Zoltai

Nincs okom Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz korábbi ügyvezető igazgatóját bírálni, mélyebb ismereteim sincsenek hajdan volt munkásságáról, személyes kapcsolatunk kifejezetten szívélyesnek mondható. Az a néhány alkalom, amikor egyáltalán beszéltünk, azt mutatta, hogy segítőkész ember, mindent megtesz a szervezete sikeréért. Természetesen sok legenda keringett körülötte, de mert nem látok bele a zsidó szervezetek belügyeibe, még kevésbé a pénzügyi tranzakciókba, így ezeknek a legendáknak sosem adtam hitelt, még kevésbé felületet a Népszava hasábjain. Zoltai áprilisi, számunkra hirtelennek tűnő lemondását sem kommentáltuk, nem kerestük a hátsó mozgatórugókat; feltehetően nem is tudtuk volna a közösség belső feszültségeit pontosan feltárni. Hogy voltak, az teljességgel bizonyos, mint ahogy az is, hogy belső harcok sorvasztották magát a Mazsihiszt, illetve a többi zsidó szervezettel folytatott viták is. Ebben a helyenként háborúnak tűnő viszályban hol helyezkedett el Zoltai Gusztáv és vajon áldozatként távozott hosszú ideje betöltött posztjáról, vagy figyelmeztetésül, nem tudni, illetve mi kívülállók nem tudjuk.

Ám ami most történt, amellett nehéz szó nélkül elmenni. Már csak azért is, mert bombaként robbant a hír, hogy Zoltai a jövőben Lázár János tanácsadója lesz. Rögzítsük gyorsan: egy normális országban - hányszor fogjuk még ezt leírni? - semmi kivetni való nem lenne abban, hogy egy kvázi civil szervezet, vagy világi vallási formáció vezetője, miután távozik posztjáról, tanácsadóként bukkan fel a kormány mellett. Igen, normális országokban ez így szokás, s elsősorban azért mert nem ellenfelekről, hanem partnerekről van szó. Húzzuk tehát alá még egyszer: normális országokban a kormány és az ilyen formációk egyenrangú partnerként vitatják meg közös dolgaikat, a vitás kérdésekben hosszas tárgyalások után keresik és találják meg a konszenzust.

De ez Magyarország.
Magyarországon nem így történnek a dolgok. Magyarországon a kormány leginkább mellőzi az egyeztetéseket, erőből dönt, akár tetszik ez az érintetteknek, akár nem. És ez történt a Mazsihisz esetében: a kabinet egyszerűen és simán átgyalogolt a zsidó szervezeteken, és tette ezt igazán szembetűnően a holokauszt évében. Abban az esztendőben, amikor pedig a rezsim sok pénzt kívánt áldozni a méltónak mondott megemlékezésekre, s amely pénzekről épp a Zoltai vezette Mazsihisz is tüntetően lemondott. Tette pedig azért, mert a kormány sorozatban hozott olyan döntéseket, amelyek megalázóak voltak a jóérzésű emberek, kiváltképp a túlélők, vagy az áldozatok hozzátartozói számára. Ilyen volt a Sorsok Háza ügye, Szakály Sándor igazgatói kinevezése, vagy a Szabadság téri műemlék ügye. Ez utóbbival kapcsolatban nyilatkozta Zoltai Gusztáv lapunknak április 8-án a következőt: "Amit építenek estig, azt az állampolgári engedetlenség jeleként, ha kell, lebontom reggelig, még ha börtönbe is csuknak érte - holokauszt túlélőként legfeljebb 70 év után ismét bezárnak."

A műemléket a kormány felállította a Szabadság téren, ma is ott látható épségben. Zoltai Gusztáv kedd délelőtt pedig beült Lázár János és L.Simon László közé, mint a kormány tanácsadója. Vele szemben pedig a zsidó szervezetek. Hogy megvitassa, immár a másik oldalról a botrányos emlékmű ügyét is.

Nincs okom haragudni Zoltai Gusztávra. De vajon neki önmagára?