bélyeg;rekordár;New York-i árverés;Royal Gazette;Magenta;

2014-07-02 07:32:00

Kilenc és fél millió dollár bélyegért

Csaknem tízmillió dolláros rekordáron kelt egy bélyeg egy New York-i árverésen. Az egycentes Magentát Brit Guyanában adták ki 1873-ban és a Sotheby a "bélyegek Mona Lisájaként" bocsátotta áruba. Előtte bélyegért 1996-ban adták a legtöbbet, 2,2 millió dollár.

A most elkelt ritkaságot kék alapon vörös ábrával nyomták, hajóval, "Visszatérünk" fölirattal. Abban az időben az anyaországból hajón érkeztek a küldemények Brit Guyanába, köztük a bérmentesítésre szolgáló bélyegek is, de1856-ban egy szállítmány késlekedett. A postamester fölkérte a helyi újságnak, a Royal Gazette-nek a nyomdáját, hogy készítsen egycentes bélyegeket vörös és kék nyomattal.

Közülük egyetlen, a most elárverezett One-Cent Magenta maradt fönn. A legenda szerint erre az árva példányra 1873-ban Skóciában egy tizenkét éves fiú lelt rá, így jutott öt évvel később egy nagy liverpooli gyűjtő birtoklába, aki viszont halála után egy berlini múzeumra hagyományozta.

A nagy értékű bélyeg ellenőrizhetetlen vándorútján kétszer cserélt még gazdát, először 1970-ben, akkor is árverésen, de "csak" 280 ezer dollárért. Tíz év múlva már csaknem egymillió dollárt ért, egy amerikai vegyész örökségéből bukkant elő, aki viszont 2010-ben börtönben halt meg, ahol gyilkosság vádjával raboskodott.