a decentralizációs törekvések és a visszarendeződések, többször is párhuzamos intézményrendszerek működtek, mígnem a jelenlegi kormányzat alatt a régiók ismét háttérbe szorulnak a megyékkel, a járásokkal, és főleg a kiemelt szerephez jutó városokkal szemben (némi derültséget okozott, hogy a városok között Felcsútot is említette), amelyek azonban politikai függésben van. Elismerte ugyanakkor, hogy az EU sem kedvez a régióknak, mert túlságosan sok a gyenge régió az unióban, akikkel nem lehet alkalmazni a kohéziós politikát.

E gondolathoz csatlakozott Pitti Zoltán (Corvinus Egyetem), aki szerint érdekes megtapasztalni, hogy miként alakulnak vissza a központi hatalom helyi szervezetei a rendszerváltás előtti állapotukra. Az EU-tagság gazdasági hatásáról szólva megállapította, hogy Magyarország az uniós források többségét nem valódi fejlesztésre, a munka termelékenységének erősítésére használta fel. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma alig 30 ezerrel dolgoznak többen a termelő szektorban, mint 1997-ben. Ugyancsak emlékeztetett a magyar kis- és középvállalkozók helyzetére, amelyeknek 80% nem tud exportálni, miközben a belföldi piac felvevőképessége is korlátozott. Pitti Zoltán megállapította, hogy az egész Unióban nálunk a legmagasabbak a fogyasztói adók, és hiába próbálják ellensúlyozni egyéb adó- és járulékcsökkentéssel. „Az adóprogram csak eszköz, elengedhetetlen egy átgondolt gazdaságpolitikai program, a munkatermelékenység javítása nélkül nincsen reális béremelés” – mondta a kutató, és egy japán mondást idézett: „A jövő cselekvés nélkül álom, a cselekvés jövőkép nélkül rémálom.”

Krémer Balázs szociálpolitikus (Debreceni Egyetem) megállapította, hogy bár az Unió döntéshozatala a konszenzus-elv miatt nehézkes, de jóvátehetetlen hibát nem követtek el az elmúlt években. Ami a csatlakozás társadalmi hatását illeti, Krémer az uniós pályázatok pozitív hatását abban látta, hogy „jövőre orientált, racionális gondolkodásra késztet”, ugyanakkor ez a rendszer „új vágányra terelte a korrupciót.” Elismerte, hogy az uniós támogatások számos intézmény működését tették lehetővé, de a pénzek felhasználása többnyire meg is állt a költségvetési pótlásoknál. Különösen sajnálatosnak nevezte, hogy a civil szektort sem a társadalmilag hasznos tevékenység motiválja az uniós projektek megpályázásakor, hanem a „pénzek lenyúlása”, bár ebben a fő ludasok a mindenkori kormányok és minisztériumok, akik a pályázatokat kiírják. Károsnak nevezte azt is, hogy Magyarországon nincs olyan törvény, amely előírja, hogy egy elkészült uniós projektnek működnie is kell.

Emlékeztetett arra, hogy Nyugaton a hagyományos jóléti államot a társadalmi részvétel felé terelték, és számos tagállamnak sikerült dinamizálnia a társadalmat. Ezzel szemben a magyar kormány úgy áll hozzá az uniós irányvonalhoz, mint annak idején a KGST-hez, „azon töri a fejét, hogyan tudja átverni.” A ledolgozott munkaórák terén az élvonalban vagyunk, de a foglalkoztatottság nem nőtt. Sem a magyar munkajog, sem az adójog nem alkalmas a dinamizálásra – mondta Krémer Balázs, és mivel a magyar társadalom hihetetlenül szétszakadt, a többség számára az Európai Unió egy távoli, megfoghatatlan maradt. Mivel lenne élménnyé tenni az európaiságot? – tette fel végül a kérdést és azt a maga által is bizarrnak nevezett választ adta, hogy „az a 600 ezer ember, aki emigrálni kényszerült, bizonyítani tudja, hogy megállják a helyüket Európában.”

Végezetül Hegedűs István, a Magyarországi Európa Társaság elnöke arról beszélt, hogy a föderalista gondolat jelenti magát az Unióban főirányt, ez még az Európai Néppárt kommunikációjában is szerepel. Az EU-integráció elmúlt évtizedei ezt a fejlődési irányt igazolja: megerősödtek a nemzetek feletti szervek, az utóbbi 20 évben egyre több terület került be az uniós ügyek közé az igazságügytől a monetáris unióig. Hegedűs úgy vélekedett, hogy 20 évvel ezelőtt az EU sokkal tehetetlenebb lett volna Orbán Viktor törekvéseivel szemben, ma már például létezik a kötelezettség-szegési eljárás, de ez még mindig kevés, ha Orbán továbbmenne az autoriter úton.

A közelgő európai választásokról szólva a politikus azt jósolta, hogy előretörnek az euroszkeptikusok, akiknek a tábora a régi tagállamokban is erősödött, ugyanakkor ez nem veszélyezteti az Uniót, mert nagyon megosztottak. Hegedűs szerint a magyar közgondolkodásban még mindig létezik a „kint vagy bent”, „előnyök vagy hátrányok” dilemma, és ahelyett, hogy az lenne a kérdés, hogy miként veszünk részt az Unióról jövőjéről szóló vitákba, az a fő probléma, hogy „ki védi meg jobban a magyar érdekeket Brüsszelben” – mondta, utalva a Fidesz „Tiszteletet a magyaroknak” jelszavára. Azt kellene megérteni, hogy „ott vagyunk, beleszólunk, részt veszünk és, mint más kis országok, mi is fontos pozíciókba kerülhetünk” – mondta végezetül Hegedűs.