Előfizetés

Utolsó útján a Concordia

Publikálás dátuma
2014.07.24. 07:40
Végül kiderült: a luxushajónak csak egy kis részét semmisítik meg, 80 százalékából új jármű születhet FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAG
Tegnap megkezdődött a Costa Concordia utolsó útja a genovai kikötőbe. A másfél hete a tengerből kiemelt, két éve elsüllyedt hajó katasztrófája során 32 személy vesztette életét. A kikötőbe szállítás minden idők legjelentősebb ilyen jellegű akciója a hajózás történetében.

A tervek szerint vasárnap érné el a genovai kikötőt a hatalmas monstrum, amelyet több mint egy tucat hajó mozgat meg és kísér végig. A műveletet emellett számos helikopter is figyelemmel követi. A 385 kilométeres utat két csomós sebességgel teszi meg. Ez körülbelül az ember sétatempójának, óránként négy kilométernek felel meg.

Elsősorban nem amiatt vezet utolsó útja az észak-olaszországi városba, mert egykor itt építették, hanem mert itt rendelkeznek olyan berendezésekkel, amelyekkel képesek szétbontani a hatalmas roncshalmazt. A 114 ezer tonnás szerkezetnek mindössze húsz százalékát semmisítik meg, nyolcvan százalékát újrahasznosítják.

A Costa Concordia 2012 januárjában futott zátonyra 4200 emberrel a fedélzetén. A mentési munkálatok, majd a hajó kiemelése, illetve elszállítása hatalmas összegeket, körülbelül másfélmilliárd eurót emésztett fel. Az összeget a Costa Crociere olasz cég anyavállalata, az amerikai Carnival fedezi. A tengerjáró kiemelése centiméterről centiméterre történt.

A Costa Concordiát egy méterrel sikerült megemelni arról a tengerfenéken épített mesterséges talapzatról, amelyen az egyenesbe állított hajót tavaly ősszel rögzítették. Egy különleges számítógépes szoftver közvetítésével pumpálták ki a vizet a hajóroncs két oldalán rögzített tartályokból, ezeket aztán levegővel töltötték fel.

Miután a monstrumot megemelték, a nyílt tenger felé vontatták. Itt újra lehorgonyzott. Ezt követően néhány centiméterrel ismét megemelték, majd készen állt az elvontatásra.

A hajó elvontatásának műveletét eredetileg hétfőn akarták megkezdeni, a rossz időjárási viszonyok miatt azonban ez szerda reggelre tolódott. A műveletet az egész világ hatalmas érdeklődéssel kíséri. Több honlap, köztük a BBC weboldala ezért a szállítás teljes folyamatát élőben közvetíti.

A hajót sokan kísérik el nem éppen mindennapi útjára. Nemcsak érdeklődők, turisták, hanem egyebek mellett Elio Vincenzi, az egyik túlélő is. A 67 éves siracusai matematikatanár el sem tudott búcsúzni feleségétől, Maria Graziától, a halálos áldozatok egyikétől. Maria túlélt egy rákos megbetegedést, végül azonban a hajó tömegsírjába veszett.

Bár Giglio szigetének lakói (itt futott zátonyra a hajó) nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul a roncshalmaz elszállítását, nem mindenki volt lelkes. Olaszországban némi sértődöttséggel vették tudomásul Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter, a szocialisták korábbi elnökjelöltjének megnyilatkozását, aki garanciákat követelt arra, hogy a művelet során semmiféle káros anyag sem kerül a tengerbe.

Franciaország azért aggódik ennyire, mert a szállításkor a hajó harminc kilométerre Korzika partjait is megközelíti. Az olaszok azt a választ adták, hogy már a katasztrófa után minden üzemanyagot kiszivattyúztak a tartályokból, s Gigliónál naponta elemezték a víz kémiai összetételét. A település partjainál, a hajó környezetében egyébként az utóbbi két évben valóságos úszó várost építettek, amelynek elbontása több hónapot vehet igénybe.

A Costa Concordia vonzotta katasztrófaturizmus az utóbbi két nyáron jelentős bevételt hozott a szigetnek (a turisták fejenként egy eurót fizettek a partra szállásért), a tragédia és a tengerbe veszett 32 ember halála azonban mély nyomot hagyott az itt élőkben.

Gőzerővel töltik a gáztárolókat

Az egyre éleződő orosz ukrán konfliktusban, valamint a keményebb Oroszország elleni szankciók árnyékában egyre lényegesebb kérdés, van-e, lesz-e elegendő gáz a hazai tározókban egy esetleges krízishelyzet kivédésére. A Ukrajnán keresztül Európába orosz gázt szállító vezetékek elzárása két okból történhet. Egyrészt, mint a napokban kiszivárgott, az unió végső soron Oroszország gazdasági gyengítése jegyében megtilthatja a gáz- és olajimportot, másrészt Oroszország maga zárhatja el válaszul a szankciókra, illetve arra, hogy Ukrajna korábbi gázvásárlásai során tetemes adósságot halmozott fel vele szemben.

"A politikai feszültség és a gazdasági szankciók eszkalálódása esetében Magyarországnak egy, a 2009-eshez hasonló teljes orosz gázstopra is fel kell készülnie." - irja közleményében Horváth Zoltán, az Admiral Markets vezető elemzője. Megjegyezve, hogy bár a gázszállítás leállítása valójában senki érdekét sem szolgálná, de akár egy hosszabb időszakra szóló szállítási szünetre is érdemes felkészülni, ebben pedig a gáztárolók feltöltése mellett az alternatív beszerzési források biztosítása is fontos szerepet játszik.

A hazai tározókba eddig majdnem 860 millió köbméternyi mobil gázkészletet tároltak be - értesült a vg.hu. A tárolókapacitás 25,5 százalékát használták már ki, bár ez 1,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi szinthez képest. (Idén március végén kritkus szintre, 6,5 százalékra csökkent a a gáztárolókól kitermelhető gáz mennyisége.) A betárolás a múlt hónap végén gyorsult fel, és napi 15 millió köbméter körül alakult. Napi 36-37 millió köbméter gáz érkezik Ukrajna, Ausztria és Románia felől Magyarországra, amelynek kétötöde a tárolókba kerül, egy részéből az itthoni fogyasztást elégítik ki, a többi pedig külföldre továbbítja az FGSZ Földgázszállító Zrt.