Az emberi viszályok hosszú és sötét történetében az 1939. szeptember 1-én megindult offenzívával az első olyan háború kezdődött el, amelynek több volt a civil, mint a katonai áldozata, és amelyben nagyipari módszerekkel hatmillió embert - öregeket, asszonyokat és gyerekeket - származásuk miatt pusztítottak el a német nácik és bűntársaik. Ahogy a Nobel-díjas amerikai író Isaac Singer mondta: "Csak azért ölték meg őket, mert nem születtek szőkének és kék szeműnek"
Az évek óta fegyverkező és háborúra készülő náci Németországgal a brit és francia vezetők - a fő felelős a német agresszorral való kiegyezésre törekvő, már-már bűnösen naiv és gyáva angol miniszterelnök, Neville Chamberlain - 1938. szeptember 29-én aláírták a szégyenletes müncheni megállapodást, amely lényegében feláldozta a demokratikus Csehszlovákiát. Chamberlain bedőlt Hitler demagógiájának, aki azt ígérte: a Szudéta-vidék birodalomhoz való csatolása után nincs több területi igényük.
Becsületes békét hozok - mondta az angol miniszterelnök a londoni repülőtéren a rá várakozó tömegnek és bizony sokan nem hittek Winston Churchill alsóházban másnap elmondott prófétai szavainak: "Harc nélkül vertek meg bennünket! Angliának választania kellett egy becsületes háború és a becstelen béke között. A békét választotta és ezért nem fogja elkerülni a háborút." Gyorsan bebizonyosodott, Churchill-nek igaza volt. 1939 március közepén, ígéretét megszegve, Hitler lerohanta a maradék Csehországot, a nyugati nagyhatalmak - Anglia, Franciország - által magára hagyott Prágába pedig bevonult a német hadsereg. Erre a nyugai közvélemény Franciországban és Nagy-Britanniában is felháborodott. Chamberlain beismerte: Hitler szégyenletesen becsapott bennünket! "Prága megszállásával Hitler átlépte a nyugati demokráciák számára még elviselhető viszonyok határvonalát" - írta az eseményről Henry Kissinger Diplomácia című munkájában.
Az, hogy Hitler nem fog megállni a cseh határoknál, nyilvánvaló volt. 1939 május 23-án, vagyis alig két hónappal Prága elfoglalása és Csehország Cseh-Morva Protektorátussá - lényegében német gyarmattá - nyilvánítása után, Hitler megbeszélésére hívta Erich Raeder admirálist, Hermann Göringet, a német légierő főparancsnokát és Keitel tábornagyot a Wehrmacht főparancsnokát. Kijelentette, hogy a további sikereket már nem lehet vér nélkül elérni és nem csak a szabad város Gdanskról van szó, hanem arról, hogy Németország kiterjessze életterét Lengyelországra. Ő, a Führer bízik benne, hogy Anglia és Franciaország nem fog Lengyelországért hadba lépni, hiszen szövetségesüket, a bátor kis Csehszlovákiát is cserbenhagyták. De ha mégis hadba lépnek, akkor életre-halálra megy a játék, amelyben a jog vagy jogtalanság nem számít. A Harmadik Birodalomnak - így Hitler - joga van erőszakkal megszereznie mindazt, amire szüksége van: nyersanyagokat, területet, mezőgazdasági terméket egyaránt.
Hitlert mérhetetlenül felháborította, hogy Chamberlain, aki nem tudta megbocsátani, hogy a Führer Münchenben bolondját járatta vele, könnyedén elérte, hogy az angol alsóház garantálja a lengyel függetlenséget. Lengyelországnak szám szerint jelentős hadserege volt, viszont a lengyel csapatoknak nem volt sem korszerű légi, sem páncélos hadereje. "Lengyelország a német fenyegetésre bátran a kardjára csapott. A baj csak az volt, hogy a lengyel hadseregnek a szó szoros értelmében nem volt mása, mint a kardja" - írta háborús emlékirataiban Churchill.
Hitler a garanciavállalás ellenére sem hitt abban, hogy Lengyelországért a britek és franciák ténylegesen hadba lépnek. Ami igazán zavarta a Führert, az Moszkva álláspontja volt. A német vezérkar ugyanis tudtára adta, hogy nem kezdhetnek kétfrontos háborút. Sztálint is egyre jobban érdekelte, mi történik Nyugaton. "Jó bolsevikként kötelességének tekintette a kapitalista államok egymásra uszítását. Számára nemigen volt különbség a nyugati demokráciák és a német nácizmus között." - írta már idézett művében Henry Kissinger. Elsőnek Sztálin lépett: utasította berlini nagykövetét, fejtse ki a német külügyminisztériumnak, hogy a két ország közötti világnézeti különbség nem jelenti azt, hogy praktikus kérdésekben ne tudnának együttműködni. "Már az is elég lett volna Hitler elbizonytalanítására, ha a Szovjetunió szokása szerint talányosan hallgat és nem köt senkivel sem szövetséget" mondta a német-szovjet megegyezésre reagálva Anthony Eden brit külügyminiszer. Ehelyett megtörtént a hihetetlen: a két ősellenség "praktikus" célból - értsd: Európa felosztása - 1939 augusztus 23-án megkötötte a hírhedt Molotov-Ribbentrop paktumot. Németország odaígérte Kelet-Lengyelországot, a kis balti államokat és Románia keleti részét Sztálinnak. Cserébe a német hadigépezet, midenekelőtt olajban és élelmiszerben szinte korlátlan támogatást kapott Szovjet-Oroszországtól
Hitler teljesen elégedett volt "zseniális" diplomáciai húzásával. Arra viszont nem számított, hogy a felbőszült angolok erre azzal válaszolnak, hogy augusztus 25-án, alig három nappal a német-szovjet megnemtámadási egyezmény bejelentése után, formális katonai segítségnyújtást ajánlanak fel Lengyelországnak. A németek eredetileg augusztus 26-ára tervezték a támadás kezdetét, de a lengyel-brit védelmi egyezmény miatt Hitler felfüggesztette a Lengyelország elleni háborút, a Fall Weisst (Fehér hadművelet). Megpróbálták a nyugati hatalmakat leválasztani a lengyelekről, de sem Lengyelország, sem szövetségesei nem engedtek. Chamberlain abban bízott, hogy az egyesült brit, francia és lengyel erőkkel szemben Hitler nem viszi kenyértörésre a dolgot. Fontolgatta egy újabb müncheni típusú megállapodás lehetőségét is, de a lengyel kormány hajlíthatatlansága erre nem adott lehetőséget. 1939 szeptember 1-én hajnali 4 óra 40 perckor a Luftwaffe bombázni kezdte a lengyelországi Wielun városát. Öt perccel később, 4 óra 45 perckor a német Schleswig-Holstein csatahajó Gdansk (Danzig) kikötőjéből tüzet nyitott a westerplattei lengyel vasútállomásra.
Ekkor viszont Chamberlin kezdett tétovázni. Csakhogy az alsóház ezt már nem tűrte. Szeptember 2-án viharos ülésen Arthur Greenwood a Munkáspárt egyik vezetője a kormányoldal helyeslése mellett felszólította Chamberlaint, hogy a Brit Birodalom haladéktalanul lépjen hadba. Chamberlin szeptember 3-án délben a BBC-ben bejelentette, kétórás ultimátumot adnak a német kormánynak, amelyben követelik, hogy a lengyel területekről vonjanak ki minden német erőt, állítsák le a harci cselekményeket és kezdjenek tárgyalást a béke helyreállításról. Sir Neville Henderson nagykövet a brit ultimátumot szeptember 3-án reggel átadta a német külügyminisztériumban. A náci vezetés annyira megdöbbent a brit-francia lépésen, hogy egyszerűen nem volt, aki a jegyzéket átvegye. Végül Paul Schmidt, a külügyminisztérium angol tolmácsa vette azt át.
A Führer dolgozószobájában ekkor Hitler, Göring, Goebbels és Frick belügyminiszter volt együtt. Hat esztendő múlva Hitler, Göring és Goebbels a jogos felelősségre vonás elől az öngyilkosságba menekült. Frick belügyminiszert a többi háborús főbűnössel együtt a szövetségesek nürnbergi katonai törvényszéke halálra ítélte.
Az ötvenmillió ember életét követelő II. világháború megkezdődött. És elkezdődtek a Szovjetunió, Németország, a nyugati szövetségesek, de mindenekelőtt az egyszerű emberek és Európa védtelen zsidóságának iszonyú szenvedési. Hat év pokoli vérontása után a világ békeszerető emberei joggal mondták ki: soha többé fasizmust, soha többé nácikat!
Népszava: "Szívszorongva nézzük az események fejlődését"
"Németország elutasítottnak jelenti ki a kérdésben előterjesztett javaslatait", "Berlin közzétette Hitler kancellár és Chamberlain diplomáciai levélváltását" "Anglia teljessé tette haderejének mozgósítását", "Háborús intézkedések világszerte", "Moszkva és Berlin jóváhagyta a német-orosz egyezményt" - ezekkel a főcímekkel jelent meg az 1939. szeptember 1-jei Népszava.
Vezércikkében a lap azt írta: "A német kormány csütörtökön este közzétette Hitler kancellárnak a Chamberlain-kormánnyal folytatott jegyzékváltását. Ez a lépése nemcsak abban a tekintetben kelt figyelmet, hogy feltárja a világ figyelmétől kísért diplomáciai levélváltás tartalmát, hanem azzal is, hogy Berlin ezzel új módszerrel élt a válságdiplomáciai eljárásának ismertetésében. A legutóbb még módja volt rá Chamberlainnek, hogy a parlamentben ismertesse a levélváltás első részét, a másik rész ismertetését illetően azonban megelőzte a német kormány azzal, hogy közzétette a levélváltást. A részletek, amelyek a közlésből kiderülnek, nagyjában ismeretesek, Ezúttal részletesen bontakozik ki Németország területi követelése Lengyelországgal szemben, és arra vonatkozó terve, amellyel elérhetőnek véli a háborús feszültség enyhítését. Mindezek a részletek azonban elvesztik aktualitásukat Németországnak a hivatalos jelentésben kifejezésre juttatott elhatározása után. Miután a lengyel nagykövet - állapítják meg Berlinben - tárgyalásra és megállapodásra való meghatalmazás nélkül keresett érintkezést a német külügyminisztériummal, a német kormány előterjesztett javaslatait elutasítottnak tekinti. Ez a megállapítás még sűrűbbre vonta össze azokat a sötét felhőket, amelyek Európa feje fölé összetornyosultak. Azzal a helyzettel, amely ebből a megállapításból kibontakozik, áll összefüggésben az angol kormánynak az az intézkedése, hogy fegyverbe szólítja szárazföldi, tengeri és légi haderejének valamennyi tartalékosait és póttartalékosait, akiket eddig még nem hívtak be. Egyéb katonai intézkedésekről is beszámolnak a jelentések. Ezek szerint angol bombavető és más harci repülőgépek mentek Lengyelországba és francia területre. Kiegészítik ezt a helyzetképet más hatalmak katonai intézkedéseiről és rendelkezéseiről szóló jelentések. Ezek az intézkedések kivétel nélkül háborús jellegűek. A végtelenül súlyos körülmények között a pápa újabb békeakciójáról szól egy vatikáni jelentés. A pápa a viszály okát adó kérdések békés elintézésére szólította föl a hatalmakat. Imádságszerűen hat ez az óhaj. Szívszorongva nézzük az események fejlődését."
Szeptember 1-jei számában még csak a háborús fenyegetés fokozódását érzékelte a Népszava, szeptember 2-án már az első ütközetekről és a nyugat-európai mozgósításról is beszámoltak. De az újság mindenekelőtt Teleki Pál miniszterelnök "Magyarország népéhez intézett" kiáltványát ismertette: "Magyarország népéhez! Az európai helyzet ma súlyosra fordult. Az államok egész sorozata, köztük több közismerten semleges állam különleges intézkedéseket tett az ország rendjének, a termelés folytatólagosságának és a lakosság mindennapi élete lehető zavartalanságának biztosítására. A vezetésem alatt álló kormány természetszerűleg hasonló elhatározásra jutott és mindazokat az intézkedéseket megteszi, amelyek szükségeseknek látszanak a közbéke és a gazdasági élet folytonosságának fenntartására. Hogy az a nyugalom és hidegvér, amelyet heteken át a fegyelmezett magyar nemzeti közvélemény ország-világ előtt tanúsított, továbbra is megőriztessék, a kormány el van szánva megakadályozni mindent, ami az ország lelki és anyagi életét megzavarhatná és ezért kormányrendeletekben az alábbi rendelkezéseket lépteti életbe:
A kivételes hatalom életbe léptetéséről; az egyesülési jog korlátozásáról; a gyülekezési jogkorlátozásáról; a kitiltás, a rendőrhatósági felügyelet vagy őrizet alá helyezésről (internálás); a sajtó ellenőrzésről (belföldi cenzúra); a külföldi sajtótermékek ellenőrzéséről; egyes anyagkészletek zár alá vételéről; az iparban (kereskedelemben),valamint a bányászatban és a kohászatban alkalmazottak munkaviszonyára vonatkozó egyes rendelkezések hatályának ideiglenes felfüggesztéséről (a munkaidő korlátozásának és a fizetéses szabadságnak felfüggesztéséről); az árak színvonalának rögzítéséről. Ezeket a rendeleteket a szükség szerint más kormányrendeletek is fogják követni. Elvárom Magyarország józan lakosságától, hogy általános közérdekből ,valamint minden egyes polgár jól felfogott egyéni érdekéből teljes erővel arra fog törekedni, hogy a hatóságok hazafias munkáját megkönnyítse."