Veszélyben a segélyszervezetek

Publikálás dátuma
2014.08.18. 07:37
Ban Ki Mun FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Öngyilkos merényletben életet vesztette Maliban az ENSZ két békefenntartója, hét pedig megsebesült Maliban, egy Timbuktu körzetében lévő ENSZ-támaszpontnál- jelentette be szombaton este Ban Ki Mun.

Az ENSZ-főtitkár elítélte a békefenntartók elleni támadást, amelyet robbanóanyaggal megrakott autóval követtek el. Ez a merénylet is igazolja azt a szombaton napvilágot látott jelentést, miszerint rohamosan növekszik a nemzetközi segélyszervezetek vesztessége, a világszerte zajló konfliktusok egyre több áldozatot szednek a  köreikben is.

E szervezetek munkatársait sem kímélik a harcok, a segíteni érkezők gyakran válnak a támadások céltáblájává, ami méltán aggasztja ezeket a nem kormányzati szerveket. Dél-Szudánban például a fegyveres milíciák nemzetközi humanitárius szervezet hat tagját gyilkolták meg augusztus folyamán, Gázában az ENSZ 11 alkalmazottja vesztette életét a bombázások során.

Az utóbbi tíz évben megháromszorozódott a segélyszervezetek vesztessége, évente mintegy száz munkatársuk veszíti életét a  konfliktusokban, közölte az ENSZ.  A legnagyobb kockázatot jelentő országok között Afganisztán, Dél-Szudán, Szíria szerepel.

Szerző
Frissítve: 2014.08.17. 23:27

Kockáztat Belgium

Publikálás dátuma
2014.08.18. 07:36
Fülöp belga király és felesége, Matild hercegnő FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ MARK RENDERS
Belgiumban mindig is igen nehézkes volt a kormányalakítás amiatt, mert az új kabinetben hasonló jogköröket próbáltak biztosítani a flamand és a vallon országrésznek. Most azonban jelentősen változik a helyzet. Első ízben olyan kormány jöhet létre, amelyben a frankofonok egyértelmű kisebbségbe kerülnek. 

Mától hivatalosan is megkezdődhetnek a koalíciós tárgyalások Belgiumban. Fülöp király július 22-én bízta meg a kormányalakítással a flamand kereszténydemokrata Kris Peeterst és a liberális frankofon Reformista Mozgalom (MR) vezetőjét, Charles Michelt.

Az ország nem arról híres, hogy szeretné elsietni az új kabinet életre hívását. A 2010-es parlamenti választást követően 541 napba telt, amíg végre sikerült életre hívni az új kabinetet. Ehhez képest most sokkal gyorsabban alakulnak a dolgok, hiszen a voksolást május 25-én rendezték meg, s máris komoly esély látszik az új kabinet életre hívására.

A kereszténydemokraták és a liberálisok úgy döntöttek, hogy a koalícióba a nacionalista flamand pártot, az Új Flamand Szövetséget (N-VA) is beveszik, amely nem mellékesen a legtöbb mandátumot szerezte a voksolás során. Ha minden a tervek szerint halad, s a koalíciós tárgyalások során hamar megállapodásra jutnak a pártok képviselői, Peeterst már ősszel beiktathatják új miniszterelnöknek.

Amennyiben felállna az új kormány, az azt jelentené, hogy Belgium szakít azzal az eddigi formulával, amely eddig nagyjából azonos jogköröket biztosított a flamandoknak és a vallonoknak. E szabály szerint ugyanis egy koalíciónak nem elég megszereznie a mandátumok többségét a parlamentben, hanem olyan pártokat kell bevenni a kormányzati munkába, amelyek már biztosítják a többséget mind Vallóniában, mind Flandriában.

Azért is volt annyira nehéz új kabinetet életre hívni, mert a francia ajkúak inkább bal-, a flamandok inkább jobboldali pártokra szavaztak.  Az új koalíció azonban gyökeres változást hoz. Három flamand pártból áll, Peters kereszténydemokratái és az antwerpeni polgármester, Bart De Wever-vezette N-VA mellett a liberálisok is tárgyalóasztalhoz ülnek. Frankofon részről azonban kizárólag a liberálisok kapnak benne helyet.

A kereszténydemokraták már korábban bejelentették, nem fogadják el a koalícióba való belépés feltételeit. Ez azt jelenti, hogy miközben a flamand lakosság kétharmadát képviseli a leendő kabinet, a vallonok esetében ez az arány mindössze egynegyed. A szociáldemokrata Elio Di Rupo kabinetjében a flamand lakosság körülbelül felét képviselték a kabinet pártjai.

A nyolcvanas években volt már ugyan példa arra, hogy Belgiumot flamand többségű jobbközép kormány irányítsa, de olyan még sosem fordult elő, hogy a francia lakosság befolyása ilyen csekély mértékű legyen. A belga alkotmány azonban nem tiltja ezt az egyenlőtlenséget. Az alaptörvény mindössze arról rendelkezik, hogy a miniszteri tárcákat fele-fele arányban kell elosztani a két nagy nemzetiség között.

Ez azt a sajátos helyzetet idézheti elő, hogy a francia ajkú liberálisok, akik mindössze tíz százalékos szavazati arányra tettek szert, 14 miniszteri tárcához juthatnak. Dave Sinardet, a Brüsszeli Szabadegyetem politológusa a Neue Zürcher Zeitungnak elmondta, a kiegyensúlyozatlanság "az instabilitás receptje". Kifejtette, hogy intézményi blokád fenyeget Flandria, Vallónia, valamint a szintén kiterjedt jogkörökkel rendelkező Brüsszel között.

Ez Belgium sajátos politikai felépítéséből fakad, hiszen saját kormányzattal rendelkeznek a flamandok és a vallonok. Miközben azonban a leendő belga kormányban a flandriai kabinet tömörülései is szóhoz jutnak, Vallóniában és Brüsszelben a szocialisták a liberálisok nélkül alakítottak kormányt. Frankofon részről tehát nincs olyan tömörülés, amely hidat képezne az országos és a regionális kormányzat között.

Ez azért jelenthet a későbbiekben súlyos problémát, mert Belgium előtt számos feladat tornyosul. Az Európai Uniónak tett kötelezettségei miatt 2019-ig 17 milliárd eurót kell lefaragnia költségvetéséből. Ez pedig a szociális kiadások csökkentésével jár frankofon és vallon területen egyaránt. A Vallóniában a legbefolyásosabb párt, a szocialisták már jelezték, nem hajlandóak ölbe tett kézzel nézni a szociális állam megnyirbálását, a megszorítások politikájával szembeni harcra készülnek.

A frankofon liberálisok kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy a vallon érdekek elárulójának bélyegezhetik őket. Ugyanakkor előnyük is származhat ebből: a szocialistákkal szembeni konfrontációval országos elismertségük is növekedhet.
Flandriában a legnagyobb talány az, hogyan viselkedhet a nacionalista N-VA a kormányzat tényezőjeként, képes lesz-e visszafogni magát.

A választási kampányban a párt első ízben nem a nyelvvitára, nem Flandria függetlenné válására helyezte a hangsúlyt, hanem a szocialisták gazdasági ellenpólusaként lépett fel. De Wever korábban nem visszafogottságáról volt híres, 1996-ban több felvétel készült, amint a francia Nemzeti Front előző elnökével, Jean-Marie Le Pennel egyeztetett. A fényképek napvilágra kerülése után azt közölte, mindenkinek jogában áll kifejteni nézeteit.

2007 októberében, amikor Antwerpen bocsánatot kért a nácikkal való együttműködéséért, De Wever azt állította, a város nem szervezte meg a zsidók deportálását, hanem a náci megszállás áldozata volt. Később a nagy nyomásra elnézést kért az antwerpeni zsidó közösségtől.

Bár tény, hogy De Wever ezúttal komoly gazdasági reformokat sürgetett, a kormányba való bevétele mindenképpen rizikót jelent. Ha az új kormány nem tudja keresztülvinni reformprogramját, az antwerpeni polgármester már nem állíthatja be a vallonokat a gazdaság kerékkötőinek. Ha viszont sikeressé válik, az N-VA éppen azon saját elméletének mond ellent, amely szerint Belgium politikai szempontból működésképtelen.

Frissítve: 2014.08.17. 22:11

Harc a vízért a Közel-Keleten és Ázsiában

Publikálás dátuma
2014.08.18. 07:34
Az egyre apadó vízkészlet eljövendő háborúkat vetít előre (képünk illusztráció) FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCKS
Szakértők már évtizedek óta figyelmeztetnek arra, hogy a vízellátás egyenlőtlensége komoly regionális konfliktusokhoz vezethet. A világ lakosságának 11 százaléka, 783 millió ember továbbra sem jut megfelelő minőségű ivóvízhez. A Közel-Kelet például a világ ívóvízkészletének mindössze egy százalékát kapja. Irak, Szíria és a gázai válság példája mutatja, hogy a víz már manapság is komoly konfliktusok oka. S ez még csak a kezdet.

Tibet válságok forrása lehet

Tibetben az eltelt másfél évben csökkent az önégetések száma, pontosabban nincs tudomásunk arról, hogy hasonló mértékű lenne, mint amilyen 2012-2013-ban volt. A tibetiek a 2009-es évek eleje óta választják a kínai fennhatósággal szembeni tiltakozás e módját, 2012 végéig 85 férfi és nő gyújtotta fel magát, tibeti emberi jogi szervezetek ennyi esetről értesültek.

A tibeti kérdés évtizedek óta megoldatlan. A helyiek sosem bocsátják meg a kínai hatóságok ötvenes évek végi fellépését, amikor a tartomány egész területén lázadások törtek ki, ám azt vérbe fojtották. Azt megelőzően, hogy Tibet kínai fennhatóság alá került, a tartományban több mint hatezer kolostor volt. 1976-ra mindössze nyolc maradt.

A kilencvenes években jelentős fejlesztésekkel, illetve kínaiak tömeges betelepítésével próbáltak enyhíteni a feszültségeken. Nem sok sikerrel. 2008 márciusában ismét lázadások törtek ki. A kínai hatóságok azt állították, mintegy ezer embert tartóztattak le, de el is engedték őket, tibeti ellenzékiek szerint azonban sok százan maradtak börtönben. Miért ennyire fontos Tibet Kína számára? Egyrészt már Mao Ce-tung is felismerte kivételes stratégiai jellegét.

A 2,4 millió négyzetkilométer kiterjedésű Tibeti-fennsík ugyanis amolyan földrajzi ütközőzónát képez Kína és India, illetve Kína és Afganisztán között. E stratégiai jelentőséget kiválóan mintázta az 1962-ben egy hónapig tartott kínai-indiai háború, amely mindez idáig az egyedüli olyan konfliktus volt, amelyben győzedelmeskedett a Kínai Néphadsereg.  Ez azonban csak az egyik ok.

A másik Tibet felbecsülhetetlen értékű vízkészlete, amely iránt szintén leplezetlen érdeklődést mutatott Mao. A 4500 méteres magasság kiváló minőséget biztosít a víznek, frissen tartja azt. A Tibeti-fennsíkon található az Arktisz és az Antarktisz utáni legnagyobb vízkészlet, ezért a "harmadik sarknak" is nevezik. Több folyó is innen indul el hosszú útjára, a Hoangho, a Jangce, a Mekong, a Salween, a Sutlej és a Brahmaputra.

A legjobban az érzékelteti, milyen jelentős területről van szó, hogy a Tibeti-fennsík látja el vízzel a világ lakosságának mintegy felét. Peking ezért sem mondana le soha Tibetről. Kína földrajzi elhelyezkedése nem annyira szerencsés, gyakoriak a szárazságok, s az ország negyedét sivatag foglalja el. A környezetszennyezés ráadásul elképesztő mértékű.

Folyóinak nagy része szennyezett, a Tibeten kívüli vízkészlet messze nem lenne elég az 1,3 milliárdos lakosság igényeinek kielégítésére. Kína egyik legfontosabb stratégiai törekvése az, hogy a tibeti vizet átvezesse az ország gazdagabbik keleti részére. Ezért hatalmas beruházásokkal gátakat, csatornákat, öntözőrendszereket, vezetékeket építettek és különféle vízelterelési terveket fogadtak el.

A világhírű indiai elemző, Brahma Chellaney egyik könyvében úgy vélte, Ázsia következő fegyveres konfliktusainak oka a csökkenő vízkészlet lesz. Kína pedig a maga eszközeivel aknázza ki a tibeti lehetőségeket. Nemcsak fegyverekkel, hanem építésekkel: az eltelt öt év alatt több gátat épített, mint a világ többi országa együttvéve.

Bár Peking ezt belügyének tekinti, a víz elterelésével egyre kevesebb jut a térség többi államának. Indiában és Bangladeshben már érzik is ennek a hatásait. A gátépítések ráadásul a környezetre is komoly veszélyt jelentenek.

Frissítve: 2014.08.17. 22:19