Búcsú a keserű szájú komédiástól

Egy régi, sokszor, sokféleképpen elmesélt történet jutott ma hajnalban eszembe. Egy orvos elmegy egy cirkuszba, és annyira megtetszik neki a bohóc alakítása, hogy egymás után sokszor megnézi, sőt, már kedélybeteg pácienseit is elviszi az előadásokra. Aztán egy napon felkeresi őt egy nagyon szomorú ember. Neki is javasolja az orvos, hogy menjen el és nézze meg azt a zseniális bohócot. Mire az ember csak annyit mond: nem tehetem, doktor úr, mert az a bohóc én vagyok.

Robin Williams halálhíre juttatta eszembe ezt a történetet. Bármennyire komédiázott, bármennyire le tudta hengerelni szövegfolyamával a nézőket, vékony szája szegletében mindig ott bujkált valami keserűség. Az egész elhibázott élete, a folyamatos küzdelem az alkohol, a drog, a depresszió ellen. És ezen nem segíthetett sem a nézők, sem a kollégák szeretete.

Különös figura volt ez a kistermetű, örökmozgó, hihetetlen energiájú színész. Egyike azon keveseknek az elmúlt évtizedekben, akire teljesen rá lehetett építeni egy filmet. Komédiázása nemegyszer túllépte az elviselhetőség határát, legjobb pillanataiban azonban olyan tragikomikus, vagy minden látszat ellenére nagyon is mély érzésű figurákat tudott megjeleníteni, akik örökre nyomot hagytak az emberben. Ilyen volt az egyik védjegye, a Jóreggelt, Vietnam! dj-je, ahol egy valóságos frontrádióst, Adrian Cronauert személyesített meg. Poénzuhatagai mögött minden pillanatban ott volt, hogy tudja: hazugság minden jókedv, ő az utolsó szalmaszál a dzsungelben harcoló amerikai katonák számára a teljes lelki összeomlás előtt. Nem véletlen, hogy a 2000-es években az afganisztáni és az iraki háború idején többször is ellátogatott a közép-keleti országokba vezényelt egységekhez, hogy a valóságban is „eljátssza” ezt a szerepet.

Bagdadban, "frontelőadáson" - Fotó: Gettyimages.

És vajon hányan szerettek volna olyan tanárt maguknak középiskolás korukban, mint John Keating, aki irodalom-oktatás „leple alatt” a szabad akaratot tanítja diákjainak, hogy merjenek önmaguk lenni? A Holt költők társasága Williams pályájának egyik csúcsa a „renitens” tanár szerepében, akiről hamarosan kiderül, hogy szinte az egyetlen „normális” a tantestületben. Különös, hogy az állandóan lelki problémákkal küzdő színész többször is játszott orvost, pszichiátert, vagy olyan szerepet, amelyben neki kell „felrázni” másokat. Ilyen volt az Ébredésekben, ahol súlyos katatón betegségben szenvedőket próbált visszahozni az életbe, a Patch Adams bohócdoktoraként, a Good Will Huntingban, ahol az ifjú matematikai zseni mentorává szegődik, de még a részben Budapesten forgatott Hazudós Jakab is ide sorolható, amelyben a varsói gettólakókban tartja a reményt a „titkos rádió” híreivel, ami természetesen nem létezik. De a tragikomikus, életigenlő szerepek között ott volt a Halászkirály legendájának bölcs hajléktalanja is. Vajon a nagyszerű átváltozó művész miért nem tudta ezeket a figurákat az életébe átvinni, hogy általuk megoldást találjon problémáira?

A Hazudós Jakab címszerepében - Fotó: Gettyimages.

Még hosszan lehetne idézni az emlékezetes Williams-szerepeket: a Sötétkamra fotólaborosát, az Így nőttem fel enyhén fogyatékos férfiját, de a krimik sem fogtak ki rajta, az Álmatlanságtól a Vágott verzióig.

Nyilván sokaknak az olyan kacagtató filmek maradnak meg inkább, mint a szórakozott professzor Flubber, a Jumanji, vagy a tulajdonképpen nem is annyira vicces Mrs. Doubtfire. Robin Williams tehetségébe ezek is belefértek. A modern mozi egyedülálló egyénisége elégelte meg az őt körülvevő világot.