Dőre fejjel, drága időmből elvesztegettem csaknem órácskát. Rebesgették, hogy az egyik mérsékelt jobboldali hetilapban terjedelmes írás jelent meg Schmidt Mária tudós hölgy és befolyásos politikus tollából, illik tehát elolvasni és töprengeni rajta.
Elolvastam, sok eredetit nem találtam benne. Azt ellenben igen, amire az, aki kissé nagyobb figyelemmel kíséri közéletünk fejleményeit, már korábban fölfigyelhetett. A kormánypolitikának, ha nem is teljesen új, de mind leplezetlenebb radikalizálódására.
Botorul azt reméltem az áprilisi parlamenti választások után, hogy az újabb, elvben négy évre érvényes kétharmados többség valamennyire toleránsabb lesz, mérséklődik falánk étvágya. Hiszen ideje van, szavazógépe is, előterjesztett indítványait körültekintőbben, a körülmények sokoldalúbb vizsgálatával fogalmazza majd meg. Nem így történik, éppen ellenkezőleg.
Nyúljon bármihez, ripsz-ropsz módon cselekszik, durva paragrafusokban fogalmazza meg közeljövő cselekedeteit, mellőzi az ellenzék minden megjegyzését.
Olyan országban, ahol a demokrácia szilárdabb történelmi alapokon nyugszik, mint nálunk, mindenütt ellenkezően tesznek, függetlenül a törvényhozási fölény arányától, ott jelen van a szándék az egyeztetésre. Ehhez azonban nem rohammunkára van szükség, hebehurgyán összetákolt szövegek néhány perces megszavaztatására, mintha attól félnének, ha kicsit több időt szánnának a vizsgálódásra, a közvélemény észrevenné a fogyatékosságokat. Következésképpen megváltozhatatlan helyzeteket kell teremteni.
Teljesen tisztázatlan a mai napig is, hogy a Magyarország energetikai sorsát hosszútávra meghatározó Paks 2 egyezményt, csakugyan megelőzte-e alapos hatásvizsgálat? A veszedelmes anyagi vonzatokon kívül, tekintetbe vették-e a nem csupán technikai körülményeket is, és különösen a társadalmi következményeket.
Szigorú titoktartásra hivatkoznak, de az embernek az érzése, hogy valamit nem csupán a hazai közvélemény elől igyekeznek rejtegetni, hanem az uniós szövetségesek elől is, hiszen föltehető, mert kétoldalú egyezményről van szó, az orosz partnerek, személyesen Putyin is, minden részletet ismernek, tehát ki elől kell rejtélyeskedni?
Tudom, a kérdésföltevés tűnhet demagógiának is, de valami csekély nyíltság csak elengedhetetlen, már azért is, hogy a társadalom minimális bizalomban reménykedhessék.
Aztán itt a kormányzati radikalizálódásnak személyi vonzata. Néhány hete csupán, hogy az új Orbán kabinet megalakult, azon kotlani, hogy miért húzódott el annak idején a kiválasztás hosszú napokig, fölösleges és méltánytalan volna.
A miniszterelnök szuverén joga megválasztani legközelebbi munkatársainak a körét, a hosszabb töprengés lehet annak a jele is, hogy körültekintő, igyekszik a legjobb megoldás mellett dönteni. Legyen! De ha így van, miért kell alig napok múltán csaknem mindent a feje tetejére állítani, szokatlan átszervezésekkel új kormánystruktúrát kialakítani.
Eddig volt a teljhatalommal rendelkező miniszterelnök, legfelsőbb áldása nélkül semmi nem dőlhetett el, most mondhatni néhány napja olyan kancellária lett az egyik központ, amely hovatovább minden rezdülésünket befolyásolhatja. A legkevesebb, hogy bürokratikus vízfej, mindenható. És az élén olyan ember, aki korábban is kérlelhetetlen magabiztossággal, elhárított minden ellenvéleményt. Ha szóvá tették ezt, megtorló, büntető lépések következtek.
És jöjjenek akkor a szubjektív megjegyzések.
Az új miniszter, mert róla van szó, annak köszönhette páratlan és gyors száguldását, hogy köztudottan a Fidesz radikális, fogalmazhatunk úgy is, ultra szárnyának az egyik meghatározó képviselője. Annak, amely ellentmondás nélkül hirdeti meg szándékait, elsöpör minden ellenérvet. És nem az ő az egyetlen.
Kövér László házelnök már korábban is kegyúrnak tarthatta magát, a T. Ház legmagasabb pulpitusáról korlátok nélkül osztogathatta sértő, megbélyegző megjegyzéseit, erkölcsi következmények nélkül, az udvariasság legteljesebb mellőzésével, hangulata szerint. Ez a kiváltsága megmaradt. Tanulékonyan követte őt azonban, az eddig frakcióvezetői tekintéllyel fölruházott Rogán Antal, aki rendben, parlamenti vitában megszokottan borsos megjegyzésekkel reagált a bírálatokra. Jellem és neveltetés kérdése ez. De a fáma szerint napokon belül ő is nagybefolyású tárca nélküli miniszter lesz, a csakugyan kulturált gazdasági tárcavezető mellett a bankügyek egyik befolyásolója, aki nincs nagy tekintettel arra, hogy a hiteltörlesztések nagy társadalmi következményű aggályos és egyoldalú rendezése, milyen következményekkel járhat a bankrendszer egészére.
A jogi ismeret nagyon fontos a kormányzati felelősségben, de a társadalmi és gazdasági hatások szerepének legteljesebb mellőzése, sok későbbi galibának (hogy mellőzzük a súlyosabb jelzőket) lehet a forrása. Amikor talán már túl késő lesz, nagy bajjal járhat az óvatos ellenvélemények lesöprése.
És akkor a sejtetett további személyi változás, Kósa Lajos kiválasztása a Fidesz új frakció vezetőjéül, egyértelművé teszi, hogy miről is van szó. A kormánypárt legfelsőbb ultrája, Orbán Viktor, olyan hatalmi átcsoportosításba fogott, amely a közéletre még jobban rászabadítja pártjának kíméletlen ultra szárnyát.
A Schmidt Mária-féle dolgozat közlési idejének a megválasztása, aligha lehetett független ettől a hirtelen nyargalástól.
