Amerikában élő egykori osztálytársam negyven év után most készül először hazalátogatni. Azt írta: találkozzunk az Abbázia Étteremben, ebédeljünk ott. Írtam neki, nincs már meg az étterem. Nincs Abbázia? - kérdezett vissza, mint aki nem hisz a szavaknak. Mit mondhatnék erre? Ahogyan nincs Abbázia, úgy már régen nincs Savoy sem, a bárról nem is beszélve, meg hűlt helye van az Oktogonon a Kékesnek is, meg odább az Emkének. De ne keresse senki a minden budapesti képeskönyvben szereplő rövidárú-boltot, az ERMÁ-t, a Lottó vagy a Verseny Áruházat. Éppen most hirdetik eladásra a Bajcsy-Zsilinszky úton a Hass & Czizek porcelánüzletet. Ja, és a körúti Kátayt se tessék keresni, valamilyen szupermarket nyílt a helyén.
Most, amikor javában zajlik a főpolgármester kaszting, valamennyi megszólaló városvezető-jelölt ugyanazokat a szlogeneket hangsúlyozza: ha rá szavazok, jobb közlekedést, egészségügyet ígér, meg lesznek új villamosok, korszerű buszok, és persze működőképes 3-as metró. Aztán hozzáteszik: programjuk arról szól, hogy Budapest hangulatos, élhető város legyen a vezetésük alatt. De mitől lenne ez a város élhető, ha nem azoktól a patinás, meghitt helyektől, ahová családi hagyományok kötnek minden második pestit? Anyám mesélte, hogy az első randevújuk apámmal az Abbáziában történt, első szerelmemmel az Emkében ültünk le az első összesimulós beszélgetésre. Első lakásunk függönyét az ERMA-nál varrták meg, ott ahol varrónő édesanyám minden nap megvette a kuncsaftok ruhájához a gombot, a cérnát, meg a kanavászt.
Úgy érzem, évtizedek óta gazdátlanul sodródik a főváros. Nem akarok visszafelé mutogatni, de minden polgármesternek megvan ebben a maga sara. Lehet, hogy egy másik Ráday Mihálynak kellett volna a főpolgármesteri székben ülnie ahhoz, hogy ne engedje a város vezetése meggyalázni ezeket a tipikusan budapesti nevezetességeket. Annyi más helyen lehetett volna bankfiókot, élelmiszerboltot, hamburgeres gyorséttermet nyitni - miért éppen ezekben kellett? Lehet, hogy a város új arcához jobban illenek majd a mai romkocsmák, de hiányoznak e patinás helyek, ahová szívesen beült egykor Ady, Krúdy, Kosztolányi is.
Félek, néhány év, és ugyanígy megváltozik a Liget jellege is. Az Állatkert felfalta a Vidám Parkot, a többit megteszi majd Tarlós lágyszívű engedékenysége, a kormány mohósága. És a Margitszigetért sem tenném tűzbe a kezem, alighanem valamelyik páncélszekrényben már ott lapulnak a tervek, hogyan lehet beépíteni, jó áron továbbadni a telkeket egy pénzes befektetőnek, talán valamelyik gazdag kormányközeli mágnásnak, aki a már most is meglévő kaszinó-koncessziói mellé jogot kap majd egy "idegenforgalmilag vonzó" szigeti projekt megvalósítására. Lesznek ott is biztosan új szállodák, csak éppen a kis állatkertnek nem marad majd hely, talán a szoborsétányt is ki kell telepíteni a kilakoltatott szobrok közé Budafokra, és nem volnék meglepve, ha a kolostor romjai fölé is kitalálnának valami "eredetit".
Már előre sajnálom az unokáimat, meg a dédunokáimat, akik aligha fogják megízlelni, milyen romantikus volt a mi időnkben csókot lopni egy csendes ligeti sétányon, vagy a szigeti rózsakert valamelyik padján "csillagot választani".