Az élet ízei című amerikai romantikus vígjáték még egyéb ingerlő adalékot is használ, igaz viszont, hogy bár Franciaországban játszódik, franciának maszkírozott környezetben, pikantériája, hogy angolszászok beszélnek itt francia gasztronómiáról. Így is óriási a kihívás az ízlelő szerveinknek, van multi-kulti szerelem, csipet rasszizmus, hogy helye legyen a szolidaritásnak a bevándorlók mellett.
Nem ártott volna kevesebbet adagolni a kulturális sztereotípiákból és klisékből, de Lasse Hallström, a Csokoládét is rendező derék öreg róka mesterien keveri ki a kellemes ízeket, Kulináris kalandozásokról mesél a film, a konfliktusa abból pattan ki, hogy a Mumbaiból érkező népes indiai család éppen a Michelin csillagos francia étteremmel szemben nyitja meg eredeti indiai éttermét.
A rátarti francia tulajdonosnő – Helen Mirren egy kis angol királynővel keveri ki a kifinomult francia konyha uralkodónőjének portréját – nehezen viseli a konkurenciát, az erős zenét és a még erősebb curry szagot. Ütközések, torzsalkodások után azonban felfigyel, hogy a fiatal indiai szakács istenáldotta tehetség a konyhában. A szerencsésen végződő rasszista gyújtogatás, meg az egymás orra alá való borstörögetés után nyíltan bontakozik a barátság meg a szerelem.
A filmben az indiai fűszerek birokra kelnek a francia mártássokkal, de ezt nem kell komolyan venni, a kettő összebékítése új Michelin csillag születését ígéri. Hogy mit szólnának a világhírű francia kulinária mesterei ehhez a szentségtöréshez, az láthatóan nem érdekelte a két producert, Steven Spielberget és Oprah Winfrey-t. Nem baj, de aki jót akar magának, megpakolja a bendőjét, mielőtt beül az ínyenc filmhez.
(Az élet ízei ***)
