Bringás különvélemény

Az Orbán-rezsim szinte minden nap olyan rendeleteket, döntéseket, törvényeket hoz, olyan abszurd és felháborító gesztusokat tesz, amelyek joggal sértik és keserítik el a még józanul gondolkodó embereket. Éppen ezért sajnálom, ha az ellenzéki és független média egy része pontosan azt az egy kormányintézkedést kezdi el cibálni, amely nemcsak népszerű, de valamilyen módon racionális, és egybeesik a nyugat-európai szokásokkal. Nem tagadom, ezt gondolom a kerékpárosok alkoholfogyasztásával kapcsolatos kormányrendelet keltette felháborodásról.

Szenvedélyes bringás vagyok, szinte minden nap nyeregbe ülök, kivéve azokat a téli napokat, amikor jeges, vagy havas a pálya. Ha csak tehetem, Brüsszelben és Budapesten is elsősorban biciklivel közlekedem. Különösen szeretek késő este kerekezni, amikor elcsendesül a forgalom, és a város lágy, érzéki arcát mutatja. Ma már bevallhatom, hogy ilyenkor általában van bennem némi szesz: de a hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy éppen ezért óvatosabban tekerek. Bár tudom, hogy a törvény nem tudása nem mentesít a büntetés alól, de a 2010-es évek elejéig mindezt az ártatlanság tudatában tettem. Fogalmam sem volt róla, hogy a biciklisekre is a zéró tolerancia vonatkozik, s még kevésbé arról, hogy őket is meg lehet szondáztatni. Ilyesmiről addig nem is hallottam, és bringás ismerőseimet most utólag végigkérdezve bátran állíthatom, hogy mások is így voltak vele.

A szondáztatás akkor kezdődött, amikor 2010 után az Orbán-kormány a kaszárnya-stílusban végrehajtott "rendcsinálás" jegyében drákói módon megszigorította a szabálysértések büntetését. Ekkor indult meg a kerékpárosok vegzálása és a sok tízezer forintos büntetések kiszabása is. Előkerült a szonda, és egy-két fröccsért, korsó sörért is brutális pénzbüntetések repkedtek a levegőben. Mi Pesten úgy gondoltuk, hogy ez a gyakorlat elsősorban a romkocsmákból, bulikból, a Sziget fesztiválról haza tekerő fiatalokat (és a magamfajta kevésbé fiatalokat) célozza meg. Azt az urbánus réteget, amely vélhetően ellenzéki érzelmű. Aztán híre jött annak, hogy falun viszont a szegény embereket, nagyobbrészt cigányokat vegzálják - ahogy mondani szokták, szívatják - a rendőrök, s nekik egy-két havi összjövedelmükbe is kerülhet a büntetés. Ezt az Orbán-rezsim szegény- és romaellenes politikája részének tudtuk be. De úgy tetszik, valahol homok került a gépezetbe, s a rendőrök azokat a "derék gazdákat" is büntetni kezdték, akiknek a rendszer amúgy igyekszik a kedvében járni. Szerény becslésem szerint több százezren vannak, akik egy balatoni nyaralás, szüret, esti focizás alkalmából pontosan azért veszik elő a kerékpárt, hogy a jogosítvány veszélyeztetése nélkül megihassanak egy-két pohár sört, vagy bort. Nyilván ez a réteg az, amelynek panaszai eljutottak a miniszterelnökig is.

Így az Orbán-kormány önmagát korrigálta, amikor lényegében helyreállította a 2010 előtti állapotot, kiegészítve azzal, hogy a korábbi hallgatólagos toleranciát kormányrendeletben erősítette meg. Immár a kerékpárosok felelősségére bízva, hogy mennyi alkoholt fogyasztanak. Őszintén nem értem azt a felháborodást, amelyet ez az intézkedés az ellenzéki és független média egy részében kiváltott. Természetesen helyesebb lett volna előbb társadalmi vitát rendezni a kérdésről, esetleg véralkoholszinthez kötni a megengedhető alkoholfogyasztás határát. De a kerékpárosoktól megkövetelt zéró tolerancia valóban abszurd és életidegen gyakorlat volt. S bár Orbán Viktor szerint csak a "magyar ember" valóságától volt idegen, valójában még idegenebb volt a nyugat-európai ember számára. Egy-két kattintással bárki elolvashatja az interneten például a brit szabályozást, mely szerint az nem ülhet kerékpárra, aki olyan sokat ivott (vagy kábítószerezett), hogy "unfit", azaz alkalmatlan a bringázásra. A honlap külön is figyelmezteti a kerékpárosokat, hogy nem kötelesek alávetni magukat a szondáztatásnak. Az osztrák kerékpáros klub nyár eleji hírlevelében arról informál, hogy egyes országokban alacsonyabb a kerékpározásnál megengedett véralkoholszint, mint Ausztriában. De nulla toleranciájú országot egyet sem említ.

Az alkoholizmus természetesen súlyos társadalmi probléma, de nem feltétlenül pénzbüntetéssel, vagy elzárással kell küzdeni ellene. S ahogy az lenni szokott, a zéró tolerancia jegyében kiszabott rendőri büntetések nagy tömegében azokat sújtották, akik egyáltalán nem alkoholisták, és ha nem vegzálják őket, egy-két pohár után is biztonságosan kerekeznek. Ha a kormány egy, sajnos csak egyetlen egy esetben arra az álláspontra jut, hogy nem kell mindig mindent agyonszabályozni, büntetéssel sújtani, akkor ellenzéki oldalról nem pont ezt a rendelkezését kellene támadni. Ami az ellenérvek legsúlyosabbját illeti - hogy a vidéki utakon hazafelé tartó ittas kerékpárosok milyen veszélynek teszik ki magukat -, ez sajnos a gyalogosokra ugyanúgy igaz, hiszen sok helyen nincs járda, vagy gyalogátkelőhely. De az alkoholfogyasztás mérséklése ne a rendőrség feladata legyen.
A kerékpárosok védelmét nem az életidegen zéró tolerancia visszaállítása, hanem minél több biztonságos, az autóforgalomtól elzárt kerékpárút kiépítése szolgálná. Ezt kell számon kérni a kormánytól!