Az égés forgatókönyve

Kezd az Együtt-PM körüli durva tolakodás kicsiben hasonlítani az úgynevezett "Ellenzéki/Kormányváltó Összefogás" klasszikus ívű tragédiájára. Emlékszünk, 2012 végétől 2014 elejéig azon ment a felesleges izmozás, hogy a baloldali/liberális/zöld/orbánfób/gyurcsányfób/bajnaifób politikusok, pártok és a pártosodást szégyenlősen tagadó civil szervezetek hogyan osszák fel maguk között a még meg sem szerzett hatalmat.

Miközben a Fidesz népszerűsége a Nemzetfelszabadító Rezsicsökkentés Nulladik Évében olyan messze került az összes többi párttól együttvéve, mint Pozsgay Imre a marxizmustól, a csupa jobbító szándékú nagybetűs Demokrata azon vitázott, hogy ki legyen a miniszterelnök-jelölt, ki mögé álljon be mindenki, ki szalonképtelen, ki demokratább, ki kussoljon végre, kinek a körzete nyerhető, kinek veszett. Aztán jól seggberúgott mindenkit a Nemzeti Együttműködés.

Erre most az Együtt-PM tagszervezetei - felvértezve egy 29 százalékos részvételű, EP-választásnak nevezett nagymintás közvélemény-kutatás dicsőséges eredményével, pedig mellékesen a Fidesz megint mindenkit agyonvert - elkezdték egymással összeméregetni a bicepszeket, mert nem mindegy ám, hogy ki váltja le Orbán Viktort, persze még elméletben.

Kónya Péter például úgy érezi, hogy járt volna neki a vezetői tisztség az Együtt központi vezetésében, hiszen lényegében a Kónya vezette Szolidaritás hozta a bármikor mozgosítható tagságot, aktivistákat a szervezet és tagság nélküli konglomerátumba, amit a Haza és Haladás, az LMP-s szakadárok és a Milla alkotott. Utóbbi jeleskedett ugyan a tüntetésszervezésben, de egy párt napi működéséhez ez kevés.

A vaskezű politikai elemző, Szigetvári Viktor viszont magához ragadta a gyeplőt, amelyet a korábban Messiásként várt Bajnai Gordon oly könnyen elengedett. Joggal mondhatja a Szolidaritás, hogy ők Bajnaiért mentek az Együttbe, nem Szigetváriért.

Sebaj, szét lehet barmolni a szövetséget az előtt is, mielőtt harcba indul. Ki lehet golyózni a korábbi szövetségeseket, át lehet ülni másik pártba, frakcióba jobb tisztségért, jobb pénzért. Aztán lehet égni egyet újra 2018-ban.

Ki ellenőrzi a kormányt?

A hétfői ülésnapon pénzügyi mozgásterünket hosszú időre meghatározó előterjesztést tárgyalt az Országgyűlés. Az Oroszországi Föderáció Kormánya és Magyarország Kormánya között a az atomerőmű finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás kihirdetése volt napirenden.

A közélet iránt érdeklődő volt politikusként kíváncsian vártam, hogy a szakmai bizottságok - elsősorban a költségvetési bizottság - milyen érvekkel támasztja alá a vitában: igen, Magyarországnak megéri felvenni ezt a brutális hitelt.

Bár képviselői munkám során megtanultam, hogy semmin se lepődjek meg, mégis sikerült, amikor a levezető elnök bejelentette: ennél a napirendnél a bizottságok "nem kívánnak előadót állítani", vagyis senki sem köti a közvélemény orrára a bizottsági üléseken elhangzottakat.

Nézzük, mi van ezen egyszerű bejelentés mögött. Nem kevesebb, mint hogy az Országgyűlésben a kormánypárti többséghez tartozó képviselők nem tartották fontosnak, hogy a széles nyilvánosságot biztosító parlamenti plenáris ülésen elmondják, hogyan is gyakorolták törvényes kötelezettségüket a bizottsági ülésen. Eddig ugyanis az volt a szokás, hogy minden napirend megtárgyalása a plenáris ülésen a bizottságokban elhangzottak ismertetésével kezdődött.

Véleményem szerint ez azért szükséges, mert a bizottsági ülésekről alig kap a közvélemény tájékoztatást, de azok az érdeklődő állampolgárok, akik még hajlandók nézni a parlamenti közvetítéseket, legalább egy rövid összefoglalót hallhattak az előzetes tárgyalásokról.

Különösen fontos lenne ez most, amikor az új Házszabály a bizottsági ülésekre "helyezi a hangsúlyt", csökkentve a plenáris ülésen a képviselők megszólalási lehetőségeit és teljesen kiírtva például a kétperces - valódi vitára is lehetőséget adó - hozzászólásokat. 

Az Országgyűlés bizottságaiban ülő képviselőknek ugyanis dolguk, hogy ellenőrizzék a Kormányt. Erre kötelezi őket az Országgyűlésről szóló törvény, amely kimondja, hogy az állandó bizottságok - többek között - közreműködnek a kormányzati munka ellenőrzésében. 

Az ott dolgozó képviselőknek tehát pártállástól függetlenül fel kell tenniük azokat a kérdéseket, amelyeket az állampolgárok tennének fel fontos ügyekben, de a választók átruházták ezt a jogot (és kötelességet) a képviselőikre.

Jelen esetben (is) ez nyilvánvalóan elmaradt. A kormánypárti képviselők most sem feszítették keresztre kérdéseikkel a beterjesztő Kormányt sem a bizottságokban, sem az Országgyűlés plenáris ülésén. Pedig az ügy súlya mindenképpen indokolttá tette volna. Ha még egy ilyen előterjesztésnél - amikor az ország évtizedekre szóló jelentős pénzügyi kötelezettséget vesz a nyakába - sincs valódi parlamenti vita, nem sok illúziónk marad.

Ha hozzávesszük a parlamenti ellenőrzés egyéb eszközeinek (interpelláció, azonnali kérdések) gyakorlatát, amelyek a kormánypárti képviselők részéről sokkal inkább a sikerpropagandát szolgálják, mint a kormány érdemi számonkérését, valójában költői a kérdés: ki ellenőrzi a kormányt?

Szerző

Július negyedike

Nevezetes tettek "születésnapjai" a nevezetes dátumok. Az amerikai polgárok július 4-én ünneplik a Függetlenségi nyilatkozatukat, amelyben deklarálták, hogy elszakadnak Nagy-Britanniától. Honi tájakon a devizahitelesek számára is emlékezetes lesz ez a nap.

Éppen egy éve mondta ki a Kúria, hogy a a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés költségnek tekinthető, s ilyenformán a mértékét a szerződésben rögzíteni kell. A Kúria az adós érdekében nem az eredeti állapot helyreállítását javasolta - ekkor ugyanis egy összegben válna esedékessé az egész tartozás - hanem beleírta az árfolyamrés mértékét.

Egy évet sem élhetett ez a döntés, majd egy, az Európai Unió Bíróságát is megjárt ügy kapcsán a Kúria e témában ismételten döntve kimondta: az árfolyamrés mégiscsak tisztességtelen, tessék az adósoknak visszafizetni az így elsíbolt pénzeket. Mindezt megfejelték azzal, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások és kamatemelések szintén vizsgálhatók. Azt már az ügyvédek teszik hozzá, hogy ezek nagy része is tisztességtelennek bizonyul majd.

A kormánynak is megtetszett a nevezetes dátum: ezen a napon fogadtatja el a parlamenttel a devizaadós-mentő csomagjának első részét. A mintegy négyszázötvenezerre tehető devizaadós megelégedéssel veszi majd tudomásul, hogy alig két héttel az ominózus Kúriai döntés után a parlament máris "jól átgondolt" törvényt alkot.

A kormánynak ennyi idő sem kellett, tegnap megtette bejelentéseit: minden (!) devizahitelesnek visszajár az árfolyamrés költsége. A kormány törvénybe foglalja az elévülési határidőket is, a még élő és a legfeljebb 5 éve lezárt hitelszerződések után számíthatnak szép summára az adósok. Vagyis bár a végtörlesztők 30 százalékos diszkonttal zárták a devizahitelüket, ők is kapnak vissza egy kis ajándékot a bankjuktól.

Akik minden bizonnyal keserű szájízzel gondolnak majd a nevezetes dátumra, azok a devizahitelekben érintett pénzintézetek. Mindent összerázva ezen intézmények mintegy 400 milliárd forinttal járulnak hozzá a kormány megdicsőüléséhez és a devizahitelesek ünnepléséhez. A legfontosabb kérdés azonban még nyitva van: milyen árfolyamon forintosítja ősszel a hiteleket a kormány.

Szerző
Törő András