Európa recseg, ropog

Csontropogtató tanulmányt tett közzé hétfőn a német Bertelsmann Alapítvány Európa, és az európai országok szociális helyzetéről. A jelentés abban a pillanatban jelent meg, amikor éppen interregnum van az unió vezetésében, s abban a pillanatban, amikor esély lehet figyelmeztetni a még fel sem állt új vezetést: mérhetetlen nehézségekkel néz szembe hamarosan. A tanulmány a 2008 - 2014 közötti változásokat összegzi. A kezdőpont a világgazdasági válság kitörése, aminek következtében Európa szociális kettészakadása felgyorsult. A végpont 2014, amikorra látnivalóan kezd szétfoszlani az a társadalmi kohézió, amely a második világháború után megteremtette az európai jóléti államot, s vele nemcsak a nemzeteken belüli társadalmi békét, hanem a földrész egészének nyugalmát, fejlődését, integrációját is.

A most statisztikailag is feltárt mély szociális szakadék következményei akkor mérhetőek fel igazán, ha emlékszünk: a háború utáni új Európa az iszonyatos áldozatok árán legyőzött nemzetiszocializmus árnyékában, a totalitarianizmus újjáéledésétől való félelemből született. Harry Truman amerikai elnök 1947-ben mondta: "A totális rendszerek az ínségből és a nyomorból sarjadnak ki. A szegénység és a széthúzás talaján növekedésnek indulnak, és akkor mutatják meg igazán, mekkorára tudnak nőni, ha egy nép elveszti a jobb élet reményét." A háború utáni demokrácia sikere a termelés és az újraelosztás állam által szabályozott egyensúlyán alapult. A globalizáció kiteljesedésével ez az egyensúly megbomlott, az Egyesült Államokból 2008-ban szétterjedő pénzügyi válság pedig minden eddiginél súlyosabban érintette Európát. Amerika politikai kultúrájában ugyanis az egyenlőtlenség önmagában sohasem okozott csalódottságot. A válság oka az volt, hogy az esélyegyenlőségi rendszert a pénzügyi szektor kijátszotta, s ez 2008-2009-ben nagy tömegek előtt világos lett. Az "illuzionista trükk": főként a pénzügyi szektor jövedelmei messze nem arányosak a valós gazdasági teljesítménnyel, egy egész amerikai generáció úgy költött magára, hogy az adófizetésből nem vette ki a részét, hogy túlzottan könnyen lehetett hitelhez jutni, s hogy mind a háztartásokban, mind kormányzati szinten elharapózott a túlköltekezés. Még a legvadabb szabadpiaci libertáriánusoknak is legalább titokban el kellett ismerniük, hogy a piacok önszabályozása tökéletlen.

Amerikában megingott a rendszer legfontosabb pillére, a közbizalom, amelynek legitimitását az adja, hogy az emberek azt gondolják, ha keményen dolgoznak, van esélyük, hogy javítsanak a helyzetükön, s hogy a gazdagok a szabályok betartásával lettek azok, amik. Amerika lassan (a Fed pénzpumpájának lassú leállásával megnehezítve a világ dolgát) kilábal a válságból, amit Európa is könnyebben megtehetett volna, ha az unió nemzeti és a nemzetközi pénzügyi szabályozásának kontrollmechanizmusai erősebbek. Ha az európai politikai elit felismeri: a tömegcsalódottság itt más, mint Amerikában, s mások a következményei is. Éppen azok, amelyeket Truman emlegetett. A jóléti Európában ugyanis 1945 óta nem egyenlő egyéni esélyeket vár a polgár, hanem erős állami közszolgáltatásokat, s ha ezek a megszorításokkal veszélybe kerülnek, úgy gondolja a jóléti állam tehetetlenné vált. Csalódottságában, életszínvonalának esése nyomán pedig a populista, demagóg, nacionalista szélsőséghez csapódik, amelyik azt ígéri neki: tőlem megkapod a "rendet".

Németországban - amely az unió vezető erejeként a szociális igazságossági index közepén található -, most döbbenten figyelik a hétvégi türingiai és brandenburgi választások eredményét, az euroszkeptikus Alternatíva megerősödését, ahogyan a párt tábora ijesztő mértékben nő. Döbbenten nézhetjük a svédekkel együtt, amint a szociáldemokraták megnyerik ugyan a parlamenti választásokat, ám a "királycsinálók" mégis csak a jobboldali populista Svéd Demokraták lettek. És akkor itt állunk az elszakadásról döntő skót népszavazás előtt, amely ha bekövetkezik, példát statuálva Katalóniától Erdélyig felrobbanthatja Európa egész nemzetállami rendszerét.

Nem lehet mondani, hogy a magyar kormányfő rossz lóra tett, amikor tekintélyelvű rendszerét elkezdte kiépíteni. Akkor sem, ha ez a ló fekete. Orbán Viktor jól érzékeli Európa gondjait, de válasza Európa bukására és nem jövőjére játszik. Kifelé illiberális demokrácia, befelé egy autokrata jelszórendszere: újabb rezsicsökkentéssel, elszámoltatott bankokkal, egybeforrt országgal. Ha pedig valaki a szociális szakadék mélyén - az ország az utolsók között áll a sorban a legnagyobb egyenlőtlenségekkel, nyílt társadalmi igazságtalanságokkal -, már unná mindezt? Hát elmerenghet egy infantilis, ámde ravasz denevér jellemén.