nyomozás;gyerekek;ketrecharc;

2014-07-14 14:00:00

Nyomozás indulhat a ketrecharcos gyerekek ügyében

Vizsgálódik a rendőrség a csepeli MMA-gálán megsérült gyerekek miatt - írja a Blikk. A Népszava korábban beszámolt arról, hogy az eset politikai üggyé is vált.  Az ellenzéki pártok követelik a kormánytól, törvényben tiltsa meg a 14 év alatti gyermekek úgy nevezett full contact küzdelmét.

Az amatőr versenyen ugyanis gyerekek is indultak, a gyerekek közül pedig ketten sérülést szenvedtek: egy kislányt torkon rúgtak, egy fiú koponyasérülést szenvedett. A legnagyobb publicitást az kapta, hogy egy 16 éves fiút úgy földhöz vágtak, hogy beszakadt a tüdeje. A versenyt szervező Felföldi Szabolcs, a Magyar MMA Szövetség elnöke korábbi nyilatkozatában még méltatta a tüdejével megsérült fiú hősiességét, hogy sérülése ellenére végigjátszotta a meccset.

Felföldi a Blikk hétfői cikkében is röhejnek nevezte, hogy bárkit is veszélyeztetett volna. Szerinte a verseny kockázatairól mind a szülők, mind a gyerekek tudtak.  A feljelentésről nem tud Felföldi . A lap szerint a helyszínre érkező mentősök hivatalból tettek feljelentést, és a rendőrök már kihallgatták az egyik fiú edzőjét, és a fiú szüleit.

Betiltanák a gyerekharcokat

Mint a Népszava jún 26-án megírta: politikai kérdéssé vált a "leszakadt tüdejű" fiú esete. Az ellenzéki pártok sorra követelik a kormánytól, törvényben tiltsa meg a 14 év alatti gyermekek úgy nevezett full contact küzdelmét. A szövetség és a kormány ősszel nyújtaná be az erről szóló törvényjavaslatot.

Ősszel kerülhet a parlament elé a sporttörvény módosítása, amely megtiltaná a 14 év alattiak úgynevezett full contact küzdelmét - közölte Leyrer Richárd a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke. A gyermekek full contact - vagyis minimális védőfelszerelés nélkül, teljes erővel bevitt találatokkal zajló - küzdelme néhány hete került a sajtó látóterébe, miután a Blikk beszámolt a Mixed Martial Arts (MMA) Országos Szövetség rendezvényén történtekről.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője a parlamentben napirend előtti felszólalásban fejtette ki, hogy az ügyben a kormány társadalompolitikája is felelőssé tehető, "hiszen az elmúlt négy évben jelentősen nőtt a létminimum alatt élők száma." Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszul elmondta: felvették a kapcsolatot a Magyar Olimpiai Bizottsággal, hogy akár törvénymódosítással akadályozzák meg az ilyen viadalokat.