MSZP;Kúria;Józsefváros;Hunvald-per;Ciceró;

2014-06-18 07:06:00

Cicerót idézett Hunvald

Ciceró szavait idézte Hunvald György a Kúrián, ahol tegnap kezdődött harmadfokon a volt erzsébetvárosi polgármester elleni büntetőper. A tárgyalás jövő kedden folytatódik, ítélethirdetés pedig július 1-én várható. A Szegedi Ítélőtáblán tavaly októberben kihirdetett nem jogerős ítélet az elsőfokú végzéssel egyezően a VII. kerületi ingatlanügyekben felmentette Hunvaldot a maffiavádak alól, továbbá több vádpontban enyhítettek is.

"Ha azt akarjuk, hogy az erőszak megszűnjék, akkor szükségképpen a jognak kell érvényesülnie, vagyis a törvényes eljárásnak, amely minden jog foglalata-, ha azonban a bíróságokat megvetik vagy felszámolják, szükségképpen az erőszak fog uralkodni." A kétezer éve élt ókori filozófus-politikus ezen szavaival kért Hunvald György törvényes és tisztességes eljárást ügyében tegnap a Kúrián, ahol tegnap kezdődött a volt erzsébetvárosi MSZP-s polgármester és társai büntetőpere.

A legfelsőbb bírói fórum hoz - várhatóan a jövő keddi újabb tárgyalást követően, július elsején - majd jogerős döntést az erzsébetvárosi ingatlanüggyel összefüggő perben, amelyben az eredeti 25 vádlott helyett - a felmentések és az elfogadott ítéletek miatt - már csak hat terheltről kell dönteni. Megírtuk, a Szegedi Ítélőtáblán tavaly októberben kihirdetett nem jogerős ítélet az elsőfokú végzéssel egyezően Hunvaldot felmentette a kerületi ingatlanügyekben a maffiavádak alól, sőt, a volt politikussal szemben több vádpont enyhült is.

Az ügyészségi koronatanút elítélték
A Hunvald-per ügyészségi koronatanújáról, Nagy György vállalkozóról lapunk derítette ki, hogy megtévesztéssel csalt ki pénzt, ezért tavaly ősszel csalásért állt bíróság elé, azóta pedig a II. és III. kerületi bíróság ügyében elmarasztaló döntést hozott. Eszerint Nagy egy hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását célzó projekt beindítására kért kölcsön 1,25 millió forintot G. J. D. sértettől, ám a pénzt eleve nem akarta visszafizetni, noha ezt folyamatosan ígérte. A tartozást Nagy is elismerte. A bíróság szerint ez megtévesztés volt, kimondta Nagy bűnösségét, és a jogerőre is emelkedett ítéletben a próbára bocsátását rendelte el.

A keddi első tárgyalási napon egyébként annyi történt, hogy a bíró - a tanácsot Belegi József vezeti - ismertette az első- illetve a másodfokú ítéletet, továbbá a védelem és a vádlottak fellebbezéseit. Ezután az ügyész, majd a VII. kerületi önkormányzatot képviselő ügyvéd beszélt, végül a vádlottak és védőik felváltva adták elő álláspontjukat - két vádlottra már nem jutott idő, ők június 24-én kerülnek sorra. Beszélt viszont Hunvald, aki nem az alapügyben, hanem a lakáskiutalásokkal összefüggésben a felelősségét felvető ügyészi álláspontról (amely megkérdőjelezte, hogy erre polgármesterként volt joga) ugyancsak Cicerót idézve azt mondta: "Mit mond a vádló? Állítólag olyat tettem, amihez nem lett volna jogom - ez súlyosabb mintha azt állítaná, hogy olyat tettem, ami nem helyénvaló. Vannak ugyanis dolgok, amelyek nem illendők, noha megengedettek, ami azonban tilos, az semmiképpen nem illendő. Azon szempontból kell vizsgálni, hogy szabad volt-e megtennem, amit tettem, illetve nem is azt mondanám, hogy szabad volt-e, hanem hogy nem jogtalanság volt-e?"

A Hunvald-per évek óta húzódik: a Fővárosi Törvényszéken 2011. április 7-én kezdődött eljárásban 2012. február 24-én hirdették ki az elsőfokú ítéletet. Csak másfél évvel később folytatódott a per másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán, ahol 2013. október 10-én hirdettek ítéletet. Szegeden több vádlott esetében megváltoztatták a Fővárosi Törvényszék döntését; Hunvald György esetében is enyhítettek: a lakáskiutalások miatt az ötrendbeli hivatali visszaélést háromra csökkentették. Maradt a nagyságrendileg 30 milliós kártérítési kötelezettség, és a korábban Hunvaldra kiszabott másfél év letöltendő sem változott - igaz, börtönbe nem kellett vonulnia, mert csaknem két és fél évet már előzetesben töltött.