Megnehezült felettünk az idők járása

Publikálás dátuma
2014.07.12. 10:12
Családjuk patrónusának, Tisza Istvánnak emléke kapcsán sem hallgatott Bajcsy-Zsilinszky FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
A "haza bölcseként" emlegetett Deák  Ferenc mondását a harmincas-negyvenes évek terhes időszakában gyakran idézte a magyar antifasiszta ellenállási mozgalom vezető egyénisége: Bajcsy-Zsilinszky Endre. Az a 70 esztendeje megölt magyar mártír, publicista-politikus, aki a fajvédő nemzeti radikalizmus lobogójától a demokratikus ellenzéki politika lobogójáig jutott el nem kis megpróbáltatások árán. 

Választási csalás, képviselőházból való kiszorítás, megszólalási lehetőségeinek csorbítása, anyagi ellehetetlenítés szegélyezték küzdelmes útját. A hatalom nyomása mellett a legelemibb anyagi gondokkal kellett megküzdenie. Ha szegényen is, de hallatlanul nagy erőfeszítéssel, bátorsággal végezte ellenzéki-politikai tevékenységét az egyre fenyegető szélsőjobboldali világgal szemben. Szinte valamennyi ellenzéki szervezettel kapcsolatot tartott, sok helyen megfordult, előadott, cikkezett, levelezett - hirdetve a demokratikus politika és társadalmi kibontakozás eszményeit. Már korán hallatta hangját a Bethlen-rendszer ellen, lapjában, az Előörsben nem véletlenül engedte közölni József Attilának "Bethlen István" című szatirikus versét. Zsilinszky hamar kiábrándult a "nemzeti-keresztény" jelszavak mögé búvó, nagybirtokvédő politikából. Vitázott Bethlennel, hevesen szembeszállt az álparlamentarizmussal, az álnacionalizmussal, az érzéketlenséggel. Különösen érzékenyen érintette a falun élők szociális helyzete, kiszolgáltatottsága, jogfosztása. Képes volt gyalog bejárni a Tisza vidékét, s felkeresni ezeket a szegényembereket. Vesszőparipája lett ezekben a bethleni években az ország valódi szociális arculatának megmutatása.

Nem véletlen "Egyetlen út a magyar paraszt" című művének kiadása sem; parasztpolitikájának summája a földreform. Sokan csatlakoztak gondolataihoz, sokan váltak társaivá: írók, újságírók, tudósok, művészek, fiatal baloldali értelmiségiek, de olyan agrárszakemberek is, mint a szegedi szegény kisbérlők bátor védője: Kerék Mihály, "A magyar földkérdés" címet viselő jelentős agrár-irodalmi alapmű szerzője. "Miért ne foghatnának össze az ellenzéki pártok azért, hogy elhárítsák egyszer s mindenkorra a diktatúra minden veszedelmét és kikényszerítsék a parlamenti demokrácia alapfeltételeit…" - írta Bajcsy-Zsilinszky az "Üzenetem a jobboldalnak" című 1935-ös cikkében, miután megvált vitézi rangjától és a baloldallal való összefogás útjára lépett. A Népszava híres, 1941. karácsonyi számában hirdette meg a nemzeti ellenállás gondolatát "Kossuth és a magyar külpolitika" című írásában. Ott volt minden demonstráción, sőt, egyik szervezője volt a '42-es béketüntetésnek.

A háború ideje alatt már a kisgazdák legtekintélyesebb személyisége, vezérszónoka, pedig pártja nem igazán állt ki mellette. "Több támogatást kapok a szociktól, mint saját pártom képviselőitől." - panaszkodott ekkortájt. De nem hátrált, pedig elég fenyegetést kapott a szélső-jobboldaltól. Nem jó szemmel nézték aktivitását, baloldali-barátságát, felhánytorgatták neki politikai múltját is. "Valamikor valóban lelkesedtem a fajvédelem gondolatáért. De csak addig, míg észre nem vettem, mi mindent nem dugdosnak e szó szárnyai alá, s micsoda égbekiáltó ostobaságok és gazságok, undok tehetetlenségek és jogosulatlan ambíciók menhelyévé válik ez a jobb sorsra érdemes eszme. Igaz, hogy a gyakorlat vizsgáján maga a fajvédelem szó is megbukott, mert túlságosan bizonytalan, túlságosan sokértelmű, túlságosan megfoghatatlan… Könnyű kimutatni, hogy magyar faj embertani értelemben nincsen, mert a magyarság többféle rasszhoz tartozik…"

Amikor pedig a "Jud Süss" antiszemita filmet először Pesten levetítették, azonnal tiltakozott: "…emberi mivoltomban és magyarságomban egyszerre éreztem magamat megsértve azért, hogy ezt a gyalázatos propagandafilmet egyáltalában játszani lehet Budapesten. Mélyen csodálkozom a filmcenzúrán, de a hatóságok nemtörődömségén is…"

Zsilinszky az üldözöttek érdekében is cselekedett. Különösen sokat fáradozott a szadista parancsnokok túlkapásait elszenvedő zsidó munkaszolgálatosok védelmében, összedolgozott zsidó-ügyekben a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodájával, illetve segítette a Magyarországra menekült lengyeleket is. A lengyel emigráció vezetőivel kapcsolatban állva pálkövei birtokáról számtalanszor átvitorlázott a túlsó partra, hogy találkozzon a balatonboglári lengyelekkel, közbenjárjon többük érdekében.

Külpolitikai téren egyetértett a páneurópai gondolattal, történeti, emlékezetpolitikai kérdésekben pedig Széchenyi helyett Kossuthot és Adyt helyezte előtérbe. Családjuk egykori patrónusának, Tisza Istvánnak emléke kapcsán sem hallgatott. Bírálta azokat, akik Tiszát akarták eszményképnek. Adyt ajánlja követendőnek: "aki nem merült el a hanyatlás hullámaiban, hanem mindvégig fölötte szárnyalt és viharmadárként hirdette fáradhatatlanul a közelgő özönvizet… elpusztul az a nemzet, ha az élők is, köztük a politikusok is, nem Ady után indulnának…"

A Kossuth téri Tisza-szobor avatáskor is kifejtette véleményét a Szabadság-újságban: "Ez a szobor-Tisza azoké, akiknek Kossuthja ott szédeleg márványban a tér másik sarkán. És akiknek Andrássy Gyulája díszmagyarban ott lovagol a képviselőház bejárata előtt. Csak még a Pekár Gyula Petőfije hiányzik és a Kornis Gyula erényprédikátor, esernyős Széchenyi Istvánja. Akkor együtt volnának szoborban nem ezek a nagyok, akik valójában mások voltak, hanem az a kor, amely díszmagyarral, forgathatatlan álkarddal és esernyővel tudja csak szimbolizálni a maga nagyjait, s velük azt a legszörnyűbb korszakát a fölséges magyar történelemnek, mely vakon, botorul és bűnösen megásta az ezeréves magyar birodalom sírját."
"Nemcsak keresztényellenes, hanem emberellenes is minden olyan társadalmi, állami berendezés, melyben elvész, elolvad az emberi egyéniség szabadsága és önállósága." - vallja. Egy szabadabb és szociálisabb világ Bajcsy-Zsilinszky eszménye.
Vajon ma, amikor áll Bethlen, és újra áll Tisza szobra, mit szólna? Mit szólna, amikor manapság a Jud Süss újra levetíthető, s terjeszthető? Mit szólna a "centrális erőtérhez", a közmunkához, a gyermekéhezéshez, a sajtószabadsághoz, vagy a bajba jutott Népszavához, amelyben egykor ő is publikált?
"Megnehezült felettünk az idők járása." - mondogathatná újra, amikor kísértetisen hasonló folyamatok zajlanak. De biztos, sohasem adná fel aktivitását. Ezért jelentheti alakja a reményt sokak számára. Őt kellene minduntalan felidézni...

Kifejezetten "előnyös" beavatkozások

Az Európai Unió pénzügyminiszterei a hét elején elfogadták a tagállamok számára összeállított, úgynevezett országspecifikus ajánláscsomagot, így Magyarország is megkapta a magáét. A gazdasági és pénzügyi javaslatok lényege, hogy először is a költségvetési stratégia tegye lehetővé az államadósság szintjének csökkentését, majd a kormány állítsa helyre a "normális hitelezést", vagyis ennek érdekében mérsékelje a pénzintézetekre kirótt adóterhet. A pénzügyminiszterek tanácsa továbbá stabilitást szorgalmaz a társasági adók terén is, sürgeti a versenytorzító vállalati különsarcok kivezetését; ugyanakkor pedig szükségesnek tartja az alacsony keresetűek adójának csökkentését.
De úgy tűnik, az uniós testület szociális állásfoglalása a legfontosabb: tudniillik, politikai lépéseket vár el a szegénység visszaszorítására. Azt kéri a kormánytól, hogy hosszabbítsa meg a munkanélküli segély három hónapos időtartamát, mert az nem elég új állások megtalálásához. És általában is erősítené a szociális védőhálót, kiterjesztené hatókörét, különös tekintettel a gyermekek és a romák helyzetére.

Mármost mindennek jószerével épp az ellenkezőjét tanácsolja a magyar gazdaságpolitikának a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke, aki az uniós ajánlások nyilvánosságra kerülésével szinte egyidőben adott interjút az Inforádiónak. Heim Péter igen elégedett a "jó irányba" tartó adópolitikával, mert csökken a jövedelmek terhelése, és nő a fogyasztásé; mindennek pedig - úgymond - előbb-utóbb hatása lesz a megtakarítási és beruházási rátára. Ezt "kifejezetten előnyös társadalompolitikai beavatkozásnak" tartja, miként a szociális segélyezés jelenlegi módját is. De arról, hogy a progresszív adózás könnyíthetne leginkább a kiskeresetűek tömegén, persze nem ejt szót, mert akkor azt is el kellene mondania, mely társadalmi rétegek számára oly kifejezetten előnyös a jövedelmi adók csökkentése. Mint tudjuk, ma leginkább a felső középosztály a kedvezményezett - mégpedig éppen mindazok terhére, akiknek körülményein az uniós ajánlások javítani szeretnének.

Heim társadalompolitikai eszménye azonban azt diktálja, hogy alapvetően másféle javaslatokat tegyen. Úgy látszik, még a konzervatív közgazdászt is alkotmányozási hevület fűti, mert arra buzdítja a kormányt, rögzítse az alaptörvényben, miszerint a következő tíz évre reálértéken befagyasztja a szociális kiadásokat. Tekintsünk el most attól, hogy illene már végre békén hagyni az alkotmányt, és nem használni olyasmire, amire nem való - beszéljünk inkább magáról a nagy ötletről, a szociális költségvetés restrikciójáról, és annak bizonnyal "üdvös" hatásáról. Ha tíz éven át nem növekednek a szociális büdzsé keretei, akkor nemhogy kevesebben élnek majd szegénységben Magyarországon, hanem egyre többen.. Márpedig ma is a lakosság közel fele ezen a küszöbön, vagy alatta "egzisztál".

A jelek szerint ez Brüsszelből vagy jobban látszik, vagy kevésbé tekintik eltűrhetőnek, mint Heim Péter. Aki egyébként minden egyéb céllal szemben a köz-, és felsőoktatás finanszírozására költene többet. Helyesen - csak épp azt nem gondolja meg, hogy egy, a jövedelmi viszonyok alapján mind jobban kettészakadó országban a szegények egyre nagyobb tömege már végképp nem engedheti meg magának gyermekei taníttatását. Ezáltal pedig tényleg búcsút mondhatunk a társadalmi mobilitásnak; és megint csak oda jutunk, hogy a megreparált oktatás is kizárólag a tehetősek javára szolgál.

Meg kellene érteni végre, hogy a nagy elosztórendszerekhez való széleskörű hozzáférés az adott, áldatlan gazdasági viszonyok között jobbára úgyszintén a szociálpolitika függvénye. Igaz ez például az egészségügyi ellátásra is; mégpedig egyre inkább, mert ma már szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a társadalombiztosítás csupán csökkent mértékben, minőségben és a kelleténél lassabban nyújtja az elvárt szolgáltatásokat - legalábbis azoknak, akiknek nem áll módjukban igénybe venni az egyre több állami intézményben legalizált fizetős vizsgálatokat és kezeléseket. A hazai egészségügyi ellátórendszer természetesen régóta nem garantálja már a betegek esélyegyenlőségét, de a szociális állapotok folyamatos romlása mind jobban diszkriminálja a szegényeket. Ráadásul - mint az új szakállamtitkár mondja -, a kórházaknak minél gyorsabban "többlettámogatást" kell kapniuk, mert a felhalmozott adósságállomány "nehezíti a működést és folyamatos problémákat okoz". (Hadd jegyezzük meg, hogy többlettámogatásra azért van szükség, mert az előző ciklusban százmilliárdos nagyságrendben csökkentették az egészségügyi büdzsét, majd amikor állami tulajdonba vették a már korábban is eladósodott kórházakat, akkor sem hajtották végre a gazdasági konszolidációt.) Heim Péter erről is megfeledkezik, pontosabban nem akarja látni: azt talán mégse tekinthetjük "előnyös társadalompolitikai beavatkozásnak", hogy a rohamosan romló biztosítási alapú szolgáltatásokkal szemben a kormányzat lehetővé teszi a jómódúak kiemelt ellátását.
De ha mégis ez volna a konzervatív koncepció, akkor legalább tér nyílik egy reális és a társadalom egésze számára ajánlható, baloldali alternatíva előtt. Már csak elő kellene állni vele.

Szerző
Mészáros Tamás publcista

Kifejezetten "előnyös" beavatkozások

Az Európai Unió pénzügyminiszterei a hét elején elfogadták a tagállamok számára összeállított, úgynevezett országspecifikus ajánláscsomagot, így Magyarország is megkapta a magáét. A gazdasági és pénzügyi javaslatok lényege, hogy először is a költségvetési stratégia tegye lehetővé az államadósság szintjének csökkentését, majd a kormány állítsa helyre a "normális hitelezést", vagyis ennek érdekében mérsékelje a pénzintézetekre kirótt adóterhet. A pénzügyminiszterek tanácsa továbbá stabilitást szorgalmaz a társasági adók terén is, sürgeti a versenytorzító vállalati különsarcok kivezetését; ugyanakkor pedig szükségesnek tartja az alacsony keresetűek adójának csökkentését.
De úgy tűnik, az uniós testület szociális állásfoglalása a legfontosabb: tudniillik, politikai lépéseket vár el a szegénység visszaszorítására. Azt kéri a kormánytól, hogy hosszabbítsa meg a munkanélküli segély három hónapos időtartamát, mert az nem elég új állások megtalálásához. És általában is erősítené a szociális védőhálót, kiterjesztené hatókörét, különös tekintettel a gyermekek és a romák helyzetére.

Mármost mindennek jószerével épp az ellenkezőjét tanácsolja a magyar gazdaságpolitikának a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke, aki az uniós ajánlások nyilvánosságra kerülésével szinte egyidőben adott interjút az Inforádiónak. Heim Péter igen elégedett a "jó irányba" tartó adópolitikával, mert csökken a jövedelmek terhelése, és nő a fogyasztásé; mindennek pedig - úgymond - előbb-utóbb hatása lesz a megtakarítási és beruházási rátára. Ezt "kifejezetten előnyös társadalompolitikai beavatkozásnak" tartja, miként a szociális segélyezés jelenlegi módját is. De arról, hogy a progresszív adózás könnyíthetne leginkább a kiskeresetűek tömegén, persze nem ejt szót, mert akkor azt is el kellene mondania, mely társadalmi rétegek számára oly kifejezetten előnyös a jövedelmi adók csökkentése. Mint tudjuk, ma leginkább a felső középosztály a kedvezményezett - mégpedig éppen mindazok terhére, akiknek körülményein az uniós ajánlások javítani szeretnének.

Heim társadalompolitikai eszménye azonban azt diktálja, hogy alapvetően másféle javaslatokat tegyen. Úgy látszik, még a konzervatív közgazdászt is alkotmányozási hevület fűti, mert arra buzdítja a kormányt, rögzítse az alaptörvényben, miszerint a következő tíz évre reálértéken befagyasztja a szociális kiadásokat. Tekintsünk el most attól, hogy illene már végre békén hagyni az alkotmányt, és nem használni olyasmire, amire nem való - beszéljünk inkább magáról a nagy ötletről, a szociális költségvetés restrikciójáról, és annak bizonnyal "üdvös" hatásáról. Ha tíz éven át nem növekednek a szociális büdzsé keretei, akkor nemhogy kevesebben élnek majd szegénységben Magyarországon, hanem egyre többen.. Márpedig ma is a lakosság közel fele ezen a küszöbön, vagy alatta "egzisztál".

A jelek szerint ez Brüsszelből vagy jobban látszik, vagy kevésbé tekintik eltűrhetőnek, mint Heim Péter. Aki egyébként minden egyéb céllal szemben a köz-, és felsőoktatás finanszírozására költene többet. Helyesen - csak épp azt nem gondolja meg, hogy egy, a jövedelmi viszonyok alapján mind jobban kettészakadó országban a szegények egyre nagyobb tömege már végképp nem engedheti meg magának gyermekei taníttatását. Ezáltal pedig tényleg búcsút mondhatunk a társadalmi mobilitásnak; és megint csak oda jutunk, hogy a megreparált oktatás is kizárólag a tehetősek javára szolgál.

Meg kellene érteni végre, hogy a nagy elosztórendszerekhez való széleskörű hozzáférés az adott, áldatlan gazdasági viszonyok között jobbára úgyszintén a szociálpolitika függvénye. Igaz ez például az egészségügyi ellátásra is; mégpedig egyre inkább, mert ma már szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a társadalombiztosítás csupán csökkent mértékben, minőségben és a kelleténél lassabban nyújtja az elvárt szolgáltatásokat - legalábbis azoknak, akiknek nem áll módjukban igénybe venni az egyre több állami intézményben legalizált fizetős vizsgálatokat és kezeléseket. A hazai egészségügyi ellátórendszer természetesen régóta nem garantálja már a betegek esélyegyenlőségét, de a szociális állapotok folyamatos romlása mind jobban diszkriminálja a szegényeket. Ráadásul - mint az új szakállamtitkár mondja -, a kórházaknak minél gyorsabban "többlettámogatást" kell kapniuk, mert a felhalmozott adósságállomány "nehezíti a működést és folyamatos problémákat okoz". (Hadd jegyezzük meg, hogy többlettámogatásra azért van szükség, mert az előző ciklusban százmilliárdos nagyságrendben csökkentették az egészségügyi büdzsét, majd amikor állami tulajdonba vették a már korábban is eladósodott kórházakat, akkor sem hajtották végre a gazdasági konszolidációt.) Heim Péter erről is megfeledkezik, pontosabban nem akarja látni: azt talán mégse tekinthetjük "előnyös társadalompolitikai beavatkozásnak", hogy a rohamosan romló biztosítási alapú szolgáltatásokkal szemben a kormányzat lehetővé teszi a jómódúak kiemelt ellátását.
De ha mégis ez volna a konzervatív koncepció, akkor legalább tér nyílik egy reális és a társadalom egésze számára ajánlható, baloldali alternatíva előtt. Már csak elő kellene állni vele.

Szerző
Mészáros Tamás publcista