"Az alapokat leraktuk, a falakat felhúztuk és a tető is a fejünk fölött van, most a sokkal kevésbé látványos, de nagyobb erőket igénylő feladatokat kell elvégeznünk" - mutatott irányt Kövér László egy hétvégi interjújában. Hogy mi lehet az a nagyobb erőket igénylő feladat? Hát a sorskérdéseket érintő kihívások, mi más. A házelnök nem tud szabadulni a magyar jobboldal rémálmától, amit a német író-filozófustól, Herdertől örökölt meg még a XVIII. századból: a magyar hamarost eltűnik a szláv tengerben. Hogy mármost, miért épp a következő tíz-húsz évben következne be az ezeréves magyar állam (mindig az állam, az ő államuk, nem a mi nemzetünk) eltűnése, ha már egyszer túlélt tatárt, törököt azt nem tudni. Csak reménykedhetünk, hogy ez a szabadságharcos nép túlél megannyi fideszes kétharmadot is.
Amúgy meg Kövérnek igaza van: Magyarország társadalma viharos gyorsasággal öregszik, ráadásul - amint ő mondja - a fejlettebb, jobban fizető államok elszívják a magasan képzett munkaerőt. Főként a (nemcsak biológiailag) termékeny nemzedékeket. Elszívják hát, ha tehetik, mert itthon nem találnak sem megélhetést, sem nyugalmat.
Ez utóbbit még a hálószobákban sem lelhetik, a kormány rövidre zárta a népesedési ívet: három év alatt 110 ezer gyerekvállalásra buzdító üdvözlőkártyát küldött ki a polgári házasságot kötőknek csaknem ötmillió forint közpénzért, hogy már az esküvőn nemzésre buzdítsák őket. Olyanokat írnak benne, hogy "az Önök családjának legnagyobb ajándéka az, ha egymás iránti szerelmük és szeretetük egy új élet forrásává válhat. A gyermek ugyanis áldás: a család, és nemzetünk megmaradásának záloga."
Szexelni lehet persze négy csupasz fal között. Gyereket is lehet csinálni. De, ha az adófizető utódalanyokon túllépünk, annyit azért be kellene látni, hogy az alap, a fal, meg a tető még nem otthon. Nem csoda, ha mind kevesebb a lakó.
