Dárdai Pál;Hertha BSC;magyar labdarúgó-válogatott;Michael Preetz;

2014-09-30 07:53:00

Dárdai az elszántságnak köszönheti

Michael Preetz szerint Dárdai Pál számára túl korán jött a felkérés a magyar labdarúgó-válogatott irányítására, ezért a korábbi játékostárs, a Hertha BSC jelenlegi sportigazgatója a Népszavának adott exkluzív interjúban úgy vélte, nem kell új edzőt keresnie az U15-ös csapat élére. Preetz kiemelte: Dárdai az elszántságának, kitartásának és klubhűségének köszönhetően lett legenda a Herthánál. 

- Ön már a Hertha meghatározó játékosa volt Dárdai Pál érkezésekor. Milyen érzésekkel fogadta a Magyarországról jött futballistát?

Preetz a berlini gólrekorder
Michael Preetz 1996-2003 között játszott a Herthában, és összesen 93 gólt szerzett, ebben a kategóriában ő a berlini klub csúcstartója. 1997-2001 között minden szezonban Preetz volt a legeredményesebb a fővárosiak játékosai közül, 1999-ben 23 találattal a Bundesliga élvonalában is gólkirály lett, azóta ez egyetlen Hertha-csatárnak sem sikerült.

- Semmit sem tudtam Pálról. Akkoriban sok légiós játszott nálunk, legtöbbjükről nem sokat hallottunk korábban, azt sem tudtuk, melyik menedzser hogyan és honnan juttatta el őket hozzánk, igaz, nem is foglalkoztunk ezzel. A pályán úgyis kiderült, kivel jártunk jól és kivel nem.

- Min múlt, hogy Dárdai Pállal nagyon jól jártak?

- Csak és kizárólag Pálon. Gyorsan megtanult németül, ami a légiósaink

többségének nehezen ment, de ő nyelvtudásának köszönhetően sokkal könnyebben beilleszkedett a közösségbe, ami nagyon fontos. Ugyanez igaz volt a másik magyar játékosunkra, Király Gáborra is. A legtöbb külföldi futballistánkkal ellentétben, Pálék komolyan vették a német nyelv gyors megtanulását, ami a tisztelet jele a befogadó ország és a csapattársak irányába, amit nemcsak mi értékeltünk sokra, hanem a szurkolóink is.

- És mi kellett ahhoz, hogy Dárdai játssza a legtöbb meccset a Herthában?

Magyar legenda a Herthában

Dárdai Pál 1997-2011 között összesen 372 mérkőzésen lépett pályára a Hertha BSC csapatában, ezek közül 286 volt Bundesliga-találkozó. A fővárosiaknál összesen 19 gólt szerzett. Pályafutása befejezése után a klubnál kapott munkát, jelenleg az U15-ös csapat edzője, innen vette kölcsön három Eb-selejtezőre a magyar szövetség.

 

- Kitartás, elszántság és klubhűség. Pál szinte minden új edzőnél először a kispadra került, de nem adta fel, hanem az edzésmunkájával, a hozzáállásával visszaverekedte magát a kezdőcsapatba. Sokan megsértődtek, elhagyták a klubot, ha nem kaptak bizonyítási lehetőséget, Pál azonban sosem tört meg, és előbb-utóbb mindig visszaküzdötte magát a kezdő

tizenegybe. Ha pedig bekerült, akkor utána már nem lehetett kihagyni. Nem játszott látványosan, de nagyon fontos tagja volt a csapatnak, minden meccsen a maximumot nyújtotta, sosem elégedett meg azzal, amit elért, kereste a lehetőséget, hogyan lehetne még jobb. Ez nagyon ritka hozzáállás volt a légiósok között, a többséget csak a több pénz motiválta, Pál viszont azonosult a klubbal, sosem ment tőlünk máshova játszani, ezért is szerették a szurkolók.

- Amikor a Bajnokok Ligájában szerepeltek, Dárdaival kapcsolatban a Bayern München érdeklődéséről is hallani lehetett. Mennyi alapja volt ennek a hírnek, és köze van-e a berlini népszerűségének ahhoz, hogy maradt a klubnál?

- Azt nem tudom, hogy mennyire volt komoly a Bayern vételi szándéka, erről Pált kell megkérdezni, az öltözőben sosem beszéltünk erről. Az viszont nagyon ritka a mai világban, hogy valaki tizennégy évet ugyanannál a csapatnál töltsön el.

- A Hertha történetének legeredményesebb támadójaként ön lehetett volna az a klublegenda, aki most éppen Dárdai Pál Berlinben. Nem neheztelt emiatt játékostársára?

- (Nevet.) A játékosokat ezek a címek nem foglalkoztatják különösebben, ez elsősorban önöknek, újságíróknak fontos. Minket csak az érdekelt, hogy minden edzésen a maximumot nyújtsuk, és a hétvégén a kezdőcsapatban játszhassunk. Persze előfordult, hogy ugrattuk egymást, ha valaki kapott a sajtótól egy ilyen elnevezést, de ennél többet nem foglalkoztunk a témával.

- Változott-e valamit a viszonyuk, amióta Ön nem a csapattársa, hanem sportigazgatóként a főnöke Dárdainak?

- Pál az U15-ös csapatunk edzője, nagyon elégedettek vagyunk vele. Valóban én vagyok a főnöke, de ugyanúgy tisztelem, ahogy csapattársként is tiszteltem azért, amit itt Berlinben elért, ezen a téren nem változott semmi közöttünk.

- Mi volt az első gondolata, amikor arról értesült, hogy átmenetileg a magyar válogatott élére akarják kinevezni szövetségi kapitánynak? Az jutott eszébe, hogy ez mekkora siker a volt játékostársnak, vagy, hogy mi lesz a Hertha BSC U15-ös csapatával?

- Hogy túl korán jött ez a felkérés. Nem rendelkezik olyan edzői múlttal, ami egy válogatott irányításához szükséges, hiszen még edzői tanfolyamra jár. Ugyanezt gondolta erről Pál is, és vívódott, mielőtt igent mondott a magyar szövetségnek. Hiszen egyrészt óriási megtiszteltetés számára, hogy a hazájában tőle várnak segítséget, ez viszont hatalmas felelősség is, és pontosan tisztában van a saját képességeivel, azzal, hogy a jelenlegi tudása mire elég. Az U15-ös csapatnál végzett munka során meg tudja szerezni azt a tapasztalatot, amire szüksége van a későbbi előrelépéshez.

- Mekkora törést okoz a Herthánál, hogy a fiatalok átmenetileg elveszítik edzőjüket, akivel sikert sikerre halmoznak?

- Ez nem jelent problémát, Pál segítői a szakmai stábban tökéletesen tudják őt helyettesíteni ebben az átmeneti időszakban.

- Van-e vészforgatókönyvük arra az esetre, ha Dárdai Pál sikeres lenne a magyar válogatott élén, és megkérnék, hogy maradjon esetleg hosszabb távon, az Európa-bajnoki selejtező-sorozat befejezéséig vagy még tovább?

- Nincs szükségünk vészforgatókönyvre, mert Pálnak szerződése van nálunk, és abban maradtunk, hogy ideiglenesen segíthet a válogatottnál. Pál értelmes, okos srác, pontosan tudja, mit kell tennie. Tíz-tizenöt év múlva rendelkezik majd annyi edzői tapasztalattal, hogy nyugodtan lehet akár már szövetségi kapitány is, nem fogja ezt a lehetőséget egy hibás döntéssel most veszélyeztetni.