Most, hogy a kormány több mint félszáz államtitkára közül, ha jól számoljuk, kilenc vagy tizenegy dolgozik majd az Emberi Erőforrások Minisztériumában, hátradőlhetünk: az emberi erőforrások jó kezekbe kerülnek. Akkor is, ha éppen elapadni látszanak.
Tudja ezt Balog Zoltán miniszter is, hiszen azt mondja: egyre kevesebb gyermek születik, így nem maradhat versenyképes az ország. Sőt, vele borzongunk: nem is maradhat fenn sokáig. Nyugat-Európában a harmadik világból érkező nagy bevándorlási hullámok enyhítik a helyzetet - árnyal Balog, ám mielőtt hiú reményekbe merülnénk, sejtelmesen hozzáteszi: de ebből kulturális problémák adódhatnak. Gondoljon mindenki, amit akar, nem célunk itt semmilyen kétértelmű árnyék erősítése.
A miniszter folytatja: sok határon túli magyar érkezett, ugyanolyan nyelvű és kultúrájú emberek, mint mi. Hogy ez miért olyan biztos, nem tudjuk, de bólogatunk, ez kimerülő forrás. Meg kell hát fordítani a negatív demográfiai trendet, amihez aktív család- és népesedési politikára van szükség. Kissé szkeptikusak vagyunk, próbálkozott ilyennel már az orbáninál sokkal zártabb diktatúra is, még az ötvenes évek elején. Nyögjük is Ratkó Annát hat évtized után rendesen.
Értjük, a gyerek nem családi szeretet kérdése, hanem befektetés a jövőbe, nyugdíjtermelő adózó. De: ki tud itt a jövőre gondolni, amikor az ország felének rendes étkezésre sem futja. Nem holnap - ma. Ha pedig a jövő a versenyképes ország, miért kell 16 éves korban kirúgni a gyereket az iskolákból. Kivel akarunk így húsz év múlva versenyezni? És: ha ennyire fájnak a meg nem születettek, akkor miért nem fáj az a több százezer, többnyire fiatal "nyugdíj- és gyerektermeló". aki külföldre futott biztosabb életet keresni, mert képtelen volt megérteni a közmunkaalapú társadalom orbáni lényegét.