Rágógumi a Hasbrótól

Negyedszer is óriási roncsderbit rendez Michael Bay a vashulladékból összerakott űrlényekkel a Transformers: A kihalás kora című sci-fi akciójában. Az Imaxben is látható mértéktelen technikai melldöngetésben olykor emberi szónak is jut tér, ilyenkor Mark Wahlberg, Nicola Peltz, Jack Reynor, Stanley Tucci és T.J.Miller kap pár színészi pillanatot.

Nem tennék rá nagyobb összeget, hogy bár a cím Transformers: A kihalás kora meglehetős baljóslatúan hangzik, a transformerek visszajönnek még a mi vásznainkra Michael Bay rendező jól meggondolt szándékából. Ha ugyanis ennyire eszi a világ ezt a fajta sci-fi akciót, bolondság lenne abbahagyni. Különben pedig a film is úgy ér véget, hogy a mindent elöntő nyúlós meghatottság közepette finom utalás essék a derék űrlényeink esetleges visszatérésére.

A film végéről még annyit kell elöljáróban, hogy ezúttal még nehezebben érkezett el, mint eddig bármikor ebben a sorozatban. Bay valósággal vérszemet kapott, s bár már az előző rész két és fél órája is alaposan túlméretezettnek hatott, ez a mostani két és háromnegyed óra kimondottan kínzókamra jelleget öltött a vége felé.

Semmi gond az akcióval, a technikára leegyszerűsített látványossággal, az őrületes Imax melldöngetéssel, ennek a műfajnak ez az ára, aki ilyenre ül be, ezt akarja kapni. Ám az arányokkal Bay ezúttal alaposan visszaélt. A két és háromnegyed órából legalább két óra volt a computer animációs háborús tűzijáték, a dolog természetéből adódóan fülrepesztő csörömpöléssel kísérve. Emberiséget ilyen világrengető hanggal és látvánnyal eddig nem mentettek még meg.

Hogy az ember ráun az ilyesmire egy idő után, az benne van a pakliban, hisz még a legelszabadultabb fantáziájú bűvész mester is le-lenyúl mások által már használt látványosságot, ami azután a nézőnek visszaköszön a vásznon. Ráadásul Bay már eddig is kitalált pár mutatós dolgot a meséje közben, miért ne ismételne meg belőle ezt-azt, ha egyszer már úgyis bevált. De ezúttal még unatkozni sem lehetett nyugodtan, mert olykor az elviselhetőség határán csörömpölnek Bay kedves tranformer űrlényei, akik harc közben tucatnyi MÉH-telepre való vashulladékot zörgetnek magukon.

Ez is az a Hasbro-féle rágógumi, amit nagyon sokan nagyon szívesen rágnak és Bay ráadásul most a szokásosnál több emberi motívumot is beleszőtt az űrlényesdi harcba. Ez határozottan jót tett a sztorinak, sőt, úgy a film feléig úgy látszott, sikerül kellemesen háziasítania a sci-fi akciót, és beleszőnie egy bohókás találmányaival bíbelődő apa (Mark Wahlberg) s az érettségitől rettegő leánya (Nicola Peltz) olykor jó humorú sztoriját.

Kettejük konfliktusa, egymásért aggódása, elszakadásuk, újra összeakadásuk, kiegészítve a leányzó fiújával (Jack Reynor) kimondottan fogyaszthatónak bizonyult a feltámadt illetve feltámasztott űrlények fellángoló háborúskodása közepette. Mark Wahlberg éppen megfelelően megszállott és kellően aggodalmas apa ahhoz, hogy színt vigyen a rém kusza hatalmi-gazdasági-pusztítási-világuralmi szálakból szőtt fantasztikus mese szokványába.

Más kérdés, hogy a film végén azután Bay rendező ezt a az családi motívumot használja fel arra, hogy meleg vigyorral öntse a szokásos amerikai giccset és pár rémületes életbölcsességet a kimerült néző szemébe. A film feléig egészen jól működik a reál-mese meg az űrlény-mese együtt. Előkerül ugyanis egy ütött-kopott kamion, amelynek ósdi alkarészeiből Wahlberg váratlanul elővarázsol egy amolyan zsebrakétát, s miután kihúzza a helyéből, kiderül, hogy a roncsautó tulajdonképpen a jószándékú űrlények, az Autobotok eltűnt vezére, Optimus.

És miután nem csak Optimus maradt a földön a pár évvel korábbi - és az előző filmben tárgyalt - nagy űrlényháborúban, megindul az újabb harc egyrészt a kétféle űrlények, másrészt az emberek, harmadrészt az emberek és űrlények között. Tehát aki csak bír, harcban áll a másikkal, ahogy ez már az emberiség-mentő amerikai sci-fi akciófilmekben lenni szokott.

Újdonságként belép a képbe a rég látott, és még ilyen környezetben is élvezetes perceket szerző Stanley Tucci, mint világuralmi találmányával különböző játszmákat kezdő zseniális tudós, aki ugyan csoda tudja, mit is akar tulajdonképpen, de mégis jó, hogy jelen van, emelve a színészi nívón.

Ami a computer animáció állapotát illeti: minden képzeletet felülmúló látványosságra képes, pláne Imaxben. Már semmi szükség nem volt rájuk, de valószínűleg technikai élvezkedés okából kerültek a film végén ráadásnak a vászonra a minden eddiginél hatalmasabb, rémesebb és csörömpölőbb vashulladék kinézetű űr-sárkányok. A Hasbro-birodalom új kedveskéi.

(Transformers: A kihalás kora: ***)