Szerencsére nem valódi tv-híradó volt – és nem is hitték igazi híradásnak, mint az 1938. október 30-i „marslakó-támadást” – csupán egy tv-film részlete volt. A Másnap (The Day After) című alkotás ősbemutatója volt, amely egy képzeletbeli atomháborúról szólt a NATO és a Varsói Szerződés között. Tipikusan hidegháborús termék volt, az amerikai-szovjet kapcsolatok mélypontján, amelyet az európai közepes hatótávolságú rakéták telepítése körüli vita (Pershingek kontra SS-20-asok) és Ronald Reagan elnök csillagháborús tervei mellett tovább súlyosbított a KAL-007 jelzésű dél-koreai utasszállító gép Szovjetunió feletti, 1983. szeptember 1-i lelövése. Sokan hitték akkor a világban, hogy ismét a III. világháború küszöbén állunk, így a Másnap nem tűnt sajnos légből kapott elmeszüleménynek.
A film egy atomtámadással elpusztított Amerika apokaliptikus képét mutatta be és mint ilyen, nagy vihart váltott ki az Egyesült Államokban, politikusok és tudósok egyaránt bekapcsolódtak a fegyverkezési hajsza kockázatairól szóló vitába.
Már nem az írói-filmes fantázia birodalmába, hanem a tudományos megközelítések közé tartozik – és éppen ezért félelmetesebb – az a tanulmány, amelyet napjainkban írt négy amerikai kutató arról, hogy milyen klimatikus és légköri változásokat okozna egy atomháború a Földön. A tanulmány, amely az Amerikai Geológiai Társaság folyóiratában, az Earth’s Future-ben jelent meg, nyugtalanító forgatókönyvet kínál: hirtelen több fokkal csökkenne a Föld globális hőmérséklete és ezáltal évtizedekre felborulnának a kényes klimatikus és atmoszferikus egyensúlyok. Pedig a szerzők nem egy világméretű nukleáris konfliktus szimulációira, hanem csupán egy „helyi összecsapás” modelljére alapozták elméletüket.
A kutatók a hadviselő feleknek Indiát és Pakisztánt választották ki. Mindkettő atomhatalom, és gyakoriak közöttük a már-már háborúba torkolló konfliktusok. A modell szerint mindkét fél 50, egyenként 15 kilotonnás atombombát vetne be - ekkora volt a hirosimai bomba, a mai nukleáris töltetek ereje ennek akár ezerszeres is lehet, pedig a hirosimai is gyakorlatilag a földdel tett mindent egyenlővé másfél kilométeres sugarú körzetben.
A tudósok a ma rendelkezésre álló legmodernebb klimatikus modelleket használták fel megállapításaik alátámasztására, mindenekelőtt a Community Earth System Modelt, amely az óceánokat, a szárazföldeket és az atmoszférát párhuzamosan tanulmányozza. Kiszámították, hogy a 100 atomtöltet felrobbantásával óriási mennyiségű égéstermék kerülne a légkörbe, köztük mintegy 5 millió tonna „black carbon”, amely elzárna a napfényt a Földtől, és ettől több lehűlés következne be. Legalább 20 év kellene ahhoz, hogy a Föld megszabaduljon ettől az „ernyőtől”, és ez az elmúlt évezred legalacsonyabb átlaghőmérsékletéhez vezetne. Ennek következménye lenne, hogy 9%-kal csökkenne a Földre hulló csapadék mennyisége. Kevesebb esővel, kevesebb és gyengébb minőségű terméssel a mainál súlyosabb éhínségek fenyegetnek!
Ez az eredmény alátámasztja az Orvosok a Nukleáris Háború Megelőzésért nemzetközi szervezet 2012-ben kiadott tanulmányát, amely szerint még egy kisebb mértékű nukleáris háború is legalább 10 évre 10%-kal visszavetné a Föld gabona- és rizstermelését, és ez a csökkenés bizonyos időszakokban elérheti a 20%-ot. Ez pedig olyan világ méretű éhínséget okozna, hogy kétmilliárd ember halna meg – vagyis a Föld jelenlegi lakosságának több mint egyharmada!
A nukleáris égéstermékeknek a légkörbe való kerülése nem csupán bolygónk hőmérsékletét csökkentenék. Az atmoszféra magasabb rétegeiben a hatás ellentétes lenne, 50-60 km-re a Földtől akár + 80 C fokos lehet. Ez olyan kémiai reakciókat váltana ki, amely akár 20%-kal is csökkentheti az ózonréteget. Ezáltal kritikus mértékben csökkenne a Nap káros sugarai elleni védelmet. Ennek következményei pedig beláthatatlanok a növényzet fejlődésétől az emberi egészségkárosodásokig.
A „nukleáris tél” elmélete tehát, amelyet a neves amerikai csillagász Carl Sagan és kollégái fejtettek ki 1983 decemberében a Science-ben, több mint 30 évvel később megerősítést nyert. Manapság kisebb a veszélye annak, hogy a legnagyobb atomhatalmak közül valamelyiknek az első embere megnyomja azt a bizonyos „piros gombot”, csakhogy azóta már néhány ország is (valószínűleg) rendelkezik atomfegyverrel, amelyeknek cselekedetei több mint kiszámíthatatlanok. Így nem tehetünk mást, mint bízunk a végső emberi józanságban, hogy a Másnap szörnyűségét soha ne éljük át.
