futball;Olaszország;Antonio Conte;

2014-09-01 16:02:00

A külföldiek az okai mindennek?

„Túlságosan sok a külföldi, több teret kellene engedni a hazai játékosoknak. Csak így tudunk előre lépni” – így nyilatkozott Antonio Conte, az olaszok új szövetségi kapitánya.

Az olasz futballtörténelem ismerői számára nem újdonság ez a kijelentés. Elhangzott már 1966-ban, amikor az azzurrik az Észak-Koreától elszenvedett csúfos vereséget követően a külföldi játékosokra fogták a kudarcot. Ezt akkor szigorú szankció követte: egészen a 80-as évek elejéig nem igazolhattak az olasz csapatok új idegenlégióst. A tilalom idején az azzurrik begyűjtöttek egy vb-ezüstöt (ráadásul a 66-as bukottak egy részével) és egy vb 4. helyet. Slussz. A vb-győzelem már két évvel a kapunyitás után jött. Igaz, akkoriban még csak 2, majd 3 idegen játszhatott a csapatokban.

Azóta nagyot fordult a futball-világ Európában, hiszen az 1995-ös Bosman-döntés óta bármelyik EU-tagállamból érkezett játékosnak szabad munkavállalási engedélye lehet, így előfordul – és elő is fordult már Angliától Olaszországig – hogy a helyi játékosok nem férnek be a csapatba. Ráadásul Itáliában még súlyosbítja a helyzetet az „oriundo”-intézmény: az olasz származású latin-amerikaiak „honosítása”, akiket ezáltal nem tekintenek EU-n kívülinek. Így érhető, hogy a hazai játékosoknak kisebb a tere.

De azért Conténak némileg ellentmondanak az elmúlt 10 év tényei: bár kétségtelen, hogy a legutóbbi két vb-n az azzuriknak nem termett babér, azért 8 évvel ezelőtt vb-t nyertek Buffonék, két éve pedig EB-ezüstöt nyertek. Pedig akkor sem voltak kevesebben az idegenek, sőt, néhány éve még több világsztár játszott a Serie A-ban, mint napjainkban.

Ha „át akarnánk hallani” Conte mester szavait, megtehetjük, hiszen a magyar bajnokság is tele van külföldiekkel. Tehát őket is ki lehet kiáltani bűnbaknak. Annál is inkább, mert, ellentétben az Olaszországban légióskodókkal, őket többnyire nem jegyzik a nemzetközi piacon.