Irak;Reuters hírügynökség;Szíriai Iszlám Állam;dzsihádista harcosok;

2014-06-23 07:34:00

Egymásnak estek az iraki lázadók

Az Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) dzsihádista harcosai vasárnap újabb három iraki várost vontak ellenőrzésük alá az észak-iraki Anbar tartományban, jelentette helyi biztonsági forrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség. 

Vasárnap reggel a kormánycsapatok visszavonultak Rava, Ana és Rutba városokból, a szélsőséges fegyveresek nagyon gyorsan reagálva, azonnal átvették a három település kontrollját, nyilatkozta a hírügynökségnek egy névtelenséget kérő katonai forrás. Hivatalos magyarázat szerint a három városnál nem megfutamodás, hanem taktikai visszavonulás történt, hogy rendezzék soraikat.

A lázadók következő célpontja a jelek szerint Hadísza városa, az ott lévő nagy gát, amelynek lerombolásával jelentős áramkimaradásokat és nagy áradásokat tudnának előidézni. A hadsereg név nélkül nyilatkozó illetékeseinek közlése szerint mintegy kétezer katonát vezényeltek ki sürgősen a gát védelmére.

Szombaton a szíriai-iraki határon fekvő al-Káim városát foglalták el a szunnita fegyveresek, akik tíz napja fegyveres harcokat, valóságos síita-szunnita háborút robbantottak ki Irakban. A határváros eleste súlyos vesztesség a kormányerők számára, főképp azért, mert biztosítja a lázadók hátországát.

Az ISIS ugyanis eddig Szíriában harcolt, pénteken az ugyancsak a szír polgárháborúban elhíresült al-Kaida csoport, az an-Núsztra Front is megjelent Irakban. Al-Káim bevételével megkönnyítik a fegyver és harcos utánpótlást a Bagdad bevételére készülő szunnita szélsőségesek.

Szombaton, miközben a síita milíciák több iraki városban felvonulást tartottak, a szunnita felkelő csoportok egymásnak estek Kirkuk tartományban, Havijában. A 17 halálos áldozatot követelő összecsapás az ISIS és egy viszonylag ismeretlen csoportosulás, Nakshabandia Követőinek Hadserege (JRTN) elnevezésű radikális szervezet között robbant ki, hírek szerint azért, mert a JRTN nem tett hűségesküt és nem adta át fegyvereit az ISIS-nek.

Elemzők szerint ez a szunnita belviszály az első jele a lázadók koalíciója sérülékenységének, annak, hogy a Maliki-kormányzat ellen lázadó csoportok között túl nagyok az ideológiai és érdekellentétek ahhoz, hogy ez a szövetség tartós legyen.