Bármilyen hihetetlen, az Európai Bizottság ingerküszöbét nem érte el Orbán Viktor hírhedtté vált tusnádfürdői beszéde. A bizottságban helyet foglaló bürokraták álláspontja szerint egy nyári táborban elhangzott beszédből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a magyarországi demokrácia jövőjét illetően. Az érthetetlen passzivitást többen azzal próbálják magyarázni, hogy az Európai Unió testületeiben többnyire néppárti delegáltak foglalnak helyet. De vajon az Európai Néppárt képviselői feláldoznák hitelességüket a szövetségesi hűség oltárán? Kérdem ezt főleg annak ismeretében, hogy Jean-Claude Juncker jelölése kapcsán a Fidesz szembement a pártcsalád akaratával.
Alighanem másról van itt szó. A nyugati sajtóorgánumok pontosan értik a magyar kormányfő megszellőztetett doktrínájának lényegét. Szankciókat követelnek Orbán kabinetje ellen, akárcsak a történetének éppen legsúlyosabb válságát átélő magyar demokratikus ellenzék. A "hanyatló" Nyugat politikai elitje azonban a jelek szerint cselekvésképtelen. Nem kis mértékben azért, mert egész egyszerűen ismeretlen számára az a stílus, amelyet Orbán Viktor rendszerint használ. És itt máris adódik egy párhuzam. Adam Michnik írja a Gazeta Wyborcza július 19-i számában: "Az egymást követő politikai engedmények sehova sem vezetnek. Putyin nem európai politikusfajta; ennek a politikusnak az állandó botránykeltés a kenyere."
Hatványozottan érvényes ez a megállapítás Putyin magyar követőjére, aki a paksi erőmű bővítése révén immáron pénzügyi szempontból is az orosz elnök elkötelezettje. A meglepően őszinte tusnádfürdői beszéd elhangzása napnál világosabbá teszi, hogy a putyinizmus keleti ragálya a schengeni határokon belül is felütötte a fejét. A sors iróniája, ám cseppet sem véletlen, hogy a magyarországi civileknek hadat üzenő Orbán Viktor példaképe katonapolitikai hazárdjátéka révén személyesen felelős rengeteg civil, köztük a lelőtt maláj utasszállító 298 utasának haláláért.
Érthető a NATO aktivizálódása a Krím orosz annektálása után, hiszen a határok erőszakos megváltoztatásának tudomásul vétele veszélyes precedenst teremtene más bajkeverők számára is. Orbán Viktort azonban ugyancsak felbátorítaná, ha az euroatlanti közösség tétlenül szemlélné további ámokfutását. Magyarország ugyan nem nagyhatalom, de azzal, hogy kormányfője nyíltan a liberális demokrácia felszámolása és az emberi jogok semmibe vétele mellett tört lándzsát, autokráciákat nevezve meg követendő példaként, mintegy Putyin európai hídfőállásává vált, s komoly geopolitikai kockázatok forrása lehet.
A nemrégiben elhunyt Richard Holbrooke diplomáciai körökben annak idején tréfásan "Milosevics-szakértőként" szerepelt, mert kitűnően ismerte az utóbb háborús bűnökért elmarasztalt szerb politikus gondolkodásmódját. Kérdés, az Európai Unió vezetői között feltűnik-e a közeljövőben egy "Orbán-szakértő", aki nemcsak átlát a magyar miniszterelnök kettős beszédjén, hanem elég bátor is ahhoz, hogy az öreg kontinens jövője érdekében keményen fellépjen ellene.
