Szerintem;Fidesz;média;állami tulajdon;

Eltékozlások

2005 februárjában az akkor ellenzékben lévő Fidesz és a mögé felsorakozott média-kommandósok összehangolt támadást indítottak az MSZP-SZDSZ koalíciós kormány ellen, mondván, hogy a kormány "eltékozolta" az ország vagyonát, amikor egy évvel korábban Mol-részvényeket adott el. Lázár Mózes parlamenti képviselő drámai hangon interpellálta a Parlamentben a Pénzügyminisztérium államtitkárát, mondván, hogy az eladást követő hónapokban a részvények piaci ára emelkedett, s az ebből már nem realizálható jövedelmet a "felelőtlen értékesítéssel" megvalósuló "szakmai hozzá nem értésnek", "nemtörődömségnek" és végső soron "szándékos elherdálásnak" minősítette. Katona Tamás válaszában elmondta, hogy az eladást több szakértő cég értékelése alapján a  javasolt időpontban valósították meg, amikor aztán a részvényeket valóban kedvezőbben tudták értékesíteni. A fideszes képviselő által említett kilencvenmilliárdos "veszteség" kapcsán pedig megjegyezte, hogy "ha a részvénypakett értékesítését követően a tőzsdei árfolyam utólag emelkedik, akkor veszteségről beszélni legalább akkora botorság, mint ha ön, tisztelt képviselő úr, a feleségét azért hibáztatná, mert rossz helyre tette az ikszet, és ezért elvesztettek 800 milliót a lottón." Az immár tízéves történethez annyit mindenesetre érdemes hozzátenni, hogy a nevezett időszakban a Brent olaj hordónkénti ára egy év alatt 50 százalékkal(!) emelkedett, ami az egész világon jelentősen kihatott az olajipari cégek részvényeire is. Ha persze az MSZP-s politikusok csak fele annyira lennének okosok előre, mint a Fidesz káderei utólag. Az iménti történetnek önmagában is lenne a mának szóló tanulsága, ám nem ezért volt érdemes felidézni. A mai történet arról szól, hogy a Fidesz-kormány 2011-ben nem eladott, hanem vett MOL-részvényeket, méghozzá 500 milliárd forintért. A Szurgutnyeftyegaztól megvásárolt pakett ma éppen 300 milliárdot sem ér, ami, lévén hogy a pakett a Magyar Állam tulajdonában van, nem virtuális, hanem nagyon is valóságos veszteség; ha a forint árfolyamának változását is figyelembe vesszük, akkor bizony nagyjából 260-280 milliárd forint vagyonvesztés. Ez azonban nem "szándékos elherdálás", nem "eltékozlás", nem is "nemtörődömség" vagy "szakmai hozzá nem értés". Ezeknek a számításoknak nincs relevanciája, mondotta volt Szíjjártó Péter, a Fidesz megmondó embere, hiszen, mint az köztudott, relevanciája csak azoknak a dolgoknak van, amelyek a Fidesz mindenkori álláspontját alátámasztják.