Egy tekintélyelvű rendszer nem tart örökké

Misetics Bálint szerint ennek az országnak nem kellene ilyen rettenetesnek lennie. Hiszen mindaz, ami velünk és körülöttünk történik, emberi cselekedetek következménye, tehát emberi cselekedetekkel meg is lehet változtatni. A doktorijára készülő ifjú társadalompolitikust leginkább onnan ismerhetjük, hogy ő szokott a dózerek elé feküdni, amikor bontani akarják a hajléktalanok kunyhóit.

Korán érő típus. Már tizenöt éves korában felcsapott barátaival utcazenésznek, hogy az így összekalapozott pénzt a Menhely Alapítványnak adományozzák. Azt mondja, ez azért történt, mert a falusias Rákoshegyen nőtt fel, ahol nem voltak hajléktalanok, de amikor gimnáziumba ment, a budai Toldyba, naponta át kellett kelnie a városon, és megviselte, hogy emberek élnek az utcán. Elég sok pénzt összeszedtek a zenéléssel, tetszett az embereknek, hogy jól öltözött gimnazisták ilyesmire gyűjtenek, és ott vannak a hajléktalanok is, akik néha velük énekelnek. Tartottak később jótékonysági hangversenyt, karácsonyi koncertet is a Toldyban, de Bálint egyre inkább úgy érezte: a jótékonykodás kevés. Ez a felismerés vezette el az Utca embere önkéntes hálózathoz.

- Velük szerveztük meg az első Szolidaritás Éjszakáját a Nyugati aluljáróban. Azt üzentük ezzel a hatalomnak: nem az a megoldás, hogy eltüntetitek a problémát! - meséli. - Mert a törekvés, hogy kipucolják a hajléktalanokat a közterületekről, nem 2010-ben kezdődött. A korábbi városvezetés is csinálta, csak nem volt tömeges, nem volt nyílt és nem fabrikáltak hozzá ideológiát. Tették, de szégyellték. 2005-től évente megrendeztük az akciót, követeltük a lakhatáshoz való jogot, a szociális bérlakás hálózatot, az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalmát. A kunyhórombolás sem új keletű. Az MSZP-SZDSZ kormány idején is védtünk élőlánccal kunyhót a dózerektől.

- Az Utca Embere mozgalomból nőtt ki később A Város Mindenkié csoport?
- Bizonyos értelemben igen. Utóbbit 2009-ben alapítottuk, s az a lényege, hogy nem jószándékú középosztálybeliek beszélnek a hajléktalanok nevében, hanem a fedél nélküliek állnak ki a jogaikért. A mintát külföldről hoztuk. Udvarhelyi Tessza is, én is New Yorkban tanultunk ösztöndíjjal, ott ismerkedtünk meg a hasonló elven működő Picture the Homeless nevű közösséggel. Örültek, hogy a példájuk inspirál minket, négy aktivistájuk el is jött Magyarországra, képzést tartani a hajléktalanoknak.

- Az elmúlt négy év diáktüntetéseinek egyik vezéralakja vagy. A Fidesz székház udvarán kopasz hústornyok védték tőletek a bent dolgozókat.
- Nem kellett őket védeni, nem bántottunk senkit. Az Alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoztunk a Lendvay utcában. Ez volt az, amellyel az Alkotmánybíróság által korábban alkotmányellenesnek ítélt passzusokat - pl. a hajléktalanság kriminalizálását, az egyetemi autonómia csökkentését, a röghöz kötést, az egyházak közti diszkriminációt - egyszerűen beemelték az Alaptörvénybe. Amikor pedig törvénybe foglalták a szegregáció lehetőségét illetve ki akarták terjeszteni az állami alkalmazottak megfigyelését, a Belügyminisztérium kapujában felolvastuk Orwell 1984 című regényét, elejétől a végéig.

- Nem tudom, hatékonyak-e ezek a módszerek, de az biztos, hogy szokatlanok, tehát vonzzák a kamerákat. Ki az agy? Kitől származnak az ötletek?
- Sokan vagyunk agyak. A Martin Luther King vezette fekete polgárjogi ellenállás és a Gandhi-féle erőszakmentes tiltakozás eszköztárát próbáljuk hazai viszonyokra alkalmazni.

- Közkeletű vélekedés, hogy a fiatalok apolitikusak, ha mégsem, akkor jobbosok, sőt szélsőjobbosok, és mihelyt tehetik, külföldre mennek. Szóval átkozottul elütsz az átlagtól.
- Szerencsére nem vagyok ezzel egyedül. A Város Mindenkié csoportból sokan külföldön tanultunk - én a Berkeley-n, majd Oxfordban - elsősorban abból a célból, hogy a kint szerzett tudást hazahozzuk, és az egyetemi, szakmai világban, meg a mozgalmi életben alkalmazni tudjuk. Tehát azért mentünk ki, hogy itthon hasznosabbak legyünk. Szerintem sokan élünk úgy, hogy nem tetszik, amit látunk. És az, hogy lehet valamit tenni ellene, felszabadító tapasztalat.

- De lehet tenni bármit érdemben?
- Egyetlen tekintélyelvű rendszer sem tartott örökké, ez sem fog. Akkor is fontosak a tiltakozások, ha rövid távon nem érünk el eredményt, mert ezek teremthetik meg azt a közösségi élményt, amitől legközelebb nem bonthatják le ilyen könnyen a demokratikus kultúrát. A másik dolog: sose lehet tudni, mi milyen hatással jár, nem számítható ki, melyik lesz az a szikra, amely elindít egy tömegmozgalmat. Mindenesetre mi igyekszünk szikrákat csiholni.

- A szikráitokból tíz perces hír lesz, villámgyorsan elfelejtik őket.
- Erdős Virág írja egyik versében: "borzalom és béke van". Most ebben élünk. Azt a lépést kellene megugranunk, hogy ne egy-egy ügyre, eseti jelleggel szervezzünk tiltakozást, hanem módszeresen, folyamatos jelenléttel építsünk mozgalmat. Nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. A huszadik század elején sikeresen művelte ezt a baloldal és szociáldemokraták, s ugyanezt csinálja ma a szélsőjobb. A régi munkásmozgalomnak énekkarai, könyvtárai, önképző körei, sportklubjai voltak. A szélsőjobbnak íjász táborai, rovásírás szakkörei, Vass Albert felolvasó estjei vannak, továbbá könyvesboltok, lapok, könyvkiadás. Szerintem a tévesen baloldalinak nevezett baloldal óriási hibája, hogy tökéletesen elhanyagolta a terepmunkát. De talán még nincs késő. Ha most elkezdünk valamit, abból kinőhet egy valóban baloldali párt. Kérdés persze, leszünk-e elegen, akiknek fontos ez az ügy.

- És leszünk? Mi gyűrheti le az elharapódzott apátiát?
- Bibó István politikai tízparancsolatában, A szabadságszerető emberben azt írta: a közügyek méltatlan kezekbe kerülésének legfőbb oka a tisztességes emberek kezdeményezőkészségének hiánya. Ha komolyan gondoljuk, hogy igazságosabb társadalomban akarunk élni, nem megúszható, hogy ezért jóérzésű, tettre kész emberek szerepet vállaljanak. Nagy fába vágja fejszéjét, aki egy új, hiteles mozgalom építésébe fog, de nem szabad eleve elsiratni és meg se próbálni. Mert ha azt mondjuk, hogy birkanép vagyunk, akiknek bármi jó, akkor ez önbeteljesítő jóslattá válhat.

- Vegyünk példát Orbánról? Merjünk nagyot álmodni?
- Kétségtelen, hogy a jobboldal önbizalom erősítő narratívája igen hatásos. Kétharmados győzelmük egyben a liberálisok technokrata diskurzusának kudarcát is jelenti. Meggyőződésem, hogy a baloldalnak vissza kellene hódítani a demokratikus nacionalizmust a szélsőjobbtól. A demokratikus nacionalizmust fel lehet használni, fel is használják kirekesztő politikák, de alapvetően mégiscsak az univerzális szolidaritásról szól. A családi vagy osztályönzéssel szemben azt vallja: te milliárdos lettél, ám ugyanúgy a nemzet része vagy, mint a nyomorban élő százezrek, ez összeköt titeket, tehát felelősséggel tartoztok egymásért. Szép gondolat, már Petőfi, Vörösmarty is írt erről, ráadásul egybevág az emberekben mélyen élő értékrenddel.

- Szívem szerint azt mondanám: hajrá, csináljuk! De amit elmondtál, egyelőre csak elmélet.
- Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy tudom, mit kell tenni. Többen, akik az elmúlt évek akcióiban ismerkedtünk össze, sokat gondolkozunk azon, hogyan kellene elindulni. Abban biztos vagyok, hogy hosszú távon csak egy településhatárokon és osztályokon átívelő együttműködés lehet sikeres. Ellenzéki oldalon a fiatalítást erőltetik, pedig szerintem a politikai problémák nem korosztályhoz köthetők. Kétlem, hogy a Fidelitas elkötelezettebb lenne a társadalmi igazságosság terén, mint Lázár János. Az MSZP sem attól tud megújulni, hogy Lendvai Ildikót Kunhalmi Ágnesre cserélik. A néhai Magyar Köztársasághoz hű állampolgárok fogják elindítani a változásokat - kortól függetlenül. 56-ot az egyetemi ifjúság kezdte, de azért dagadhatott forradalommá, mert tömegek csatlakoztak hozzá.

- Van frissebb példám is. A 93-as Charta tüntetésen többszázezren vonultunk öttől nyolcvanévesig. Mit gondolsz, mi fogyott el belőlünk útközben?
- Most nem történik semmi, de úgy látom, nagyon sokan várják, hogy történjen. Az is baj, hogy az utóbbi évek ellenzéki ténykedése nem tűnt túl előremutatónak. Például sokan bíztak abban, hogy a Millából kinőhet valami - ők joggal csalódottak. A Szolidaritás se váltotta be sem az ígéreteket, sem a hozzá fűzött reményeket. Ettől függetlenül, ha legközelebb elindul a mozgolódás akár a civil szféra részéről, akár az LMP vagy a PM oldaláról (mert én bennük is érzek potenciát), az termékeny talajra fog hullani.

- Mit tervezel? Miben hiszel?
- Szeretnék szerepet vállalni egy új, valóban baloldali mozgalom - később esetleg párt - létrehozásában. Nem tudhatjuk előre, hogy amit csinálunk, vajon hiteles lesz-e, megakadályozzuk-e igazságtalan törvények elfogadását vagy leválthatjuk-e az elszabadult hajóágyúként működő rezsimet. De abban hiszek, hogy biztos tudás hiányában is érdemes kiállni azért, amit gondolunk, és azokért, akiket kizsákmányolnak, megaláznak, megfélemlítenek. Mert önmagában az, hogy közösen kiállunk jó ügyekért, méltóságot és erőt ad. Abban is hiszek, hogy nem kellene ennek az országnak ilyen rettenetesnek lennie. Nem törvényszerű, hogy ennyire ne bízzunk egymásban, hogy ezt a kormányt választottuk immár másodszor, hogy szélsőséges méreteket öltött a szegénység, a hajléktalanság. Ez nem természeti csapás. Emberi cselekedetek következménye, épp ezért emberi cselekedetekkel meg is lehet változtatni.