Sokan, de még nem elegen

Publikálás dátuma
2014.06.16. 07:15
Az átlagos utasszám naponta mindössze 110 ezer – ez fele a tervezettnek FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
Mindenki hozzon magával még egy embert! Jó lenne, ha a 4-es metró utasai megfogadnák a Fidesz korábbi választási mozgósító szlogenjét, ugyanis jelenleg fele annyian használják az új vonalat, mint amennyit Budapest az EU-nak ígért. Ez pedig a 4-es metróra költött több százmilliárd forintnyi uniós támogatás elvesztésével járhat. Ám van még idő javítani a számokon, és az EU is rugalmas.

Nemcsak a 3-as metró sürgető felújítására betervezett EU-s támogatásra nem számíthat a jelek szerint a kormány miatt Budapest, de mintegy 200 milliárd forintnyi uniós támogatás esetleges visszatérítése is fenyeget, mivel a parlamenti választási kampány hajrájában átadott 4-es metró nem hozza az elvárt utasszámokat.

Sok az üres üzlet
A vártnál kisebb forgalommal függ össze, hogy nem sikertörténet a 4-es metró üzlethelyiségeinek kiadása sem. A forgalmasabb állomásokon persze ilyen gond nincs, de néhány gyérebb látogatottságú megállóban sok üzlet üresen áll - nem függetlenül attól, hogy meglehetősen borsos árat kérnek értük. Első körben az üzletek fele talált csak bérlőre. Azóta újabb pályázatot írtak ki a maradék helyiség bérbeadására.

Azért is visszakérheti az EU a 4-es metróra már megítélt közösségi támogatás egy részét, mivel a főváros nem folytatja a beruházást a második szakasszal. Annak idején ugyanis a főváros azt ígérte Brüsszelnek, hogy a jelenleg az Etele tértől a Baross térig menő vonal továbbépül a a Bosnyák térig.

Sőt, úgy nyújtották be az első szakaszra vonatkozó támogatási kérelmet, hogy abban szerepelt a második ütem is. Csak így "jött ki" ugyanis a megtérülési ráta. Vagyis a metróberuházásra fordított költség, illetve a projekt forintosított

társadalmi hasznának aránya így lett 118 százalékos, alig valamivel jobb, mint az EU-minimum 110 százalék. A vonal azonban továbbépíthető a jövőben, ami magyarázható az EU felé is.

Így a legnagyobb gondot az okozza, hogy a metró forgalma nem hozza az elvárásokat. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kockázatelemzése szerint "a metró forgalma a kezdetben tervezettnek körülbelül a fele lehet". Ha pedig az utasforgalmi feltételek nem teljesülnek tartósan, az az uniós támogatási szerződés teljesülését és a már elköltött 181 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást is veszélyeztetheti.

Utasok száma a metróvonalakon

Vonal Napi utasszám (ezer fő)
2-es 350-400
3-as 500-625
4-es 100-120
Forrás: Népszava-gyűjtés

A március végi átadást követő két nap adatai még ragyogóak voltak: csaknem félmilliónyian próbálták ki a hétvégén a vonalat. Csakhogy a napi 250 ezres utasszám az újdonság varázsának és az ingyenességnek volt köszönhető, azóta naponta csak mintegy 100 ezren

használják az új vonalat, ez pedig csak fele a tervezettnek. Ugyanakkor a 4-es vonal üzemeltetésének költsége duplája a 2-es és 3-as metró együttes költségeinek: évi 5-6 milliárd forint.

A BKK nem véletlenül alakította át már a metró megnyitásával párhuzamosan a felszíni közlekedést: a felszíni járatok átszervezésével igyekeztek forgalmat generálni a nagyjából a 7-es buszcsalád vonalát követő metrónak. Ezzel azonban áttörést nem sikerült elérni - jó példa a II. János Pál pápa téri megálló, amely szinte kong az ürességtől, van, hogy se le-, se felszálló utas nincs -, miközben a felszíni forgalom lassítása és átszervezése rengeteg bosszúságot okozott az utasoknak.

Szakemberek szerint elképzelhető, hogy az utasszám-növelés kényszere miatt a BKK újabb változtatásokat vezet be a a felszíni közlekedésben: még többeket kényszerítenének a 4-es metró használatára.

Szerencsére, bármilyen módszert választ is a főváros, illetve a BKK, az utasszám-növelésre - és ezzel az uniós támogatás visszafizetésének elkerülésére - van még idő - elvileg 2020-ig. Ráadásul a például az ugyancsak a 4-es metróhoz kapcsolódóan tett vállalás, a dugódíj bevezetésére kapott "türelmi idő" is azt mutatja, hogy Brüsszel azért "meggyőzhető".

Szerző
Frissítve: 2014.06.15. 22:28

56 nem ilyen Magyarországot akart

Publikálás dátuma
2014.06.16. 07:14
Nagy Imre a Parlamentben beszél FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/KEYSTONE
Ahol most állunk, ott 25 esztendeje egy üres sírgödör tátongott és várta azt a férfit, akinek majd az idők végeztéig nyughelye lesz. Azt a férfit, akit 30 évvel korábban, 1958. június 16-ának hajnalán galádul meggyilkoltak, közönséges bűnöző módjára akasztófán küldtek a halálba s akinek a holttestét először a börtön udvarán egy gödörbe lökték, ócska bútorokat, lim-lomot hányva a koporsóra, majd 1961. február 24-én kiásták onnan, kátránypapírt drótoztak a tetemre, és átvitték ide, a szomszédos Új Köztemető 301-es parcellájába és hamis név alatt Borbíró Piroskaként arccal lefelé elföldeltek.

Ugyanígy jártak el legközelebbi küzdőtársaival, Losonczy Gézával, Szilágyi Józseffel, Maléter Pállal és Gimes Miklóssal - az utóbbiak esetében a gonoszság odáig ment, hogy a szálfa termetű tábornok lábait összetörték, hogy ugyanabba a gödörbe gyömöszölhessék, mint a kistermetű újságírót. Mi volt Nagy Imre és valamennyiők bűne? Az, hogy egy új, szabad, demokratikus Magyarországot akartak. Ezért a Magyarországért kellett meghalniuk.

Nagy Imre, amikor 1953-ban kormányra került, intézkedések egész sorával tette élhetőbbé, emberségesebbé a magyarok életét. Megszüntette az internálótáborokat, a kötelező vasárnapi munkát az üzemekben, engedélyezte a parasztok szabad kilépését a kényszer-szövetkezetekből, az addig tiltott, bezárt kis üzletek újranyitását - a derűt, a jobb kedvet, az asszonyok színesebb ruháit, a kis magyarok vidámabb életét.

Ellenségei két évet sem adtak neki, aztán leváltották, valójában háziőrizetben tartották. Hozzá, a pártjából kiközösítetthez fordultak a lengyel események nyomán 1956 októberében mozgásba lendült fiatalok, és a megrémült, idegenszívű csatlósoknak nem maradt más választásuk, minthogy nagy riadalmukban őt kérjék fel - fogcsikorgatva - miniszterelnöknek.

Fölösleges volna részleteznem a forradalom történetét - mindnyájan ismeritek. Legfeljebb annyit, hogy ha volt ember, aki szót értett diákokkal, felkelőkkel, munkástanácsokkal, vidéki küldöttségekkel, aki mindent megtett a békés fejleményekért, aki hitt a Budapestre érkezett szovjet vezetők ígéreteinek, aki olyan demokratikus, többpárti kormányt alakított, amelyik a magyar szabadság megőrzése mellett jó viszonyt szeretett volna ápolni a hatalmas erejű Szovjetunióval, s ugyanakkor a szomszédainkkal és a nyugati világgal is, az az ember Nagy Imre volt.

És akadt a párt vezetésében valaki, akiről úgy tűnt, hogy megbízhat bene és számíthat rá. Ez a valaki, akinek a nevét sem kívánom a számra venni, 1956. október 30-án egyebek közt ezt olvasta fel a Kossuth Rádióban: "Én a magam részéről kijelenthetem, hogy az előttem szólókkal, Nagy Imre, Tildy Zoltán, Erdei Ferenc ismerőseimmel és barátaimmal, általam nagyrabecsült és tisztelt honfitársaimmal teljes mértékben egyetértek".

Ugyanez a valaki november elsején 21 órakor ezeket mondotta a mikrofonba: "Népünk dicsőséges felkelése (…) kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus. Bátran elmondhatjuk, ennek a felkelésnek eszmei és szervezeti vezetői, előkészítői a ti soraitokból kerültek ki.

A magyar kommunista írók, újságírók, egyetemisták, a Petőfi kör fiataljai, munkások, parasztok ezrei, a hazug vádak alapján bebörtönzött régi harcosok az első sorokban küzdöttek a Rákosi-féle önkényuralom és kalandor politika ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy a fegyveres felkelésben, annak vezetésében becsülettel helyt álltatok, áthatva igaz hazaszeretettől, a szocializmus iránt hűségtől." 

Az egyetlen, aki nem állt helyt, az ő volt. Mert alig fejezte be a szép szavait, egy régi kommintern-ügynök társaságában már át is szökött a szovjetekhez. Nincs itt sem idő, sem hely a részletezésre. Hogyan jelentette ki, mikor szovjet tankokkal Budapestre jött: "Nekem, aki miniszter voltam Nagy Imre kormányában, teljes nyíltsággal meg kell mondanom, hogy személyes meggyőződésem szerint sem Nagy Imre maga, sem politikai csoportja nem akarta az ellenforradalmi rendszert tudatosan segíteni (…) Megígértük, hogy Nagy Imre és barátai irányában mi nem szándékozunk bírói úton fellépni. Mi megtartjuk ezt az ígéretünket."

Minden szava hazugság volt. Az első perctől kezdve eltökélte, hogy megöli Nagy Imrét. Mikor 1957 januárjában - éppen az ő ingatag rendszerének támogatására - Budapestre érkezett a kommunista mozgalom egyik legnagyobb tekintélye, a kínai Csou-En-laj, és arra emlékeztette őt, hogy őnáluk az úgynevezett főbűnösöket nem végzik ki, mert azok bármikor elővehetők és felhasználhatók - az az ember, aki egy nagy senki volt Csou-hoz képest, pimaszul kioktatta a kínaiakat, hogy nálunk más a helyzet, mert Nagy Imre áruló szerepe egyre láthatóbb és bizonyíthatóbb.

Azaz: már akkor tudta és eltökélte, hogy meggyilkolja Nagy Imrét. Említettem, hogy nem kívánok a részletekbe bocsátkozni: hogyan torkolt le egy politikai bizottsági tagot, aki 1958 februárjában azt javasolta: a leendő ítélet után gyakoroljanak azonnal kegyelmet. "Ez nem járható út"- vágott vissza ingerülten. Hogyan várt türelmesen másfél éven át - amikor igazából a kivégzést már az oroszok sem akarták - egy átmeneti Hruscsov-Tito összezördülésre, arra, hogy ezt kihasználva Nagy Imrééket meggyilkolhassa.

És mégis, mikor a végzet már megfosztotta az elméje működésétől és az őrület vett rajta erőt, még akkor is igyekezett "kimosni" magát: még akkor is azt hazudta, hogy ha Nagy Imre aláírta volna lemondását, akkor életben maradhatott volna. Még bomlott aggyal is arra akarta hárítani bűnét, akit gyűlölt - gyűlölt, mert különb volt nála. Azóta, barátaim, a gyilkos eltűnt a saját sírjából is - és Nagy Imre itt van velünk, és amíg magyar él e földön, ő is él és élni is fog. Mint ahogy él az egész művelt világ tiszteletében és megbecsülésében is.

Más kérdés, de megkerülhetetlen: vajon Nagy Imre és 1956 szellemisége - túl a kegyes megemlékezésekben - mennyiben él és érvényesül ma Magyarországon? Nem az önelégültség, sokkal inkább a keserűség idézi fel bennem - és ha megengedetitek - idéznék Nektek is néhány sort abból, amit Nagy Erzsébet felkérésének eleget téve, ugyanitt, e mellett a sír mellett ma 25 éve mondtam:

"Nagy Imre és mártírtársai - lettek légyen bár kommunisták, nem kommunisták, vagy antikommunisták, nem olyan Magyarországért adták az életüket, és a túlélők sem olyan Magyarországért vettek részt a forradalomban, ahol a máris több milliónyi szegények még szegényebbek lesznek s ahol pöffetegen hivalkodhatnak a könnyű pénzszerzés ügyeskedői. Márpedig ez a veszély fennáll, ki tudja, nem ez-e a legnagyobb veszély?"

Amit negyedszázada csak sejtésként, balsejtelemként jeleztem, mára keserű, szinte elviselhetetlenül keserű valóság lett.Más országokban is ilyen és van, ahol még döbbenetesebb a helyzet? Lehetséges, de legyen ez az ő gondjuk.

Ám az, hogy nálunk tíz- vagy százezrek - a kiváltságosok, az ügyesek - dőzsölnek, úszkálnak a javakban és eközben 3 millió magyar él nyomorban, a létminimum határán vagy jócskán az alatt, és már eddig félmillió magyar fiatal és kevésbé fiatal ment el ebből a kis országból nyugatra - nem cifrázom: bárki, bármilyen oldalon küzdött 56-ban, senki sem ilyen Magyarországot akart!

Nem olyat, ahol valaki azt mondhatja: "Akinek nincs semmije, az annyit is ér." Nekem erről Csokonai Vitéz Mihály és József Attila jut eszembe: mert őnekik aztán a tüdőbajon és a gyilkos vonatkerekeken kívül igazán semmijük sem volt -d e talán annyit mégis értek, mint bármelyik mai miniszter vagy milliárdos. 

Drága Barátaim! Az az ember, akinek a sírjánál állunk, többé nem tud megszólalni. De ha szólhatna, nem hiszem, hogy nem így érezne és nem így gondolkodna.  Imre bácsi: légy velünk és míg élünk, adj nekünk hitet és bátorságot, és adjál majd az utánunk következőknek is!

Méray Tibor beszéde  2004. június 13-án a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájánál, Nagy Imre sírja mellett a Nagy Imre Társaság rendezte megemlékezésen.

Szerző
Frissítve: 2014.06.15. 21:45

Emlékezés Nagy Imrére és mártírtársaira

Katonai tiszteletadással, Európa több államfőjének részvételével tartandó koszorúzással, valamint kulturális rendezvényekkel emlékeznek ma az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira, Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai kivégzésére, illetve 25 évvel ezelőtti újratemetésére.

A programsorozat délelőtt 9-kor koszorúzással és néma főhajtással kezdődik a belvárosi Vértanúk terén, a Nagy Imre-szobornál. A rákoskeresztúri Új köztemetőben, a felújított nemzeti emlékhelyen 11 órakor kezdődik a megemlékezés, az ünnepi beszédet Áder János köztársasági elnök mondja. Az Igazságügyi Minisztérium a hét végén közleményben úgy fogalmazott: a diktatúra idején jogi visszaéléssel elvett vagy megnyomorított életek azt a kötelezettséget róják a demokratikus, jogállami berendezkedésű, szabad Magyarországra, hogy politikai megrendelésre soha ne születhessenek ítéletek. A koncepciós perek fájdalmas jogsértései a társadalmi megosztás eszközeként használták a jogot, az igazságszolgáltatást pedig az elnyomás eszközévé aljasították - tették hozzá.

Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót - törvénysértő ítélet után - 1958. június 16-án végezték ki Budapesten. (A vád szerint Nagy Imre és csoportja 1955-től tudatosan, "az imperialistákkal szövetkezve készült a proletárdiktatúra megdöntésére"). Holttestüket a börtönudvaron betonba ágyazták, majd 1961-ben titokban átvitték a Rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájába. A kivégzések harmincadik évfordulóján, 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság felhívást tett közzé az 1956 utáni megtorlás áldozatainak erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációja érdekében. A köztemetőben június 16-án mintegy négyszázan koszorút helyeztek el a 301-es parcellában, és felolvasták a kivégzettek 244 fős listáját; ugyanazon a napon a párizsi Pére Lachaise temetőben a családtagok jelenlétében felavatták Nagy Imre jelképes sírját. Egy évvel később, 1989. június 16-án Budapesten - ahogy akkor nevezték - a nemzeti gyász és megemlékezés napján a Hősök terén ravatalozták fel az áldozatok koporsóját, valamint a tragédia minden mártírját és hősi halottját jelképező hatodik, üres koporsót. Az újratemetés napja az ötvenhatos vértanúk emléknapja.
Mécs Imre, egykori 56-os halálraítélt, volt parlamenti képviselő lapunknak úgy fogalmazott: 1989 június 16-án azt remélte, öntudatra ébred a magyarság, az emberek aktív állampolgárokká válnak, ez azonban sajnos még nem valósult meg. Pedig a rendszerváltáskor olyan kapu nyílt meg az ország előtt, amilyen a történelmünkben még soha - tette hozzá.

Orbán Viktor a Történelmi Igazságtétel Bizottság felkérésére szónokolt az 1989-es eseményen. A miniszterelnök akkor egyebek mellett azt mondta, "ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ´56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor, beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni."

Szerző