Valójában nem is közönséges bordély ez, hanem a klasszikus értelemben ábrázolt szalon, bezárt titok. Finom lelkű költők, tudósok, gyárosok surrannak be esténként megszokott kedveseiket keresve, az sem biztos, hogy mindig ágyba bújnak.
A Madame gondosan válogatja leányait, nem mindegyiket a szükség kergeti ide, akad, akit az életforma vonz. Ízléssel öltözteti őket, ügyel patyolat tisztaságukra, mert a "vevőkör" kényes.
Fölbukkan közöttük a ténylegesen gonosz is, a tragédia kiváltója, aki orvosi szikével "simogatja" áldozatát, és nem véletlenül, tudatos perverzióval hosszabbítja meg Madeleine, köznyelven csak a "zsidó lány" szájnyílását, csaknem a füléig. Csúfítja, örökre megbélyegzi, de egyeseknél éppen ezzel még érdekesebbé teszi.
Költőinek mondhatók a fényűző pezsgős vacsorák is. A lányok olyan életmódba szoknak bele, amely csak kiváltságosoknak hozzáférhető, de a dráma abban van, hogy a tizenhat éves korukban érkezők, alig egy évtized múlva "kiselejteződnek".
Párizs fényei után Marseille szürkesége várja őket, még nem egészen a nyomor, de a végső stáció csak az. Talán ennél is megrázóbb a hirtelen ugrás ebből a távoli világból a mába. Csaknem másfél évszázad.
Párizs ez is, de már az autótenger, a gépzümmögés, és a sztrádák peremén a kétségtelenül csinos, miniszoknyás csajok, már az igazi tömegfogyasztás, a parádés éjszakák után a percnyi sóhajok. Kegyetlen mindkettő, de a romantika eltűnése éppen a költőiséget száműzte, a jelen kétségtelenül a pokol.