felsőoktatás;

2014-06-25 07:02:00

Felsőoktatás: teljes bizonytalanság

Bár egyelőre visszavonták azt a módosító javaslatot, amely egyetemi tanári pozícióval ajándékozhatta volna meg a doktori címét vesztett Schmitt Pált, egyelőre nem tudni, hogy a kancellári rendszer bevezetésén kívül a kormány és az új szakállamtitkár mit tervez a felsőoktatással. Annyi biztos, hogy az előző államtitkár, Klinghammer István leváltásával megbukott a konszenzusos oktatáspolitika, és az Iparkamara elnöke, Parragh László mögött álló vállalatok akarata érvényesülhet.

Mérnökből államtitkár

Palkovics László 1965-ben született Zalaegerszegen. A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán 1989-ben szerzett mérnök diplomát. 1989 és 1991 között az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága doktori ösztöndíjas programjának résztvevője volt, itt szerzett doktori címet. Ezután a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Kar Gépjárművek Tanszékén tanársegédként kezdett el dolgozni, ahol fiatalon, mindössze harmincöt éves korában átvette egyetemi tanári kinevezését. 1993 és 1994 között a Kanadai Kutatási Tanács Gépjárműtechnológiai Központjának kutatója volt.

Szintén 1994-ben lett az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) tudományos munkatársa.

1995-ben lett a német Knorr-Bremse fékrendszereket gyártó cég magyarországi leányvállalatának kutatás-fejlesztési intézetének egyik fejlesztési igazgatója. 2001 és 2003 között az európai elektronikai fejlesztés igazgatója volt Németországban, majd 2003-ban európai kutatási és rendszerfejlesztési igazgatóvá nevezték ki.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárépítési döntése után 2009-ben a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyettesévé választották. 2001-ben a Széchenyi-díjat, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetését kapta meg.

Visszavonták a lex Schmitt-Mocsait
Mégsem vigasztalódhat pót-doktori címmel Schmitt Pál "álamfő", és nem lehet Mocsai Lajos kézilabdaedző sem rektor az önállósítani kívánt Testnevelési Egyetemen (TE), mivel az erre lehetőséget adó fideszes törvényjavaslatot néhány órával a "lex" célzatosságát firtató sajtóhírek megjelenése után visszavonták. Pedig tiszta sornak tűnt, hogy a fideszes Pósán Lászlónak a felsőoktatási törvényhez benyújtott javaslata mint kés a vajon, úgy megy át az Országgyűlésen. Ha megszavazták volna, "visszakaphatta" volna doktori fokozatát a plágiumbotrányába 2012-ben belebukott volt köztársasági elnök is.
A több tízmilliárdos állami támogatással kistafírozni kívánt TE-n pedig a hírek szerint a rektori posztra kiszemelt Mocsai kinevezése előtt sem lett volna többé akadály. A javaslat szerint ugyanis nemcsak Kossuth-díjjal, hanem miniszteri elismeréssel - ilyen, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Bay Béla díja van Mocsainak -, és olimpiai éremmel (olimpiai első helyezésből, bajnoki címből Schmitt kettőt is szerzett párbajtőrvívásban) is kiváltható lett volna a doktori fokozat és ennek birtokában a vezetői kinevezés azoknál az állásoknál, amelyeknél korábban a PhD megszerzése és a habilitálás is feltétel volt.
Ismert, az "álamfő" doktori címét - miután a hvg.hu okynomozó cikke alapján kiderült, hogy kisdoktori disszertációja majdnem teljes egészében más szerzők műveinek szó szerinti fordítása - 2012. március 29-én a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta, Schmitt pedig április 2-án lemondott államfői tisztségéről. Ha utóbbit nem is szerezheti már vissza, a Pósán-javaslat lehetővé tette volna, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is kezdeményezhessen egyetemi tanári, főiskolai tanári kinevezést.
Nemcsak Schmitt vagy Mocsai előtt nyíltak volna meg új lehetőségek "könnyített" feltételekkel, mert a visszavont javaslat azt is tartalmazta, hogy miniszteri vagy állami kitüntetés mellett - például Kossuth-díj - a művészetben is elnyerhető ilyen doktori cím, méghozzá nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), hanem az Orbán-kormány által favorizált, Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia (MMA) javaslatára. Ugyanakkor ezzel az egyetemek, főiskolák elvesztették volna kizárólagos jogukat a javaslattételre. Ráadásul az MTA, MMA, MOB esetében a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság egyetértése sem kellett volna mindehhez. A javaslat elfogadása utat nyithatott volna annak, hogy az így elismertek a doktori iskola elvégzését, a PhD-dolgozat megírását, továbbá annak megvédését is megspórolják.
                                                                                                                  L. T.