A hagyomány szerint Kr.e. 356 július 21-én történt a gaztett Ephészosz görög városállamban (ma Selcuk, Törökország): a hírnévre vágyó Hérosztratosz felgyújtotta Artemisz templomát, amelyet az ókori világ hét csodájának egyikeként tartottak számon. A tűzvészhez egy mitológiai legenda is születik: Artemisz istennő azért hagyta leégni szentélyét, mert a leendő Nagy Sándor király születését vigyázta. A merénylő megbűnhődött a tettéért, de a nevét a törvény ellenére is megőrizte az utókor: Theopomposz görög történetíró (Kr.e.380 – 315) ugyanis néhány évvel később a Hellének című könyvében megírta az esetet, és a merénylő nevének megörökítésével akaratlanul is teljesítette Hérosztratosz vágyát.
Valószínűleg az ógörögök tudtak valamit az emberi lélekről, hogy el akarták feledtetni a gyújtogató nevét. A modern korban a Hérosztratosz-szindróma már egyre gyakrabban jelenik meg egyes gyilkosságok, merényletek motivációjaként, egyenes arányban a média globalizációjával. Az elmúlt száz évben ez a jelenség néhány esetben odáig fajult, hogy a gyilkos nevét többen ismerik, mint az áldozatét. Egyre kevesebben emlékeznek például arra, hogy az 1969. augusztus 8-i Bel Air-i vérengzésben Roman Polanski nyolchónapos várandós felesége, Sharon Tate mellett kiket gyilkoltak le brutálisan, ellenben a sátánista kaliforniai szekta vezetője, az életfogytiglanra ítélt Charles Manson ma is „médiaszemélyiség.” Vagy ki tudná megmondani a kriminológia-történészeken kívül, hogy kiket ölt meg Bonnie és Clyde? Minden bizonnyal ez is az egyik mozgató rugója II. János Pál pápa merénylője, Mehmet Ali Agca több mint harminc éve nem szűnő exhibicionizmusának is. Bár milliók gyűlölik, mégis elérte célját Mark David Chapman, John Lennon gyilkosa, miként Anders Breiviknek, a norvég mészáros is, akinek kamasz áldozatai szintén „névtelenek” maradtak a világ szemében.
Charles Manson Fotó: Facebook
Andy Warhol híres mondása, mely szerint „mindenkinek jár 15 perc hírnév”, sajnos nemcsak a rövid tündöklésű celebekre vonatkozik, hanem e gonosztevőkre is. Nem véletlenül készítette el Oliver Stone Született gyilkosok című, nagy vihart kiváltó filmjét a „médiasztárrá” vált ámokfutó párról, vagy John Hertzfeld a 15 percet, amelyben két kelet-európai bűnöző úgy akar „betörni” Amerikában, hogy rémtetteiket filmre veszik és eladják egy tv-csatornának, ahol az alapelv: „Ha dől a vér, dől a lé.”
Persze a média, mint tömegfogyasztási termék, valós igényeket szolgál ki. Milliók szeretnek borzongani azzal a boldog tudattal, hogy a szörnyűségek nem velük történtek meg, ezért érdeklődnek a minél iszonyúbb részletek, a „szörnyetegek” személyiségei, titkai iránt. Főleg azok számíthatnak nagy sikerre, akikről korábban mindenki azt hitte: kedves, kiegyensúlyozott, szeretetre méltó emberek, akik a légynek sem tudnának véteni. Csupán arról nem vesznek tudomást a borzalmak kedvelői, hogy mai idegbeteg világunkban bárkiből lehet áldozat…