tárgyalás;Szeged;ároktői banda;

2014-09-18 12:55:00

Bíróság előtt az ároktői banda tagjai - fotó

A másodfokú eljárás felfüggesztését kezdeményezte az ároktői banda ügyében Ikladi Edit ügyvéd, az első fokon tényleges életfogytiglani büntetéssel sújtott harmadrendű vádlott ügyvédje csütörtökön.

Az ügyvéd azt indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab), kérve, foglaljon állást, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés ellentétes-e az emberi jogok európai egyezményének embertelen büntetést tiltó rendelkezésével.

A Szegedi Ítélőtábla Mezőlaki Erik vezette tanácsa - amely kirendelés miatt tárgyalja az ügyet – áprilisban, a bátmonostori hármasgyilkosság másodfokú eljárásában már helyt adott egy hasonló védői indítványnak.

A tárgyaláson perbeszédüket elmondó védők közül többen is kritizálták a nyomozóhatóság és az ügyészség munkáját, illetve az elsőfokú bíróság ítéletét. Kifejtették azt is, álláspontjuk szerint hiányos az ügy felderítése, mert elképzelhető, hogy olyan elkövető is részt vett a bűncselekményekben, aki nem szerepel a vádlottak között. Az ügyvédek részben az ítélet hatályon kívül helyezésére, részben a védenceik felmentésére vagy a kiszabott büntetések enyhítésére tettek javaslatot.

A vádlottak az utolsó szó jogán több bűncselekmény elkövetését is elismerték, de azt mindannyian tagadták, hogy embert öltek volna, és szintén enyhébb büntetés kiszabását kérték a táblabíróságtól.

A Fővárosi Törvényszéken januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében, akik idős emberekhez törtek be, és kettőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy azok belehaltak a sérüléseikbe. Három vádlott életfogytiglani börtönbüntetést kapott, közülük kettőt a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A három másik vádlottat hosszú, húsz-, tíz- és nyolcéves szabadságvesztéssel sújtott a bíróság.

Az ítélet ellen az ügyész, valamint a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. Az ügyben az Országos Bírósági Hivatal döntésének megfelelően - hatvan másik esettel egyetemben - a Szegedi Ítélőtábla bírói járnak el.

A per tárgyalása pénteken délelőtt folytatódik.