Háborúk idején a semleges, a hadszíntértől távoli országok közvéleménye nagyon szeret elvitatkozgatni azon, hogy melyik félnek van "igaza". Hogy melyik bombáz, robbant, gyilkol "jogosan". Hogy kinek van "joga" egy területet birtokolni. És a legszebb, hogy mindezt sokan hajlamosak összekötni olyan, abszolút irreleváns belpolitikai és értékrendbeli, ideológiai vitákkal, amelyekről a lebombázottak, a felrobbantottak éltükben nem is hallottak.
A vitatkozóknak eszükbe sem jut, hogy a háború lényege az, hogy mindkét félnek "igaza" van, éppen ezért nyúlnak fegyverekhez. Mert politikai, diplomáciai, gazdasági eszközökkel képtelenek megoldani konfliktusukat, képtelenek akaratukat legalább részben a másik félre erőltetni. Nem azért, mert idióták, gonoszak vagy civilizálatlanok. Hanem mert a konfliktus egyszerűen megoldhatatlan békés eszközökkel. Ez nem azt jelenti, hogy a háború néha a szükséges rossz, hanem azt, hogy egy háború addig tart, amíg valamelyik felet bele nem döngölik a földbe. És ezen nem segít egyetlen, akár a semleges államok fegyvereivel kikényszerített tűzszünet vagy békeszerződés sem.
Az izraeli-palesztin konfliktus is addig fog tartani, amíg valaki bele nem döngöli a földbe a másikat. Mert legyen világos: Izrael nem akar önálló palesztin államot, a palesztin részről fegyveres harcot vívó Hamász pedig nem akar önálló izraeli államot. Ennyi a probléma. Nem állítom, hogy mindig is így volt. Izraeli oldalról utoljára akkor tűnt úgy, hogy Palesztina függetlenségében látják a konfliktus végleges megoldását, amikor 2005-ben Ariel Saron kormányfő - az egykori jobboldali "héja" - kivonta az izraeli katonákat a Gázai-övezetből, ebből az önfenntartásra képtelen, gigászi palesztin menekülttáborból, és egyúttal erőszakosan felszámolta a zsidó telepeket.
Erre mi történik? Alig egy-két év alatt átvette az övezet irányítását az a vallási fanatizmustól fűtött Hamász, amely deklaráltan soha, de soha nem fog belenyugodni Izrael Állam létezésébe, Jeruzsálem zsidó "megszállásába", és abba sem, hogy az Izrael területéről 1948 óta elkergetett palesztinok milliói, azok leszármazottai nem térhetnek vissza egykori földjeikre. Ahogy abba sem, hogy a visszatérés helyett nyomorban kell élniük egy Borsod-megyényi területen, miközben el kell tűrniük, hogy a sokszor szintén vallási fanatikus zsidó telepesek, még napjainkban is lassan terjeszkednek Ciszjordániában.
Csoda, hogy szinte az izraeli kivonulás másnapján elkezdték rakétázni Dél-Izraelt? Csoda, hogy hiába győzött demokratikus választáson (!) a Hamász a mérsékelt Fatah-hal szemben, a zsidó állam kezdettől nem ismerte el "rendes", kormányzó pártként az iszlamista szervezetet, amely végül puccsal megszerezte Gáza irányítását? Nem csoda, mert Izrael innentől bizonyos volt benne, hogy Palesztina nem lesz független állam. Mert Gáza után Ciszjordániában is könnyen átveheti az irányítást a népszerű Hamász, amelyet az az Irán pénzel, ami deklaráltan el akarja pusztítani a zsidó államot. Mert onnantól a negyed-Magyarország méretű, lakható, földművelésre alkalmas területekkel nem túl bőségesen ellátott Izrael védhetetlen stratégiai helyzetbe kerül.
Innentől az sem volt csoda, hogy a Hamász Izrael folyamatos provokálásában látta az egyetlen lehetséges megoldást. Mert tudta, hogy katonailag képtelen legyőzni. Így pedig reményt sem tudott adni az általa uralt Gáza lakóinak, hogy egyszer majd nem kell egy szögesdróttal, betonfalakkal körbevett "átmeneti szálláson" leélni az életüket, ahol még az áramot is Izraeltől kell kapniuk. Pedig erről éppen a Hamász és más szélsőséges csoportok tehetettek, hiszen Izrael az öngyilkos merénylőiket akarta távol tartani a szigorú blokáddal. Tehát ahhoz, hogy a gázaiak ne kergessék el a rájuk szenvedést hozó Hamászt, folyamatos hadiállapot szükséges. Mert akkor a palesztinok azt hiszik, hogy a Hamász a hódító, a kiirtásukra törekvő Izrael ellen védi őket.
Ezért kell 2005 óta rendszeresen rakétázni a zsidó államot. És Izrael ezért nem teheti meg, hogy nem öl meg százakat Gázában - legutóbb 2012-ben, előtte 2008-9 során -, mert ez az ára annak, hogy egy sűrűn lakott területen néhány évre katonai szempontból meggyengítse a Hamászt. Hogy aztán a Hamász újrafegyverkezzen és megint rakétázzon. Hogy aztán megint bombázni kelljen. És teljesen mindegy, mi a kiváltó ok. Mindegy, hogy előbb palesztinok ölnek meg három izraeli srácot, vagy előbb zsidók gyújtanak fel élve egy palesztin srácot. A sorrend nem számít.
Ahogy az sem, hogy a világ antiszemitái, cionistái és keresztény fundamentalistái egyaránt imádják a műsort, távol a Szentföldtől, kommentháborút vívva. Együtt szurkolnak azon, hogy két nép gyilkolja egymást egy viszonylag apró terület birtoklásáért. Mert megírták a próféták, hogy nem mindegy, kié Jeruzsálem. Mert a Szent Háborúba belefér egy-egy téves bombatalálat, vagy egy-egy szándékos, közönséges gyilkosság. És a legborzasztóbb, hogy nekik van igazuk, mert addig sosem lesz vége a gyilkolásnak, amíg Izrael Állam létezik, vagy amíg a Palesztin Állam létre nem jön.
És hiába van igazuk, gyűlölöm őket ezért.
