Schmidt Mária;Heti Válasz;

2014-07-01 08:08:00

Mária országa

Addig gyötörte Schmidt Mária nemzetért görcsölő gyomrát "a múlt fogságában" dagonyázó liberálisok gyűlölete, mígnem egyetlen, hatalmas szellemi böffentéssel ki nem adott magából mindent a Heti Válasz öt egész oldalán. Mint a kényszerűen távozó gyomortartalomban általában, ebben is megtaláljuk mindannak a nyomát, amit az érintett korábban behabzsolt, ám megemészteni nem tudott. Ez az okádék nem érdemelne figyelmet, akadnak publicisták, akik hetente többször is szolgálnak hasonlókkal. De: Schmidt mégsem csak afféle perc-skribler, hanem titulusa szerint történész, terrorházi főigazgató, holokausztemlékhely-kreatív. Mi több, időnként a miniszterelnök valóságos belső titkos tanácsosa, s mint ilyen, talán nemcsak tálalja, hanem ő (is) keveri a kormányfő gondolati zagyvalékát. Ezért, ha némi undorral is, de érdemes belepiszkálni abba, amit közszemlére tett.

"A történész nem vetítheti rá a múltra kora ideológiai sémáit" - írja, miközben mást sem tesz, mint hogy a múltat annak az útnak a "tanulságai" alapján írja át, amit Orbán Viktor az elmúlt negyedszázadban bejárt, s amit kizárólagosan követni hivatottnak gondol. Értsd: hogyan legyünk a hatalom megszerzése és gyakorlása érdekében radikális liberálisokból nacionalista jobboldali populisták, demokratákból etatista-autoriterek. Az Abszolút Igazság, amit mindenkinek követnie kellene, a Kormányfő Igazsága, aki pedig nem akar beállni az apologéták közé, az megátkozva kitaszíttatik a nemzet közösségéből, mint olyan, aki nem ért meg semmit a 2008-ban, a válsággal megkezdődött, új hatalmi struktúrákat létrehozó XXI. századból.

Schmidtet nem az ész, hanem az undor vezeti: a "2014-es választásokig kánont állító, szellemi terrort gyakorló, emblematikus balliberális megmondóemberek" utálata, akik "végérvényesen bezárták magukat a szavatosságát vesztett '68-as gondolati és értékvilágba". Hogy ki, mikor gyakorolt itt kánon-terrort, azon elmélázhatnánk kicsit, mindenesetre olyan nagyon hatékony ez a terror nem lehetett, ha a terrort gyakorló liberalizmus mára "elmeszesedett zárványba" kényszerült, vagy talán mégsem annyira elmeszesedett az a zárvány, ha ilyen hányingert tud még mindig kiváltani Schmidt Máriából.

Az nem meglepő, hogy Schmidt undorodik a liberalizmustól, az annál inkább árulkodó, ahogyan elsiratja a baloldalt. Pontosabban azt a szocialista pártot, amelyre a liberális zárvány a választások előtt sajnálatosan elvtelen kompromisszumot kényszerített, végképp ellehetetlenítve az akkor még életképesnek tűnő párt megújulását. Mert: "ez a semmilyen felelősséget nem viselő értelmiségi csoport folyamatosan támadta és alázta Mesterházy Attilát és a szocialisták többi olyan politikusát, aki az ő érték- és érdekvilágukon kívüli világ felé is orientálódni próbált volna, ha lett volna benne elég kurázsi." Schmidt persze nem a baloldalt siratja, hanem az egyelőre meg nem valósult orbáni tervet, hogy a posztkommunista etatista-autoriter utódpártiságban a Fidesszel osztozó, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét elfogadó váltótársként üljön egy "baloldali" párt mellette a "demokratikus" parlamentben.

De hát ez csak futó betét a liberalizmus el- és kiátkozásában. Mert persze nem csak a baloldal, hanem a nemzet minden bajának okozója, hogy a magyarságot ért összes tragédiát bizonyos körök nem engedik feloldódni a közös gyászban, amelynek aktuális szimbóluma a Szabadság téri emlékmű volna. Miért nem engedik? Mert "bizonyos körök" az áldozati státuszt akarják abszolutizálni. Örökölhető és előnyökre váltható kiváltságnak szeretnék tekinteni felmenőik tragikus sorsát. Márpedig: ha az áldozati státusz örökölhetővé válik, akkor a "tettesség" is öröklődik. Gusztustalan egy logika! Azért, hogy a magyar államot és a magyar nemzetet felmentse (talán nem egymáshoz mérhető) felelőssége alól, amit a holokausztért visel, azzal vádolja a ma élő zsidókat, hogy a felmenőik mártíromságából akarnak kiváltságokhoz jutni. Amit, ha "a magyarok" engednek, úgy örökre beszorítják őket a tettes státuszába. Mert "eltagadják a különbséget gyilkos és bűnsegéd között". Legyen igaza Schmidtnek. Csakhogy akkor Gábriel arkangyal ott a téren a rá lecsapó náci sas bűnsegéde.

Innentől kezdve Schmidt dolgozata tényleg egyetlen hányás: a ballibek nem ismerik "a magyar érdek" szóösszetételt, csak a mindenkori birodalmi status quónak akarnak megfelelni, hol Moszkvának, hol Brüsszelnek, nem érdekli őket, ami a Nagykörúton kívül történik... Ne piszkáljuk tovább: mindez egyszerű zsidózás.

A zsidóság tragédiája a nemzet tragédiája lett - választja mottónak Schmidt az Auschwitzot megjárt Ránki György történész gondolatát. Igaz. De, mi lenne, ha megfordítanánk a mondatot: a nemzet tragédiája a maga meztelenségében a zsidóság tragédiájában mutatkozott meg. Mert nem csak (vagy elsősorban) a zsidókról van szó, hanem a nemzetről. A zsidóságot "magyarországi zsidóként" Schmidt legfeljebb megalázza, amikor öröklődő sorstalanságukat a magyarokra veszélyes zsidó sorsként mutatja fel. Ami ennél szörnyűbb: a magyar nemzetet csapja be, amikor retrospektív szociológiává silányítja a történelmet.

Schmidt tanulhatna Kierkegaardtól: "Abszolút Igazság egyedül Istennek adatik; ami nekünk megadatik, az az igazság keresése." Nem keresett, csak talált, kinyilatkoztatott: gyűlöletet.