kukorica;fertőzés;munkások;címerezés;

2014-08-06 11:29:00

Ismét földeken dolgozó munkások kerültek kórházba

Kukoricaföldön dolgozó, a növényt címerező munkások betegedtek meg az elmúlt héten Tiszaburán és Tiszaszőlősön, hányinger, hasmenés és magas láz miatt heten kerültek kórházba - írja az Új Néplap.

Az egyik beteg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapnak elmondta, az orvosok azt mondták nekik, hogy feltehetően leptospirózissal fertőződtek meg. 

A házipatika.com meghatározása szerint a megbetegedés a leptospira nevű, spirochéta típusú (spirális alakú) baktériumcsalád különböző tagjai által okozott ritka, súlyos fertőző betegség. Ember akkor kaphatja el, amikor fertőzött állatokkal, vizeletükkel, vagy azzal fertőzött földdel, illetve vízzel kerül kapcsolatba. A leptospirózis az esetek közel 90 százalékában enyhe lefolyású, a fennmaradó 10 százalékban viszont súlyos, sok szervre terjedő, akár végzetes kimenetelű betegség lehet. A tünetek  vegyesek: láz hidegrázással, fejfájás, izomfájdalom az alsó lábszárban, hányinger, hányás, kötőhártyavérzés. 

Az Új Néplap információi szerint heten kerültek kórházba, két munkásnak a szívét is megtámadta a betegség. Sinkó Káli Róbert megyei tiszti főorvos az újságnak elmondta: jelenleg két embert Karcagon, hármat Debrecenben tartanak megfigyelés alatt. 

Július közepén ötven olyan ember került égési sérülésekkel kórházba, aki egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kertészetben petrezselymet szedett, valamennyiükön fájdalmas, feszülő hólyagok keletkeztek. A fitofotodermatitisz súlyosabb esetei másodfokú égési sérülésnek felelnek meg. A tünetek akkor alakulnak ki, ha bizonyos növények - ilyenek a zeller, a petrezselyem, a citrusfélék, a sárgarépa, a füge, valamint egyes ernyősvirágzatú fűfélék - napozás után a bőrrel érintkeznek. E növények leveleiben ugyanis olyan fényérzékenyítő anyag van, amely a bőrre kerülve napfény hatására toxikussá válik, és bőrgyulladást okoz. Az égési sérüléseket szenvedett, gyomlálásra felfogadott alkalmi munkások ügyét vizsgálja a rendőrség.