Kincs, ami nincs?

Ki a legpechesebb adathalász? Aki olyan adatok után kurkászik, amelyek nem léteznek. Így érezhette magát az Energiaklub és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) páros, amikor tudomásul vette a Fővárosi Törvényszék döntését, amellyel elutasították a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szemben indított keresetüket: nem hozhatók nyilvánosságra a paksi erőmű bővítését megalapozó vizsgálatok eredményei, áthidalhatatlan okból. Ugyanis nem léteznek.

A Fidesz kétharmad ezzel a saját törvényét sértette meg, amely előírta: a létesítés finanszírozásáról, műszaki tartalmáról, az állami pénzügyi hozzájárulásról és kezességvállalásról, valamint a radioaktív hulladék kezelésének stratégiájáról hatásvizsgálatokat kell végezni.

A dolog pikantériája, hogy a fejlesztési tárca azzal utasította vissza az adatigénylést, hogy a kért információk a döntés megalapozását szolgálják, nota bene 10 évre titkosították azokat. Kezdetben ugyan kisebb vita bontakozott ki a Miniszterelnökség és a fejlesztési tárca között, hogy ki is valójában az adatkezelő. A hajcihő azonban, mint látjuk, teljesen felesleges volt, hiszen nem létező adattal csak a látnokok szoktak bíbelődni. Hacsak - és ezt a lehetőséget se zárjuk ki - léteznek paksi számítások, csak senki sem tudja, hogy hol és mit tartalmaznak.

Olyan kincs ez, ami nincs. Talán érdemes lenne egy körözést kiadni: a Magyar Állam keresi az erőműbővítés hatásvizsgálatáról szóló számításokat, aki felleli, bánjon vele óvatosan, mert titkosak! A becsületes megtaláló adja le a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium portáján, magas jutalom ellenében.

A Jobbikkal dúsított kétharmad az előzményektől mit sem zavartatva hétfőn rábólintott a paksi hitelmegállapodásra, amely csekély 3000 milliárd forint sorsát van hivatva eldönteni. Az amerikaiak július 4-én ünneplik a Függetlenség Napját, mi a nemzeti büszkeségünktől eltelt magyarok június 23-án a Függetlenség Ismételt Elvesztésének Napját.

Csekély vigasz, hogy ez mindössze 21 évig tart. A lejárat napján - mint a háborús veteránok -, a 74 éves Orbán Viktor ünnepélyes keretek között átveszi majd a 83 éves Vlagyimir Putyintól a Függetlenség Visszaadásáról Szóló Nyilatkozatot, miközben a magyarok, kezükben a legfrissebb villanyszámlájukkal, ablakuk alatt tűntetnek a Földkerekség legmagasabb áramszámlája ellen.

Az LMP törpefrakciójának renitens tagjai addig is fizethetnek a közrend megsértéséért. A zord házelnök, minden kormánykritika megtorlója, megígérte: szankcionálni fogja a Parlamentben tegnap tiltakozásul felmutatott: "Nem Paksra, nem Putyinra plakátokra" feliratú plakátokat. A zöldpárt képviselői azt tették, ami a demokratikus parlamentekben tolerálható. Kivéve Kövér szerint.

Szerző
Bonta Miklós

Leleményes Hernádi és a farok

Persze, nincs az jól, hogy az élet ma olyan, hogy amit szűk baráti körben mondunk, azt aztán az egész világ hallhatja. Nincs rendben, de néha nagyon mókás tud lenni. Vegyük ezt a lengyel import szöveget: "Orbán úgy leszopta Putyint, hogy azóta felcsapott farokkal jár. Az oroszok 10 milliárdot adnak az atomerőműre, és épül a Déli Áramlat annak ellenére, hogy az EU ellene van." Itt jegyezzük meg - a szopás hétfőn kétharmados törvényerőre emelkedik.

De ez még csak a szerény bevezető. Az igazán jó rész a lengyel állami olajcég vezetőjének, valamint a pénzügyminiszternek és helyettesének beszélgetéséből az, amikor szegény, pletykás Hernádi Zsoltról értekeznek. Aki volt olyan jó marha, hogy eldicsekedett lengyel kollegájának azzal, miként akar túljárni a világ és a horvátok eszén. Persze, ezt minden rendes magyar újságolvasó tudta már régen - falból egy közeli munkatársa magánvádas eljárást indít ellene, amiben persze felmentik, és akkor ez a felmentés egész Európában érvényes lesz, szegény horvátok meg ügyészségestűl, bíróságostúl, igazságkeresésestűl megszívták. Még arra sem vették a fáradságot, hogy felbéreljenek legalább egy semlegesnek tűnő vádlót. Ide ez is jó lesz.

Mondhatjuk, a leleményes Hernádi. És hogy most ezt kifecsegte a lengyel kollega? Na bumm. Leleményes Hernádi pontosan tudja, hogy ő azt csinál itt, amit akar, amíg együtt szotyoláz, az ország első számú szotyolaköpőjével. Ha meg kiesik a pixisből (lásd: szotyola köpőcsésze), akkor meg úgyis baj van.

Vagyis, nem történt semmi. Legalább ország-világ láthatja-hallhatja, hogy mi olcsón túljárunk bárki eszén. És még büszkék is vagyunk rá.

Amúgy meg, csak óvatosan fecsegni bárkinek, bárhol.

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!

Szerző

Kár

Olyan lennék, mint Móricka. A különbség mindössze annyi, hogy nekem mindenről a Fidesz jut az eszembe. Legalábbis a Galamus egyik szerzője szerint. Andor Mihály egyik múlt heti írásomra reagált. Arra, amelyben Kunhalmi Ágnes esete kapcsán arra hívtam fel a figyelmet, hogy a hatalmon lévőknek eszük ágában sincs egyenlő mércével mérni.

Amit ők csinálnak, az mindig teljesen rendben van, amit a baloldaliak, azt meg folyton erkölcsi magaslatokról kritizálják. Andor Mihály úgy látja, pont úgy jártam el, ahogy a Fidesz szokott, nem a szocialista politikus botlása kapcsán kellett volna előhozakodni a kormánypártiak sokkal nagyobb disznóságaival.

Elöljáróban annyit, hogy nem nagyon szeretek válaszolni a kritikákra. Mindenkinek szíve joga azt írni, amit csak akar, a céltáblának meg nem dolga, hogy visszalőjön. Most azért teszek mégis kivételt, mert sajnálom, hogy mennyire nem értjük meg egymást. A Galamus szerzőjének ugyanis a kiindulópontja téves.

Egyáltalán nem volt szándékomban megvédeni az egykor hamisító Kunhalmi Ágnest. És miután nem értette meg, miről szól az írás - az egyenlő mérce hiányáról - végül eljut odáig, hogy "Ez így nem megy. Így csak tovább dagonyázunk a sárban."

Valóban nagyon szomorú, hogy a baloldalon egyre több politikus veszíti el hitelét. Ilyen-olyan ügyek kerülnek elő, folyamatosan kiderül, hogy a célkeresztbe került emberek nem feddhetetlenek. Számukra nincs, nem lehet mentség és "botlásaik" - nevezzük most így - nagyrészt magyarázzák, miért bíznak a választók mind kevésbé a szocialistákban. De azért ne felejtsük el, hogy ezeket az ügyeket csaknem kivétel nélkül a jobboldal, konkrétabban a Fidesz szíves közreműködésével ismeri meg a közvélemény.

Ők kutatják fel őket és adagolják a nyilvánosság számára. És ha kijönnek vele, akkor terítik. Sokáig, szélesen. És olyan kommentárokkal, amelyek éreztetik erkölcsi fölényüket. Támadnak, mert az a legjobb védekezés. Akkor ugyanis a saját - sok esetben sokkal nagyobb, sokkal erkölcstelenebb - "botlásaikkal" senki sem foglalkozik. Mintha nem is lennének. Noha nem olyan nehéz belátni, hogy egy Kunhalmi egyáltalán nem mérhető a jobboldal sok neves személyiségéhez (és szándékosan nem említek neveket).

Önként be lehet fogni a fülünket, vagy hallgatást fogadni. Meg lehet azt is várni, hogy a hatalom próbálja betapasztani a szájakat. De amíg lehet, a Népszava - és munkatársai - igyekeznek feltárni a "disznóságokat" és írni róluk. Nem azért, hogy dagonyázzunk, hanem mert ezt tartjuk egyik fő feladatunknak.

Mert mi még hiszünk az egyenlő mércében.

Nagy kár, hogy vannak, akik ezt nem értik meg, vagy helytelenítik. Ettől azonban még nem változtatunk szándékainkon. Hátha egyszer már nem falra hányjuk a borsót.