lépfene;fertőzött sajt;felelősség;A Hableány Bt.;

2014-07-08 14:45:00

Elismerte felelősségét a lépfenés húst feldolgozó cég

Elismeri felelősségét a lépfenével fertőzött húst megvásárló és azt a közétkeztetésben felhasználó Hableány Bt. igazgatója az ellene folyó eljárásban - közölte az igazgató ügyvédje keddi sajtótájékoztatóján, a szakhatóság által bezáratott tiszafüredi Nemzeti Étteremben.

Szabó Ottó, a tiszafüredi székhelyű bt.-t vezető Ábrahám Tamás ügyvédje, egyben a vállalkozás jogi képviselője elmondta: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság két gyanúsított ellen folytat közvádas eljárást az ügyben. Ábrahám Tamás magánszemélyként e büntetőeljárás egyik gyanúsítottja.

Az ügyvéd hangsúlyozta: ügyfelét nem szándékosan elkövetett bűncselekménnyel, hanem ártalmas közfogyasztási cikk gondatlan forgalomba hozatalának vétségével gyanúsítják.

Az ügyvéd közölte: a cégvezető elismeri felelősségét abban, hogy hatósági bizonyítvány nélkül vásárolt marhahúst. Állítása szerint ugyanakkor ezt jóhiszeműen tette, annak tudatában, hogy állatorvos látta az árut. Hozzátette, mivel ügyfele együttműködött a hatóságokkal és mindenben segítette az ügy felderítését, megítélésük szerint nem kell tartania büntetőjogi felelősségre vonástól.

A jogi képviselő kifejtette: a fertőzött árut június 23-án, a City Farm Kft.-től szállították a cég konyhájára, ahová összesen 100 kilogramm színhús került. Utóbbi vállalkozás vezetője váratlanul hívta fel Ábrahám Tamást telefonon az eladó marhahús miatt. Nem voltak üzleti partnerek, a vendéglátós máshonnan szerzi be az alapanyagot cége számára - magyarázta kitérve arra is, hogy a telefonbeszélgetés során az eladó azt állította: állatorvos látta a húst.

Az állítás valóságtartalmát igazoló hatósági bizonyítványhoz Ábrahám Tamás az ajánlattevővel való régi ismeretségre tekintettel nem ragaszkodott - mondta Szabó Ottó.

Az ügyvéd elmondása szerint a húst a megvásárlás másnapján, június 24-én felhasználták a közétkeztetésben, ám olyan technológiával készítették el, hogy „ha bármilyen baktérium is volt benne, a tartós főzés révén az elpusztult”. Kizárólag aznap fogyasztottak ebből a marharaguból a városban és a környező településeken - tette hozzá. Kiemelte: a tudományosan elfogadott 7 napos lappangási idő már bőven letelt és 15 nap elteltével máig senki nem betegedett meg az ételtől.

A kórházba került 8 ember az állatfarmon érintkezett a fertőzött állattal, vagy annak feldolgozásában vett részt.

Ha Ábrahám Tamás "egyetlen deka húst sem vesz át ebből az áruból, ezek az emberek akkor is kórházban lennének” - mondta az ügyvéd.     

Szabó Ottó kiemelte, hogy ügyfele Tiszafüreden elismert, köztiszteletben álló vállalkozó, aki soha nem került összeütközésbe a szakhatóságokkal, a Tiszafüredért-díj kitüntetettje, több évtizede működteti a Nemzeti Éttermet. Személyét az elmúlt napokban „meghatározott érdekek által vezérelve” összemossák politikai ügyekkel.

Leszögezte: Ábrahám Tamás és cége nem politikai szereplő, az esetet nem tekintik politikai ügynek és visszautasítják, hogy a cégvezető bármiféle „politikai összefonódás részese lenne”.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatban lévő hatósági eljárása kapcsán a jogi képviselő arról tájékoztatott: a Hableány Bt. hozzájárult a Nemzeti Étterem július 2-án elrendelt azonnali bezárásához, fertőtlenítéséhez, a cégvezető biztosította a laborvizsgálatokhoz szükséges mintákat.

Az étterem modern, HACCP-rendszernek megfelelő konyhatechnológiával dolgozik, így reményeik szerint néhány hét múlva az egység újra kinyithat - mondta.

Szabó Ottó szerint tudomásul veszik, hogy a nyári időszakra Tiszafüred önkormányzata és a térségi helyhatóságok felmondták a Hableány Bt.-vel kötött közétkeztetési szerződést, ám ha a szakhatóság újra engedélyezi az étterem és a konyha működtetését, Ábrahám Tamás ősztől folytatni szeretné az érintett településeken végzett közétkeztetési szolgáltatását. „Egyetlen felróható mulasztás miatt egy vállalkozás tönkretétele senkinek nem lehet célja” - fűzte hozzá az ügyvéd.