A nézőcsúcs nem elég

Büszke lehet magára a közszolgálati média. Nézőcsúcsokat döntött a labdarúgó világbajnokság közvetítésével. Joggal. Minden meccs látható volt, kiváló képminőségben. Műsort is adtak hozzá, a törekvés kétségkívül dicséretes. Valóban a közt szolgálták, ahogyan mindig is azt kellene, csak más - aktuális - adásokban ez gyakran félresiklik, amikor a köznek csak egy kisebb részét igyekeznek - de azt mindenképpen tűzön-vízen át - szolgálni. És a gondok itt nem érnek véget.

A közszolgálati tévében - MTVA: M1, M2, Duna TV - ugyanis az idén nyáron minden más háttérbe szorult a sport mellett. Szinte minden lényeges esemény náluk látható. A futball vb-n kívül a budapesti vízilabda EB, a nemsokára kezdődő U 19-es EB, a hétvégén lezajlott kajak-kenu EB, a magyar labdarúgó csapatok európai kupa-selejtezői, hogy csak néhányat említsünk. Ami nem lenne - nagy - probléma, hiszen a kereskedelmi tévék nem mindenütt láthatók, kapja meg a nép a sportból mindazt, ami fontos. Addig sem foglalkozik mással, nem gondolkozik, nem politizál, nem csinál bajt.

Rendben, legyen mindenből a legjobb egy helyen. De ehhez nem elég az akarat, más is kell. Például megfelelően beszélő emberek. Csakhogy a közszolgálat az utóbbi években szép lassan elveszítette legjobbjait. A szakembereket. Azokat a riportereket, akik eleve tehetségesek és ezen kívül azt is megtanulták, miképpen kell egy-egy eseményt kommentálni. Vitray Tamás ugyan kiöregedett, de azért még műsora(i) van(nak) egy kereskedelmi tévében. Ugyanott van már Egri Viktor, a kézilabda egyik legjobb kommentátora (nem véletlen, hogy a BL-döntőket ő közvetítette a közszolgálatiban is), valamint az úszás szakértője, Szántó Dávid (helyette mások igyekeznek közelebb vinni ezt a sportágat a nézőkhöz - kevés sikerrel). Másutt közvetít már futballt Faragó Richárd (bár négy éve ő még jó volt az M1-nek a futball vébére), Matúz Krisztián és Hajdú B. István. Akik maradtak, meg sem közelítik az említetteket.

Gundel Takács Gábor még a legjobb a mostani brazíliai "négyek" közül, de az ő igazi terepe már régóta a vetélkedők világa. Igaz, ő legalább érti és látja, mi van a pályán és el is tudja mondani. Nem úgy, mint szerencsétlen Menczer Tamás és szegény Mezei Dániel. Kétségkívül jót, s jól akarnak, de ez sajnos egy futballmeccs - vagy más esemény - kommentálásához nem elég. Tán utóbb elolvashatnák, amit Vitray a legutóbbi Heti Válaszban mondott a szakmáról, hátha ragad rájuk valami. Mert egyelőre érdektelenül túlbeszélnek mindent. Szegény Mezei megkapta a kajak-kenu EB-t is, ahol szinte egyetlen számnál sem sikerült eltalálnia a pillanatnyi állást, hogy melyik hajó vezet és hogyan állnak a magyarok. Ez épp olyan kínos volt, mint a brazíliai közvetítései. A rádióból kölcsönkapott P. Fülöp Gábornak pedig még sokat kell tanulnia, hogy a nagy elődök nyomába léphessen, mert az nem elég, ha a gólnál fülsiketítően ordít.

A nézőcsúcsok megszülettek. Így aztán rengetegen hallották a rosszul közvetítő riportereket, valamint a szakértőnek kinevezett egykori magyar futballisták nyögvenyelős magyarázatait. Ha a köztévé valóban sportnagyhatalommá kíván válni és nem csupán képeket sugározni, mielőbb meg kell találnia a megfelelő kommentátorokat is. Nem lesz egyszerű, a legjobbak már elkeltek.

Szerző
Sebes György

Cigányúton

Bal- és jobboldali pofon között nincs különbség. Az a pár nyakleves, amit Gulyás Márton egy felemelt tábla miatt - "Cigányozás helyett baloldali megoldásokat!" - a DK múlt szombati gyűlésén kapott: szégyen. Ám az igazi gond az, hogy a pofonnal a DK-t elérte a legrosszabb, ami csak elérhette, s amit eddig sikerült elkerülnie: a politikai bulvár részévé silányult mindaz, amit Miskolc kapcsán mondani akar, s ki is kellett volna mondania. Ettől kezdve mindegy, hogy Gulyás provokálni akart, vagy összeesküvőként helybe ment a pofonért. Maszatolásnak maszat a vége.

Mert hablatyol a DK, amióta bejelentette, hogy (az ügyben lapító szocialistákkal) Pásztor Albert volt rendőrkapitányt (2009: "a közterületi rablások elkövetői cigány emberek") jelöli a miskolci önkormányzat élére az őszi választásokon. Sehogy sem sikerül megértetnie, miért a mostani támogatás, amikor Pásztort maga a Gyurcsány-kormány rúgta ki, hogy aztán a helyiek nyomására visszaültesse a kapitányi székbe.

A téblábolást csak a pofonig vehemens pártaktivisták nem érzik, a szimpatizánsok annál inkább. Az egyenes beszédet szokták meg a pártelnöktől, aki eddig nem tipródott azon, mint most, hogy kit bánt meg, amikor kimondja, amit kimond. Az pedig blődlizés, hogy "én cigányt és magyart - gondolkodjon bármiként is - testvéremnek gondolom". Mert ha valaki nem az ellenségem, attól még nem lesz a testvérem.

Érthetetlen az egész, mert a DK múlt heti közleményében benne volt a lényeg: Miskolcon a Fidesz és a Jobbik cigányellenes politikáját támogatja a polgárok majd kétharmada. A DK tagjai viszont alapjogvédő demokrataként azzal kénytelenek szembesülni, hogy az elmúlt 24 évben megfogalmazott válaszaik a miskolciak jelentős részének elfogadhatatlanok. Azaz: a "központ" elvei és a napi élet nem akar találkozni. Nem sikerül érvényes választ találni arra, hogy az ország nagyobbik fele legalább is nem szereti (így, általánosítva) a cigányokat. Ha pedig nincs általános válasz, döntsenek talán a helyiek, kiben bíznak. Ez volna az egyenes beszéd, ami nincs.

A miskolci falat megakadt a DK torkán. Cigányútra ment. Mielőtt valaki rasszizmust kiáltana, ez a magyar nyelvben csak annyit tesz: félrenyelt.

Szerző

Veszíteni tudni kell

Nem történt csoda, az Európai Parlament gond és a Fidesz szavazatai nélkül is Jean-Claude Junckert választotta elnökének. Hogy mit jelent majd ez az Európai Unió számára, rövidesen kiderül, mint ahogy az is, hogy mennyire rontotta az amúgy sem fényes magyar pozíciókat Orbán Viktor "csakazértis" kakaskodása.

Minden bizonnyal nem kell a volt luxembourgi miniszterelnök bosszújától tartania Budapestnek, mert jobb helyeken a politika is olyan, mint a sport - az ellenfelet nem ellenségként kezelik, a lejátszott mérkőzés után pedig kezet fognak a vetélytársak. Csak ebben a mi kis unortodox világunkban vált már-már természetessé az állandó harc, az ellenfél megsemmisítésének kényszerűsége. Itt a meccseket a 2002-es parlamenti választás óta - képletesen szólva - "vérre játsszák", nincs kézfogás, nincs megbékélés, csak bosszú. Itthon mindezt meg lehetett ideologizálni, zászlóra lehetett tűzni, s csapatokat szervezni e zászló alá. A veszteséget mindig ki lehetett magyarázni azóta, amióta a 2002-es vesztes választás után elhangzott a híres jelszó, a "nemzet nem lehet ellenzékben".

Tegnap az uniós porondon szenvedett vereséget a magyar hadvezér Juncker megválasztásával. De nem a vereség ténye a gond, hanem annak mikéntje. Orbán Viktornak is szíve joga kedvelni vagy nem kedvelni bármely jelöltet, sőt szíve joga szembemenni saját európai pártszövetségének álláspontjával is. Az országot nevetségessé tenni viszont nincs joga. Márpedig azzal, ahogyan végig érvelt a luxembourgi veterán néppárti politikus jelölése és megválasztása ellen, efelé tolta hazánkat.
A választóinak tett ígéret érvként emlegetése nemcsak nevetséges, nem is igaz. A német Bildnek adott interjújában nemrég még úgy fogalmazott: "A választási ígéretem és az európai alapszabályok megszegése lenne, ha mégiscsak Juncker urat jelölném, csak azért, mert az Európai Néppárt más pártjai ezt akarják".

Nincsenek ilyen európai alapszabályok, de általánosan elfogadott viselkedési normák annál inkább. David Cameron is az utolsó percig ellenállt, nem is szavazta meg Juncker jelölését, ám utána felhívta és gratulált neki.
Orbán vagy veszíteni vagy európaiként gondolkodni nem tud.

Szerző
Gál Mária