Miniszterelnök Úr!
Az Önhöz forduló amerikai kongresszusi képviselőknek küldött válaszlevelében azzal indokolja a Szabadság téri 1944-es megszállási emlékmű felállítását, hogy az "nem holokauszt-emlékmű", hanem "egy szabadságharcos nemzet emlékműve arról a fájdalomról, amikor eltiporták a szabadságát".
Nem véletlen, hogy civil szervezetek, újságírók, magánszemélyek, parlamenti képviselők sokasága Budapesttől Washingtonig úgy látja, hogy ezzel a németekre mutogatással csökkenteni akarjuk a saját bűneinkért ránk háruló felelősségünket. Ön mindenkit kioktat, mint egy bugris gyereket, hogy rosszul vélekedik, ez az emlékmű nem arról szól, amit annyian látnak benne. Ez nem helyénvaló. De ha belevésik ezeknek a műkő oszlopoknak a palacsintasütőkre emlékeztető csúf oszlopfőutánzataiba, és belefoglalják az alaptörvénybe is, hogy "EZ NEM HOLOKAUSZT-EMLÉKMŰ", hanem "EZ A SZABADSÁG ELTIPRÁSÁNAK AZ EMLÉKMŰVE", és ezt netalántán el is hiszi valaki, a problémák akkor sem szűnnek meg. Mert temérdek sok baj van ezzel a Gábriel arkangyalt lejárató, Isten erejének kifejezőjét és küldöttét egy pogány madár áldozatának feltüntető, esztétikailag is nehezen elviselhető, patetikus valamivel. Az is kérdéses, hogy minden szempontból megszállásnak tekinthető-e a velünk szövetséges csapatok 1944. március 19-i bevonulása, hiszen Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, katonáink harcoltak tovább a németekkel együtt (ismétlem, hogy mindenki értse: nem egymás ellen, hanem együtt).
Ezeket az "apróságokat" sem mellőzhetjük, mert éppen ez az egyik fő bajunk, hogy annyi mindent elkenünk, többféleképpen értelmezünk, és nem tisztázunk. Nem, nem ugorhatunk át az istenkáromláson és az egyoldalú történelemértelmezésen sem. Ám az végképp érthetetlen, hogy a németek általi szabadság-eltiprásról hatalmas monumentummal emlékezünk meg, amelyik - ha egyáltalán annak tekinthető, - egy év egy hónapot vett el a történelmünkből, azt a Szovjetuniót viszont, amelyik negyvenöt évre szüntette meg a szabadságunkat, ugyanazon a téren dicsőítjük?! (Amint erre már megpróbáltam felhívni a figyelmet a Népszabadság 2014. május 16-án Maradjon torzó! címmel megjelent írásomban.) A szovjet felszabadítás tiszteletére emelt oszlop alig száz méterre az új létesítménytől a Szovjetunió címere és az ötágú csillag alatt aranyozott betűkkel hirdeti, hogy
DICSŐSÉG A FELSZABADÍTÓ SZOVJET HŐSÖKNEK.
Márpedig azt a marxizmus-leninizmus elkötelezett hívei sem állítják, hogy Magyarország szabad volt a szocializmus éveiben. Talán akad még olyan ember, aki helyesli, hogy a szovjet tankok 1956-ban megvédték a proletárdiktatúrát "az ellenforradalmi" erőktől, és szükséges volt "ideiglenesen" itt állomásoztatni a csapataikat, nehogy veszélybe kerüljenek a szocialista vívmányaink, de azt még ők sem állítják, hogy eközben szabadok voltunk. Akkor egy magát antikommunistának és nemzetinek valló kormány miért a szabadság-eltiprás egy évének állít emlékművet és miért dicsőíti a negyvenöt éves elnyomást megalapozó szovjet bevonulást?!
Nem merem azt feltételezni, hogy azért mert gyáva. Hogy az intelligens és a végtelenségig toleráns német kormánnyal mer hepciáskodni, az orosszal pedig nem mer.
Miniszterelnök Úr!
Tisztelettel kérem: magyarázza meg ezt a mély ellentmondást! Vagy állítassa le ennek a sokak által a magyar nemzet szégyenét hirdető gyenge műnek a felépítését!