Egy százalék

Engem most egyetlenegy dolog érdekel. Ki az a főtisztviselő a magyar államigazgatásban, aki teljesen természetesnek veszi, de legalábbis beletörődik abba, hogy ma egy állami gondoskodás alatt élő gyerek napi 600-700 forintból éljen. Egyen, tisztálkodjon, utazzon és a többi. Sajnáljuk, ennyi jut neki - nehéz a helyzet pajtikák. De sebaj, dübörög majd a gazdaság, talán a ti normátokat is fel lehet emelni majd holnap akár 800 forintra.

És most hagyjuk azt, hogy egy kedélyes hétvégi fácánvadászat árából, mit lehetne adni ezeknek a korunk dickensi nyomorában élőknek. Hogy mit lehetne főzni néhány rejtélyes londoni út árából. Esetleg, ha a kedves képviselők munkában megfáradt fejüket nem egy luxusszállodában hajtanák álomra, hanem csak úgy egy normálisban. Igen, ez demagógia lenne. (Demagógia esetünkben, az az összehasonlítás, amely kellemetlenül érinti a gazdagokat.)

De azért azt tudni szeretném, ki az a főtisztviselő, aki teljes munkaidejében nem ágál azért, hogy tessék már idepattintani mondjuk a stadionokra szánt pénzek egy, azaz egy százalékát, és holnaptól ezek a gyerekek úgy élhetnének, mintha Európában nőnének fel ők is. Csak egyetlen koszos kis százalékocskát, amit ti észre sem vennétek. Lenne ettől VIP páholy és égig érő fémsas, elnöki parkoló és horribilis fizetés a szakvezetésnek. Csak egy vacak százalék.

De nem, ez itt jól van, nem szól senki. Talán az az ember, aki legfőbben felelős mindezért, maga is ott feszít az új elnöki páholyban. Királyrákocskás szendvicset harapdál, hozzá száraz pezsgő, talán valami fagyitorta a végén.

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!